37.rész

Dani szemszöge

Nem éreztem semmit csak azt, hogy csigalassúsággal telik az idő, mintha valaki direkt akarná elnyújtani a fájdalommal töltött időt. A percek szinte óráknak tűntek, az óra kattogása, pedig harang zugásás erősödött a fülemben. A semmittevés mégis jobb időtöltésnek bizonyult mint, a folyamatos gondolkozás, így legalább kizárhattam azokat az érzéseket amely megállás nélkül ostromolják a szívemet és az agyamat. Azokat az érzéseket melyeket csakis magamnak köszönhettem. Ha egy kicsit hamarabb valóm be Kevinnek az igazat, akkor talán meg lehetet volna menteni a házasságomat. Talán ez itt a baj, hogy már ebben sem vagyok biztos. Eddig mindig tudtam, hogy mit tegyek, mert mindig ott volt mellettem Kevin, de most hogy nincs, velem olyan mintha csak egyedül bolyonganék egy kihalt út elágazásánál és azt találgatnám, merre menjek, hogy a jó utat válasszam. A segítség pedig sehonnan nem érkezik, hiába nyújtom ki a kezem, senki sincs, aki kiragadjon ebből az érzelmi kavalkádból, ami úgy szippant magába egy futóhomok.

- Elnézést, bocsi, hogy így meg zavarom, de olyan furán nézett a semmibe, hogy kíváncsi lettem, mi lehet ilyen érdekes. – egy elég kemény mély férfihang hozott vissza a valóságba, és csak ekkor tudatosult bennem hol is vagyok valójában. Annak a hotelnak a fogadó szobájában voltam, amiben még tegnap este sikerült megszállnom.

- Haho. Asszonyom jól van? – asszonyom? Mégis hány évesnek nézek én ki? Dühömben már majdnem rászóltam arra az alakra, hogy hagyjon békén, és húzzon el, mert most éppen nem vagyok barátkozós kedvemben. De dühömet lenyelve, vettem egy mély lélegzetet, és az idegen szemébe nézve válaszoltam.

- Jól vagyok, csak elgondolkoztam néhány dolgon. – fura volt a pasas. Nem az a fajta, akivel egy ilyen szolid helyen az ember gyakorta összefut, inkább tűnt olyannak, aki szívesebben jár focimeccsekre és casinoba. Széles vállaival és karizmatikus erős arcával egyből focistának tippeltem, amit nem cáfolt meg sármos mosolya sem, amivel bizonyára több ezer nő szívét törte már össze.

- És min ha szabad tudnom? – nem tudom mi a célja, de nálam jön be ez a vetkőztessük le a szemünkkel az védtelen áldozatunkat nézés.

- Nem magára tartozik. – álltam fel, hogy magára hagyjam a tolakodó idegent, de ő mély nyugodt hangjával megtudott győzni hogy még is csak maradjak.

- Tudja én is így néztem ki, amikor a feleségem lapátra tett. – elég szenvtelen volt a hangja bizonyára ő már túltette magát rajta. – Nem tudtam magammal mit kezdeni, teljesen szétestem majdnem alkoholista lettem. – ezt nem néztem ki belőle, biztos nagyon szerethette azt a nőt. – Nehéz volt újra talpra állni, de ha az embernek vannak barátai akikre támaszkodhat, akkor nem is olyan nehéznek a feladat. Magánnak vannak ilyen barátai?

- Egyáltalán, honnan veszi, hogy nekem ilyen fajta problémáim vannak? – csak nem egy neon transzparens van a homlokomra írva, amely azt hirdeti , hogy éppen tegnap rugót ki a férjem. – Másrészt ez volt eddig a legbénább csajozós duma amit hallottam.

- A legjobb védekezés a támadás. – nevetett fel kedves beszélgető partnerem – De ellenem ez nem hatásos, mint mondtam én is átestem ezen, mint maga. Ismerem már az összes lekoptatós szöveget. – terpeszkedet el kényelmesen a nagy bőrfotelben. – Na ki vele a jó öreg Bennek el mondhatja, hogy mi bántja a kicsi szívét, és cserkész becsületszavamra mondom, hogy senkinek sem adom tovább. – van valami ebben a fazonban azon kívül, hogy nehezen lehet elviselni a hatalmas egóját.

- Nem tudom miért bízom meg magában…

- Mert talán könnyebb egy vadidegennel megbeszélni a problémáit. – ebben van valami.

- Tehát min vesztek össze a férjével?- nem tűnt tolakodónak a hangja, sem türelmetlennek egyszerűen csak feltette a kérdést.

- Honnan tudja, hogy a férjem?

- Nézze hölgyem…

- Dani, vagyis Danielle de röviden csak Dani. Szerintem most már nyugodtan tegeződhetünk. – erre egy újabb vakító fogrém reklámba beillő mosolyt kaptam.

- Én Ben vagyok.

- Szóval Dani csak onnan tudom, hogy férjnél vagy, hogy legalább egy kilós gyémántot viselsz az ujjadón, ami megjegyzem, nagyon jó ízlésre vall, de csak egy vak ember nem veszi észre rögtön. – egyből a gyűrűsujjamra néztem, ahol árulkodó módjára ott virított a gyönyörű gyémántgyűrű.

- Mi történt?

- Kiderült, hogy … meddő vagyok. – így kimondva tényleg könnyebb lettem egy kicsit, mintha mázsás sulyoktól szabadultam volna meg csak az által, hogy elmondhattam valakinek, aki nem ismer igazán.

- És ez miatt vesztek össze? – kérdezte hitetlenkedve, mint aki nem igazán érti a probléma forrását.

- Igen. – hajtottam le fejemet letörten.

- Jó nagy barom lehet a férjed, már bocs, de ez az igazság. – a hirtelen kitörésre felkaptam a fejemet - Melyik idióta bunkó képes ezért faképénél hagyni egy ilyen szép nőt, mint te? – a bók jól esett, még ha kicsit erőltetnek is tűnt.

- Te ezt nem értheted. Egy gyerek igenis fontos. – próbáltam védeni Kevint, holott tudtam nem érdemli meg.

- Na de ennyire?- a hitetlenkedés tisztán kivehető volt a hangjából.

- Igen, tudod a férjem híres ember és neki nagyon fontos, hogy mit gondolnak mások. Amikor megtudta, hogy nem lehet kisbabám nagyon mérges lett. – mindenfele néztem csak a szemébe nem. Így is nagyon kényelmetlen volt beismerni a gyengeségeimet.

- Lehet akármilyen híres is a férjed ez akkor sem mentség arra ahogy viselkedet. – láttam, ahogy az erek kirajzolódnak izmos karján, miközben ökölbe szorította az öklét – Én az ő helyében biztos nem így tettem volna.

- Miért te mit tettél volna? – kérdeztem rá félre döntött fejjel, mert érdekelt, hogy ő mit tett volna Kevin helyében.

- Először is megvigasztaltam volna a feleségem – nézet határozottan a szemembe, majd egyre közelebb csúszott hozzám a fotelban– majd ezután egy felejthetetlen éjszakát töltöttem volna el vele, hogy bebizonyítsam, minden rendben van a kapcsolatunkkal. – olyan szexisen mondta, hogy akaratlanul elképzeltem a helyzetet, amivel csak egy probléma akadt, mégpedig hogy nem Kevint láttam az elképzelt vízióban, hanem ez az idegen férfit, akit alig ismerek tíz perce. – Szeretkezés után a karjaimba vettem volna és ezerszer is elismételtem volna hogy nála csodálatosabb nőt nem ismeretem és , hogy én vagyok a világ legboldogabb fickója, mert egy ilyen eszményi nővel ajándékozott meg a sors. – az utolsó szavaknál már annyira közelkerült hozzám, hogy az ajkaink szinte összeértek, de a szemkontaktust egy percre se szakítottuk meg. Láttam rajta, hogy képes lenne most azonnal a tettek mezejére lépni, de a szemei azt is elárulták, hogy legyen ő akármekkora gentleman akkor se használni ki egy védtelen összetört nőt, akit éppen most hagyott magára a férje.

- Sajnálom, de nem tehetem. - maradék erőmet összegyűjtve eltoltam magamtól. – Nekem férjem van. – nem lenne tisztességes se vele, se Kevinnel.

- Hatalmas nagy mázlista a férjed, kár hogy nem tud róla. – majd szépen visszacsúszott a saját térfelére.

- Na látod ezt én is sajnálom.

Alice szemszöge

Másnap nem teketóriáztam sokáig az első dolgom az volt, hogy elmenjek Daniékhoz. A házukhoz érve nem fogadott senki hiába csöngettem megállás nélkül vagy két perce, ezért úgy gondoltam, hogy kulccsal próbálkozom tovább. Már éppen a megfelelő kulcsot csúsztattam bele a zárba, amikor az hirtelen kinyitódott, és egy nem egészen szalonképes Kevint tárt a szemem elé.

- Hát …te .. meg huk mit …keresel itt? – Kevin ha lehet ezt mondani kicsit becsiccsentett. Szegény még a lábán s alig bírt megállni, úgy dőlt neki az ajtókeretnek, az arcáról nem is beszélve, úgy nézett ki, mint aki egész éjjel nem aludt semmit, és csak vedelt.

- Danihoz jöttem. – válaszoltam a feltett kérdésre, de úgy látom ezzel követtem el a nap első hibáját, mert Kevin arca Dani említésére olyan drasztikus változásokon esett át, hogy lassan már én is kezdtem azt kívánni bárcsak ne jöttem volna ide.

- Még egyszer… ki nem… merd… ejteni… nekem… annak… a lotyónak a nevét. – lotyó? Néztem nagyokat, mert tényleg nem értettem semmit. Kevin akit a világ legnagyobb antialkoholistájának ismertem meg most szó szerint bűzlik a piától és ócsárolja a feleségét. Ez hihetetlen. Mi történt itt a keresztelő óta?

- Kevin most szépen lenyugodsz, és elmondasz nekem mindent. – terelgettem őt a nappaliba.

- Nem … akarok lenyugodni. – és már nyúlt volna a konyakosüvegért. Ahogy így szétnéztem a szobában megállapíthattam, hogy Kevin egy éjszaka alatt fúl kiürítette a bárszekrényt. Mindenfelé piás üvegek hevertek, és nem éppen a legolcsóbbik fajtából.

- Kevin hagyd abba a vedelést. – kaptam el előle az üveget.

- Te csak ne szólj bele az életembe. – ez volt eddig az első összefüggő mondata. – Nem vagy az anyám.

- Hát örülhetsz is neki, hogy nem ő van itt, mert most biztos gazdagodnál egy jó erős nyaklevessel.

- A nők csak… erre képesek… fájdalmat okoznak. – most telt be a pohár, bementem a konyhába és egy jó nagy adag pohár vízzel tértem vissza, amit szépen Kevin arcába öntöttem.

- Ez …most mire volt jó. – prüszkölte fulladozva.

- Arra, hogy végre kijózanodj. – teljesen nem lett ugyan józan de legalább már nem nézett olyan bambán , mint amikor ajtót nyitott. – Most elmegyek és csinálok neked egy extra erős kávét, te meg menj el és tusolj le. – azt már tényleg nem akartam hozzá tenni , hogy iszonyatosan bűzlesz , mert képes lenne és zokon venné.

Hála istenek ezt már nem firtatta külön megjegyzésekkel és egy szó nélkül elment lezuhanyozni. Miután visszajött egy fokkal jobban nézett ki, de igazán csak akkor került elfogadható állapotban, amikor megitta az extra erős, speciálisan ilyen alkalmakra kifejlesztett kávémat.

- Atya úr isten! Alice mi a fene volt ez a borzadmány? – az egész arca megrándult, miközben kiejtette a szavakat.

- Én egy szóval se mondtam azt, hogy jó lesz íze – tártam szét megadóan a karomat - egyébkent meg aki éjjel nagy legény tudott lenni az legyen nappal is az. – tudom nem szép dolog kioktatni, de a részeg embereknél csak egy valamit utálok jobban a finnyásakat - Most pedig elmondasz nekem mindent töviről hegyire. – ültem le elé, mint valami vallató személy a krimi sorozatokban.

- Minden azzal kezdődött, hogy nektek babátok lett. Utána változott meg minden. Dani teljesen rögeszméssé vált, bizonyos dolgokban. Ugye tudod mikben? – a szexre gondolt, így csak bólintottam, hogy vettem az adást, és folytathatja. – Ezt még valahogy megtudtam emészteni de ezután minden a teljesen a visszájára fordult, mintha nem is lettünk volna házasok , teljesen elzárkózott előlem. Szerinted ebből mire következtet normális ember, egy férj? Arra hogy a párja máshol keresi meg azt, amit tőle nem tud megkapni. Ezután figyelni kezdtem Danit, sőt volt amikor követtem is, és nem fogod elhinni, de majdnem minden útja a nőgyógyászához vezetet. Először nem is volt semmi gyanús a dologban, de amikor egy nap többször is láttam őt eltűni kezdett valami derengeni. Végül rájöttem, hogy ő és a kis nőgyógyász a hátam mögött összeszűrték a levet. Tegnap pedig már nem bírtam nézni a kétszínűségét és beolvastam neki. – amikor Kevin meglátta az elhűlt arcomat egyből védekező állásba váltott - Vagy szerinted továbbra is el kellett volna tűrnöm, hogy egy olyan nővel legyek együtt, aki nap, mint nap megcsal? – ez a Kevin mekkora egy idióta barom. Most komoly azt hitte azért jár Dani gyakrabban nőgyógyászhoz mert megcsalja?

- Kevin te most valamit iszonyatosan félreérthettél.

- Ne mentegesd őt, egyáltalán nem érdemli meg, és ha nagyon tudni akarod, akkor ő maga ismerte be. – ez kezd egyre érdekesebb lenni.

- Szó szerint oda állt eléd, bejelentette hogy megcsalt?- kérdeztem hitetlenkedni.

- Mit gondolsz? - úgy nézett rám, mint valami eszelősre - Jó hogy nem, de amikor rákérdeztem nem tagadott semmit. – miért érzem azt, hogy ezek itt valamit nagyon elszúrtak egymással. – Sőt, hála Istenek már el is ment, és magával vitte az összes cuccát. – kidobta a házból? Esküszöm itt szinte leszakadt az állam a döbbenettől. Kevin, az a Kevin akit én ismerek kidobta a házból a feleségét?!

- Kevin nem akarlak kiábrándítani, de tegnap életed egyik, ha ne a legnagyobb hibáját követed el. Dani nem azért járt a nőgyógyászához naponta mert viszonyt folytatott vele hanem azért , mert problémái voltak. – még itt is elég kétkedő fejet vágott.

- Na persze égető problémái lehettek. – szólt közbe gúnyosan.

- Azok is voltak, vagyis még mindig azok. Kevin, Dani nem azért járt a nőgyógyászhoz, mert annyira akart, hanem azért mert kétségbe volt esve. Tudta hogy valami nincs rendben vele, ezért kivizsgáltatta magát, és kiderült hogy igaza volt. Az orvos megállapította, hogy meddő.

36. rész

Nos nem hiába választottam ezt a képet, mielőtt még bárki azt hinné , hogy megkergültem:) Zene ajánlás: én ezekez hallgatam miközben a fejezetet írtam: http://www.youtube.com/watch?v=OSZCFFpix2g&NR=1 ezt az elejére ajánlom.



http://www.youtube.com/watch?v=W2bXBurJnqI&NR=1



http://www.youtube.com/watch?v=dXTnAxwWuLI&feature=related mindkettő jó a végére, másrészt azért is szeretem ezket a számokat mert magyarul is értelmesek,és nagyjából arra szólnak amit a végén leírtam.



És most az egyszer a könnyebb érthetőség kedvéért adok címet is fejezetnek:



Félreértések tengerében.

Kevin szemszöge (ugrálni fogunk az időben, itt még a Winnie keresztelője előtt vagyunk egy honnappal, de Kevin gondolatai az előző fejezet utáni eseményeket követik)

Danival csodálatos volt minden pillanat, amit együtt töltöttünk el a házasságunk alatt, ám valami mégis hiányzott, nem is annyira nekem, inkább Daninak.(én így szerettem Daniellet leírni szóval senki ne gondoljon rosszra) Sokáig én se igazán értettem a jelekből, de szépen lassan kezdett nekem is összeállni mi is az, ami ennyire érdekli Danit. Azok az elkeseredett, ködfátyolos szemek magukért beszéltek. Simán ki tudtam olvasni azokat az érzéseket melyeket viselőjük makacsul próbál titkolni, még előlem is, a férje elől is. A bánatot, a magatehetetlenséget, és az elemésztő sóvárgás egy olyan fajta dolog iránt, amit még jelenleg biztos nem érhet el, ha csak valami égi csoda be nem következik.

És ez fájt neki a legjobban, nem is az, hogy a felesége nem osztja meg vele a gondolatait, hanem az, hogy ezt gondolja róla. Hogy ő soha nem lenne képes megajándékozni őt egy gyermekkel. Ez alapjaiban rengette meg azokat a pilléreket, melyeket ő sziklaszilárdnak és megdönthetetlennek érzet a házasságában.

Mégis milyen férfi az olyan, aki nem képes minden téren kielégíteni a feleségét? Kérdezte meg nem egyszer szánakozva magától, és a válasz galád módon mindig csak ugyanaz lett, kiábrándítóan száni való.

Egyszerűen a férfijúi becsületét sértette, hogy a felesége ennyire nem bízik meg benne, hogy azt gondolja ő még erre sem képes. Mondjuk mit is várt? Majd pont a felesége fogja kérdőre vonni a gyatra teljesítménye miatt?! Ugyan már, ezen még gondolatban is nevetnie kellett, másrészt Danielle nem is az a fajta, aki csak úgy kiteregeti a családi szennyest. Ő inkább a csöndben szenvedős, aki így kergeti őrületbe az egy szem férjét, állapította meg epésen.

Dani szemszöge (keresztelő előtt egy nappal, vagyis Kevin gondolatihoz képest egy hónappal később)

Hiába minden, állapítottam meg a nőgyógyászom előtt ülve. Minden, amibe eddig valamilyen szinten kapaszkodtam, porszemként csúszott ki a kezeim közül.

- Dani nem szabad feladni annyi mindennel próbálkozhattok még. – most legszívesebben behúznék neki egy jó nagyot. Hogy van képe ilyet mondani nekem azok után, hogy fél perccel ezelőtt közölte velem, hogy meddő vagyok. Egy rossz genetikai tulajdonság elég volt ahhoz, hogy egy életre elszakítson az anyaság gondolatától is. ( méh helyzeti rendellenessége )

- Ez a betegség sok nőnél jelentkezik nem vagy vele egyedül. – és persze ezt pont egy férfi szájából kell vissza hallanom. Vajon hány ilyen esettel foglalkozott Daren? – Sok nő élte át azt amit te most , de a többsége aki nem adta fel, annak most van egy csodás kisfia vagy kislánya. A mai világban már minden lehetséges.

- Én nem fogok örökbe fogadni egy gyereket sem. –már a gondolattól is kiráz a hideg.

- Nem is erre gondoltam. – mosolyog minden tudóan nőgyógyászom. – Bár az ötlet nem is rossz.

- Hát akkor mire? – más alternatíva nem igazán jut eszembe.

- Mesterséges megtermékenyítés. – mesterséges megtermékenyítés? Én erre nem is gondoltam.

- De a betegségem… - Daren azonnal a szavamba vág.

- Az csak a megtermékenyítést gátolja, magát a magzat kihordását nem, habár azt nem mondom hogy nem lesz fájdalom mentes a várandóság , de ennyi áldozatot szerintem megér egy közös saját kisbaba. – Lehetne saját gyermekem Kevintől? Ez bármennyi fájdalmat megér. Már csak azt nem tudom , hogy erre Kevint hogy fogom rávenni.

- Én benne vagyok mindenben. – álltam újonnan neki a dolgoknak.

- Ez a beszéd. Mi itt mindent meg tudunk tenni annak érdekében, hogy neked legyen egy szép és egészséges kisbabád. A többi viszont csak rajtad múlik. Tudod hiába teszünk meg mindent, azért mindenhatók még mi se vagyunk , ezért az első alkalomtól kérlek ne várj csodát. – legalább tudom mire számíthatok,meg egyébként is, ennél a mostani kiláthatatlan helyzetnél már csak jobb lehet.

- Nem érdekel mennyit kell várni. Engem egyedül csak a kisbaba érdekel és semmi más. Ha kell évekig várok rá.

Alice szemszöge (keresztelő után két nappal)

A keresztelő álomszépre sikeredett. Tényleg minden úgy zajlott le, ahogy elterveztem. Winnie első legfontosabb napja kamera és fotósok nélkül telt el, természetesen a családtagok készíthettek fényképeket, de semmilyen kirendelt fotóst nem engedtünk a templom közelébe. Azt akartam, hogy ez a nap csak az én kicsikémről szóljon és semmi másról. A legkevésbé sem akartam, hogy valami szenzációhajhász romba döntse az én szemem fénye első nagy napját. Másrészt viszont a boldogságba került némi fájdalom is, mivel a keresztelő napján sikerült végre kihúznom Daniból a vizsgálat eredményeit, amit annyira várt már. Szegényt villámcsapásszerűen érte az eredmény, bár hogy őszinte legyek engem is valósággal leforrázott a hír. Ennek ellenére Danin meg se látszott a csalódottság, ami miatt újra sikerült kivívnia az elismerésemet, én az ő helyében biztos dührohamot kaptam volna, vagy legalább jó alaposan kibőgtem volna magam valaki más vállán, nem úgy mint ő… Rajta semmi se látszott meg,mintha fejben valahol máshol lenne.

- Min gondolkozol szívem. – somfordált a hátam mögé Nick, miközben én Winnie fejecskéjét igazítottam meg mellemen, hogy könnyebb legyen neki az evés.

- Csak Daniékon. Tudod lelkiismeret furdalásom van, mert …- ezt azért mégsem mondhatom el Nicknek ez olyan személyes.

- Mert? – nézett rám kutató szemekkel miközben Winnie pihés kis buksiját simogatta.

- Elmondott nekem valamit Winnie keresztelőjén, valami nagyon fontosat, ami lélekben eléggé összetörte, de én csak Winnire tudtam gondolni aznap s hát nem igazán törődtem vele. Ez miatt most bűntudatott érzek. Úgy érzem magam, mint aki hátat fordított a legjobb barátjának a legnagyobb bajban.

- Hüm. Ez tényleg kemény dió.

- Az. Szerinted mit kellene most tennem? – néztem férjemre kíváncsian, miközben Winnie száját töröltem meg egy kendővel, az etetés befejeztével.

- Talán elmehetnél hozzá és megbeszélhetnétek négyszemközt a dolgokat. – ezt szeretem Nickben nem veszi a szívére ha nem mondok el neki mindent.

- De ugye ezt nem mondod el Kevinnek? – néztem rá kérlelően, miközben Winnie büfiztetését végeztem.

- Nem tudom… - harapdálta meg szája szélét szexisen – beszélhetünk róla. Te mit adsz a hallgatásomért cserébe? – most először incselkedett velem így Nick a szülés óta. Ami bevallom nagyon jól esett, mert ez is azt bizonyítja, hogy még egy szülés után is kívánatosnak tart engem.

- Ma te pelenkázhatód Winniet lefekvés előtt. – Nicknek ezt a fejét le kellett volna fényképezni. Szegény úgy nézett rám, mint akit most vágtak képen egy jó nagy serpenyővel.

- Nem éppen erre gondoltam, de… - kénytelen voltam a szavába vágni mert, tényleg attól féltem , hogy ott menten összeesek a röhögéstől.

- Szívem csak vicceltem. Nem mondod komolyan, hogy bevetted?- próbáltam visszatartani fel-feltörő nevetésemet- Bár - néztem rá álszenten - ha ennyire szeretnéd ezt a feladatot , akkor nem állok az utadba. – nyújtottam felé a nagy szemeket meresztő kislányunkat, aki az egészből szinte semmit se fogót fel.

- Látod még Winnie is téged akar. – kislányom édesen gőgicsélve kapálózott az édesapja felé.

- Még jó, hogy engem akar. – vette át gyöngéden, a legnagyobb büszkeséggel babánkat- Ugye kishercegnőm? – emelte fel kicsit, de éppen csak annyira, ami még nem volt veszélyes egy ilyen kisbabának.

- Jól van te elfogult apuka, ha ennyire szereted a lányunkat, akkor tényleg rád hagyom a pelenkázást és az öltöztetést. – tudtam hogy nem fog megsértődni, mert imád a lányunkkal együtt lenni.

- De akkor utána kérem a megígért jutalmat. – ringatta lágyan Winniet, aki szinte elveszett az édesapja erős karjaiban.

- Oké megegyeztünk. – mosolygok még vissza rá az ajtóból.

Ismeretlen szemszög (keresztelő után két nappal)

Már csak félév van hátra és letelik a börtönbüntetésem, és kezdetét veheti az új életem. Az új éltem, melynek minden egyes apró részletét kidolgoztam fejben. Szegény kicsi Alice még nem is tudod mi vár rád. Persze ha tudnád se változtatna már semmin. Holnap szépen elkezdem az ördögi kis tervemet, ami a te őrületbe kergetésével kezdődik, és a haláloddal fejeződik be. Ahogyan a holnapi napra gondoltam akaratlanul ördögi mosoly jelent meg a szám szélén.

Alice…Alice élvezd csak a maradék idődet ameddig lehet, a kiszabadulásom után már úgyse teheted ezt meg. – ezzel a megnyugtató gondolattal hajtottam álomra a fejemet, a kemény priccsen.

Dani szemszöge( megérkeztünk a jelenbe , ez a keresztelő után egy héttel van)

Megállás nélkül törtem a fejem valami jó megoldáson a megfelelő szituáción, amikor is szóbahozhatnám Kevinnek a baba projektet, de valahogy az irányítás mindig kicsúszót a kezeim közül. Ha éppen megfelelő lett volna a hely, akkor én kezdtem el kétségbe esni, amikor viszont én lettem nyugodt akkor meg a hely lett kellemetlen.

Szóval ez az egész álljunk oda a férjünk elé és valljunk be mindent, nem is ment olyan könnyen, mint azt elsőre hittem.

A megoldást viszont nem húzhattam a végtelenségig, ugyanis a biológiai órám szó szerint ketyeget. Ennek értelmében minél hamarabb valók szint, annál hamarabb lesz gyerekem.

Ami elméletileg nem is tűnik olyan ember próbáló feladatnak, gyakorlatilag viszont tönkre is teheti az egész házasságomat.

- Szívem beszélnünk kell. – ébreszt fel gondolataimból Kevin erélyes hangja.

- Miről is? – nézek rá kíváncsian.

- Tudod te azt jól. – néz rám vádlón, amit nem egészen értek.

- Hát , hogy őszinte legyek fogalmam sincs miről beszélsz. – és tényleg igazat mondtam. Nem tudom hírtelen mitől tört ki így Kevin.

- Na ne mond. – most már szabályosan ordibált, amit tőle még sose tapasztaltam. Kevin eddig számomra mindig maga volt a megtestesült béke és nyugalomszobra, erre tessék, most úgy viselkedik, mint egy felbőszült bika, aki előtt piros posztot lenget a torreádora.

- De mondom. – határozottan kezdem magam úgy érezni, mint a torreádor. A kérdés most már csak azt volt, hogy kettőnk közös harcából kikerül ki győztesen, én, aki elvileg irányítok , vagy Kevin aki dühöngve megy a maga feje után. – Talán ha érthetően elmondanád, amit akarsz, akkor én is megérteném. – próbáltam nyugodtan hozzáállni a kitöréséhez, ami viszont elég nagy hibának bizonyulhatott részemről, mert ezzel csak még jobban ingereltem nyugodtnak legkevésbé nevezhető férjemet.

- Á, szóval még nekem kellene téged felvilágosítanom? – ezt most elég gúnyos hangon mondta.

- Kevin, nem tudom mi ütött beléd, tényleg nem értelek. – tártam szét a karjaimat értetlenségem jeleként.

- Tudtam, hogy titkolsz előlem valamit, és rá is jöttem hogy mit. – Mi? De hogyan? Nem az nem lehet, estem azonnal kétségbe. Ám Kevin vádló sötét örvényként rám szegeződő szeméből rájöhettem, hogy innen most nincs menekvés.

- Tehát tudod. – próbáltam palástolni fájdalmamat, a lehető legkisebb szerencsével, mert akármilyen szilárdan is álltam hozzá ehhez a beszélgetéséhez, tudtam itt csakis én lehetek a vesztes. Kevin rájött és ezzel vége mindennek. Vége a házasságomnak és az egész életemnek.

- Tudom?! – nevetett fel megjátszott lelkesedéssel - Még annak örülök, hogy más nem tart ezért szerencsétlen baleknak. – Tudtam , hogy fájni fog ha kiderül az igazság, de hogy ennyire azt sose gondoltam volna. Azt reméltem, hogy képesek vagyunk ezt is közösen túl vészelni, vagy legalábbis higgadtan megbeszélni, de ezek szerint én csak hamis illúziókba ringattam magam.

- Sajnálom. – mást nem tudtam kinyögni, mert attól féltem, hogy a maradék büszkeségem is a porba hull, és azt már tényleg nem engedhettem meg magnak. Éppen elég volt azt a magányt érezni ami most körbevett , mert Kevin kitörésével minden oda lett. Kártyavárként dőlt össze minden, amiben eddig hittem. Az egész életem oda lett Kevin elvesztésével.

Visszatértem:)

Visszatértem ide , új bloggot nem tudtam létrehozni:( ez van ezzel kell most beérni. A másik oldalamról pedig töltögetem fel az új részeket valamint van egy új történetem az nem Jonaszos , viszont ahhoz most több ihletem van ezért azt írogatom. Remélem azért nem haragudtatok meg rám nagyon sok kiesés miatt.

Valószínűleg megszüntettem ezt a blogomat , aminek az az egyszerű oka van , hogy nem tudom szerkeszteni . A rendszer valamilyen HTM-el hibára hivatkozik, de már mindent átnéztem és tényleg nem tudom mi a baj. Ezért egy új blogot fogok szerkeszteni , és remélem azzal már nem lesz semmi baj.

Az új blog elérhetőségét ide is ki fogom tenni amint ténylegesen teljese valójában is elérhető lesz.

Megbélyegezve 35.rész

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Ez a szám mindenféleképpen kell a mostani részhez. Mert csak így lesz érthető a rész, nem mellesleg ez a mostani kedvenc számom:)http://www.youtube.com/watch?v=ce8HZ2keKwk&feature=related


Rövid kis ismertető arról , hogy hol hagytuk abba: Megszületett Winnie, Alice és Nick közös kislánya, de ez Danit nem teszi túl boldoggá.


A kedvenc részem, kicsit rövid, de nekem ez tetszik a legjobban eddig:)


Dani szemszöge


Addig tudtam csak gátat szabni kibuggyanó könnyeimnek, amíg el nem hagytam Alicek házát. A kocsiban viszont záporesőként tört ki belőlem a sírás, mintha minden érzés, amit eddig elnyomtam magamban most akarna kitörni. Egyszerre éreztem dühöt, keserűséget és irigységet. Keserűen ismertem el, de irigy lettem a legjobb barátnőmre. Én, aki mindig kiálltam Alice mellett, most irigylem azt a boldogságot, amit csak egy kisgyermek adhat az édesanyjának. Amikor őket látom akaratlanul is egy hatalmas tüskés gombóc nő a torkomban, amely szinte megállíthatatlanul fojtogat arra ösztökélve, hogy azonnal fordítsam el a fejem, ha nem akarok valami eszméletlen nagy hülyeségét tenni. Eddig mindig csak a józaneszem tartott vissza, hogy, ki ne tépjem Alice kezéből Winniet. Hihetetlen belegondolni, de minden egyes alkalommal, amikor csak rájuk nézek, legszívesebben magamnak követelném a picit. Hiszen én annyira akartam egy ilyen kis csöppséget, hogy azt el sem lehet képzelni, és ennek ellenére ez a csoda mégsem nekem adatott meg, hanem Alicnek, aki még csak nem is gondolt rá, akinek nem ez tölti ki minden egyes gondolatát. Kegyetlennek tartom a sorsot, azért mert elsőként azokat ajándékozza meg a gyermek vállalás fantasztikus érzésével, akik igazából nem is akartak gyermeket, ám ellenben akik tényleg várnak egy kisbabára azokat csak hagyja a végtelenségig várni. Ugyanígy megvettem azokat a nőket is, akik képesek könnyűszerrel egy pillanat alatt megválni a saját gyermeküktől. Ők azok, akik nem is tudják milyen felbecsülhetetlen kincset dobnak el maguktól, mivel nekik nem is kell átmenniük azokon a kínokon, mint nekem, vagy azoknak a nőknek, akiknek nem lehet természetes úton gyermekük. Akinek nem kell folyamatosan orvostól orvoshoz járniuk, azért hogy meg tudják lepni a párjukat a családalapítás legfontosabb és legszebb kellékével. Egy kisbabával. Amiben benne van mindkét fél egy kis része, és amiben egyesülnek ők igazán. Ami eddig különbözőt bennük az most mind eggyé mosódik össze, mint ahogy a festő keveri össze a palettán a látszólag össze nem illő színeket, úgy válik egyé végleg két ember, ha közös erőből teremtenek egy új életet. Egy kis apróságot, aki fényt visz az eddig szürkének nevezett hétköznapokba, aki kitölti azokat az üres hézagokat, amelyeket egy ember csak a gyermeke iránt tud érezni, amit csak neki tartogat egyes egyedül.

Miközben az élet igazságtalanságain sikerült túljutnom, és kellőképpen kibőgtem magam, sikerült valahogy hazajutnom. Ami azért is lepett meg nagyon, mert a visszapillantó tükörbe nézve, a sírástól bedagadt, píros szemeim néztek vissza rám. Mintha tényleg egy zombit látnék, állapítottam meg elkeseredve. Nem ez nem én vagyok, ráztam meg tagadóan a fejem, bár ez a látottakon még így se sokat változtatott. Haj. Sóhajtottam fel mélyen, miközben kezeimbe tettem arcomat. Ez nem én vagyok, ismételgettem magamban megállás nélkül, mint egy áhítatos imát, amibe vészhelyzetnél bátran belekapaszkodhatok. Ez nem lehetek én. Nem is tudom, mit szólna most Kevin ha látna. Biztos nem ismerne rám. Az ő mindig mosolygós vidám felesége itt bőg, mint egy kisgyerek, és értelmetlen dolgokat zagyvál itt összevissza. Nem ez még viccnek is rossz. Ha gyereket akarok, akkor nem adhatom fel ilyen könnyen, nem hibázhatok mindenki mást, csak azért mert nekem nem lehet olyan könnyen kisbabám. Igen, még ha nehéz is beismerni, el kell fogadni a tényeket, miszerint a sors nekem más írt meg abban a bizonyos nagy könyvben,( mint Alicenek,) és csak azért még nem lehetek rá irigy, mert ő hamarabb lett anyuka, mint én. Így utólag átgondolva tényleg elég nagy hülyeségnek érzetem másra hárítani a fájdalmam forrását, de ha őszinte akarnék lenni, még így is jót tett ez a kitörés, mert segített felnyitni a szemeimet. Segített tovább lépnem, segített meglátni a lényeget, azt hogy nem szabad feladni, és ha nem is sikerül valami elsőre attól még próbálkozni lehet/ kell, és a végeredmény attól még ugyanolyan, ha nem még jobb lesz.


Miután minden egyes gondolatot és érzést helyre tettem magamban, újult erővel láttam neki arcom rendbe hozásának. Elvégre csak nem mehetek be kisírt és bedagadt arccal, mert azzal tuti lebuktatnám magam, és akkor hallgathatnám Kevin folyamatos kérdés áradatát, hogy kivolt az, aki így megbántott.


- Szia szívem. Megérkeztem. – köszöntem halkan, ahogy megláttam őt, a zongora előtt ülve. Most is, mint mindig, lenyűgözött a tehetségével. Ezért az is maradtam ott az ajtófélfának dőlve hallgatni, hogyan komponálja össze a következő nagy slágerüket.




I believe in you - Hiszek benned
(Fordította: Celinette) Celine Dion – Il Divo

Magány
Ezt az utat te választottad
Nyugtalan út ez
Ahonnét nincs visszaút
Egy nap
Megtalálod majd újra a küldetésed
Nem tudhatod
Nem hagyhatod, légy erős
Kövesd a szíved




Talán Kevin is azt érzi amit én , mert csak ennek tulajdonítom be a melankóliás dallamokat. Igen, ő így vezeti le a fölösleges feszültséget, nála ezt nevezhetném a dühöngés egyik megszokott fajtájának.




Engedd, hogy a szeretet vezessen át a sötétségen
Térj vissza arra a helyre, amit egyszer ismertél
Én hiszek, én hiszek, én hiszek benned
Kövesd az álmaid


Mintha csak hozzám intézné minden egyes szavát. Tudat alatt megerősítve , hogy nem szabad feladnunk, harcolnunk kell és akkor megkaphatjuk azt amire már oly régóta várunk.


Légy önmagad egy angyal kedvességével
Semmi sincs, amit ne tudnál megtenni
Én hiszek, én hiszek, én hiszek benned


Igen




Nagyszerűen adta vissza az összes érzésemet csodás dallamokkal körítve, mely mellett a zongora lágy andalító hangja is messze eltörpült.


Mindvégig egyedül
Egyedül távozol
Tárd ki a szíved az univerzumnak
Kergesd a vágyaid
S közben ne nézz vissza
Ne várj a megfelelő napra, hogy cselekedj
Kövesd a csillagod


Legszívesebben most azonnal odamennék hozzá és a karjaimba zárva mondanám el neki mennyire szeretem , de tudtam hogy ez nem a megfelelő pillanat, majd csak a szám végeztével váltom be a szavaimat.
Emelkedj fel, ahol az álmaid messzire visznek






Egy nap el fogod érni célod
Ha hiszel, ha hiszel, ha hiszel magadban
Kövesd a fényed
Ne oltsd el a lángot, amit mélyen hordozol magadban
Emlékezz, hogy
Én hiszek, én hiszek, én hiszek benned




Most már én is hiszek magamban és abban is, hogy egy ilyen férfi mellett, mint Kevin minden álmom valóra válhat.






Egy nap megtalállak
Egy nap te is megtalálsz engem
És amikor közel vagy hozzám
Tudni fogod, hogy ez igaz
Kövesd a szíved
Engedd, hogy a szeretet vezessen át a sötétségen
Térj vissza arra a helyre, amit egyszer ismertél
Én hiszek, én hiszek, én hiszek benned
Kövesd az álmaid
Légy önmagad egy angyal kedvességével
Semmi sincs, amit ne tudnál megtenni
Én hiszek, én hiszek, én hiszek benned


Amint vége lett a dalnak egyből oda osontam a háta mögé, és a fülébe suttogva ismételtem meg az ő által alkotott refrén szövegét.


- Én is hiszek benned. – ahogy a meleg leheletem érintkezett a bőrével azonnal édes borzongás cikázott át a testén. Ezt imádtam a legjobban, hogy minden egyes érintésemre élesen reagál a teste, mint amikor a megfelelő billentyűt ütjük le a zongorán így csalva ki a legszebb hangokat a hangszerből.


- Nem is hallottam, hogy megjöttél. – ránt le az ölébe, és szorosan megölel.


- Pedig köszöntem is, csak annyira el voltál mélyedve az új dal megkomponálásában, hogy nem vettél észre. – néztem rá áldurcisan.


- Csakugyan? – csókolt végig érzékien a nyakamon.


- Úgy ám. – húztam el játékosan ú betűt - Sértő módon levegőnek néztél. – szántottam végig édes göndör fürtjein.


- Ezt nem hagyhatom annyiban. Mindenféleképpen jár neked az engesztelés. – incselkedik velem gyengéden.




- Ühm. – Kevin olyan édes kínzásba kezdett, hogy akár ezer évig is engedném neki, hogy levegőnek nézzen, ha cserébe ez a jutalom.


- Annyira szeretem a bőrödet, olyan bársonyos. – mintha csak porcelánt érinteni, úgy nyúl be a blúzom alá, hogy megérintse a ruha által fedett területeket. – Hüm és milyen jó illatod van. Tudtad, hogy ezzel a finom virágillattal le tudsz venni a lábamról. – persze hogy tudtam, már az első randinkon is ezt a parfümöt használtam és tudtam, hogy teli találat volt a vadvirágos eszencia. Egy igazi vissza fogott illat mégis benne van a vad búja csábítás, ami hívogatóan hat az olyan férfiakra, mint Kevin.


- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek. - néztem áthatóan a szemébe. Most ez a kis valómás kikívánkozott belőlem. Muszáj volt szavakban is elmondanom azt, amit eddig többnyire csak tettekkel bizonyítottam.


- Én is nagyon szeretlek. – Kevinben ezt szeretem a legjobban, hogy nem fél kimondani azt, amit érez. A többi férfi ezt a gyengeség jelének titulálja, pedig egy nő számára nem lehet nagyobb öröm azt hallani, hogy az élete párjának legalább olyan fontos, mint ő neki. – És még életem végéig is szeretni foglak. – ezzel teljesen levett a lábamról, és szabadon, kételyek nélkül tudtam átadni magam kettőnk közös véget nem érő szerelmének.

Megbélyegezve 34.rész

Sokan kértétek a folytatást így megírtam , de nekem ez a rész nem a kedvencem és valamiért nem is tetszik. Szóval sorry mindenkinek, akinek estleg nem tetszene.
A zene a részhez: http://www.youtube.com/watch?v=Wwgv811UCxU&feature=related

Nick szemszöge



A kisbabánk megszületése után az egész életünk megváltozott Aliccel. Szinte minden időnket a kicsire fordítottuk. Most mindkettőnk fontossági ranglistáján a baba tölti be az első helyet. Így nehezen, de szülői teendőimre fogva, kicsit hanyagolom a zenészi karrieremet. Lehet, hogy ez mások számára, értem itt a rajongóinkat, meg a szponzorainkat kicsit nehezen elfogadható állapot, de szerintem, ha valakinek gyermeke születik, akkor az a természetes, hogy igyekszik minél több időt vele eltölteni.


Másrészt nem is akartam az a fajta sztár apuka lenni, aki minden felelősséget csakis egyedül a feleségére hárít. Szerintem egy gyermek neveléséhez igenis két ember kell, bár bevallom, most még csak tanulgatom a kislányommal kapcsolatos teendőket. Mivel férfiként nekem nem állnak úgy kézre a dolgok, mint Alicnek.


Nem tudom, de lehet valami abban, hogy a nők genetikai állományába már születésüktől fogva bele van kódolva az anyaság tulajdonsága. Hiszen míg én több órát bíbelődtem az első pelenka cserémmel, addig Alice semmi perc alatt rárakta a babára. De a kezdeti kudarcok se tudtak eltántorítani egy szem lányom mellől. Sőt Alice, az elején még viccesen meg is jegyezte, hogy biztos nem fog sokáig tartani ez a lelkes apuka szerepem, mivel a büdös pelusokat valahogy egyik férfi se nagyon favorizálja, cserélni meg még annyira sem szereti őket. Ezért szerinte hamar ki fogok bújni a munka ezen rám eső „piszkos” része alól.


Most viszont egy hónappal később, Alice is bátram rám bízza kisbabánkat, mivel hiába fő állású anyuka, azért neki is vannak elintéznivalói.


- Látod kicsim anyu itt hagyott minket. – ringatom karomban nyűgös kislányomat, aki megérezvén anyukája távollétét, egyből hiszti fokozatra váltott. – Na szép, látom én már nem is vagyok neked jó. – erre egyből rám emelte hatalmas smaragd szemeit, hála istenek ezt az anyukájától örökölte – Igen most apával kell beérned. – azonban a sírást még mindig nem hagyta abba, ebből arra következtettek, hogy itt valami nagyobb és büdösebb dolog áll a háttérben. – Te kis kópé – simogatom meg kis babaarcát - ezt direkt csináltad ugye? – a válasz egy hangos visításban érkezik meg. – Na jó, akkor irány a fürdő. – éreztem én, hogy hosszú lesz ez a mai nap amit Winnievel együtt fogok eltölteni, de hogy ennyire, azt azért mégse hittem.






A fürdőbe belépve egyből kerestem egy alkalmas területet ahova le tudtam tenni a picit, míg a fűtést egy kicsit jobban feltekertem, hiszen Winnie nevéhez híven karácsonyi baba lett, és mint minden kis babát őt is óvni kellet a hidegtől.


- Na kicsim, most együtt fogunk pancsizni. – muszáj Winnivel együtt fürdenem, mert általában ha ruhástul akarom megfürdetni, akkor száz százalékos, hogy én is vizes leszek. Időközben szépen lefejtem róla a rózsaszín kis rugdalózóját, amit ha jól emlékszek még anyáéktól kapott, majd megszabadítottam a fölöslegessé vált pelusától is. – Na ugye, hogy jobb így? – gyorsan én is levetkőzöm, ne hogy véletlenül valami baja legyen a kicsinek. Majd miután mindketten felkészültünk a fürdésre, a picit ölembe helyezve lépek be a fürdőkabinunkba, majd úgy, hogy őt ne érje a víz, beállítottam a megfelelő hőmérsékletet. Miután ezzel is megvoltam szépen lassan helyeztem Winniet a vízsugár alá, nem akartam, hogy nagyon kellemetlen legyen neki a hirtelen ráeső vízcseppek. – Tetszik neked a víz? – szorítottam magamhoz erősebben Winniet, mivel a víz kellemes érintésétől teljesen megtáltosodott, és nagyokat rúgva ficánkolni kezdett. – Látom tetszik. Akkor most bekenlek téged a mami által választott olajokkal. – A fürdőzés elég jól sikerült, hála Winninek, aki imádja a vizet. – Nem is volt rossz. – bugyolálom be gyorsan egy vastag törölközőbe, majd a saját derekam köré és tekertem egy törülközőt. Ezután már gyerekjáték volt a picit bepelenkázni, és most arra is gondosan oda figyeltem, hogy a pelenka megfelelő része legyen elől, mert általában mindig ezt szúrom el. – Na Winnie, milyen színű kis ruhácskát válasszunk neked? – ilyenkor vagyok teljesen elveszve, mert az öltöztetés még nem megy annyira jól, mint a pelenkázás, de hát gyakorlat teszi a mestert alapon, nem baj ha többször is próbálkozom. – Mit szólsz ehhez? – tartok elé egy bézs színű rugdalózott, amin apró kis macik üldögéltek. – Szerintem jól nézz ki, úgyhogy most ezt adom rád.


Az öltöztetés után én is gyorsan magamra kaptam valamit, szinte nem is néztem, hogy mit annyira siettem, nehogy valami baj legyen Winnivel, hiszen elég csak fél percre félre néznem és egyből valami huncutságot csinál az én pici lányom.


- Na és most hogyan tovább? – hát ez igazán jó kérdés. Megfürdettem, új pelenkát kapott és új ruhát is adtam rá, de még mindig ébren van. Hogy lehet az, hogy én kész hulla vagyok, ő meg még mindig ébren van és egyfolytában mozog. – Mit csináljak veled kicsim? Tudod mit, megetetlek, a mami úgy is hagyott lent a cumisüvegbe anyatejet. – hátha ettől nem pilled el, akkor semmitől, de mielőtt lemennék, a konyhába a babát betekerem a biztonság kedvéért egy lepedőbe. – Na látod, én mondtam hogy a mami gondoskodott előre mindenről. – mivel a cumisüveg tényleg ott várt minket a konyha pulton, rajta egy címkével ”melegítsd meg”. Miután megmelegítettem a tejet, és a picit is sikerült a megfelelő szögben a kezembe vennem elkezdtem a kicsi etetését. Ahogy a kicsi elkezdett enni, apró kis kezeit azonnal az enyémre tette, és édes nyöszörgő hangot adott ki, ami azért is esett nagyon jól, mert némi biztosítékot nyújtott afelől, hogy nem baltázok el minden feladatot elsőre, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos. Igazából ha meg kellene neveznem a nap fénypontját akkor biztos ez lenne az. A kislányom a karjaimban, ahogy jóllakottan és elégedetten felpillant rám. – a büszkeség elmúltával azonban hangosan fújom ki a levegőt, mert most jön a puding próbája, a büfiztetés, amitől ha lehet még jobban félek , mint pelenkázásától. – Jól van kicsim. – helyeztem át Winnie súlypontját a karjaimból a mellkasomra, úgyhogy a feje lehetőleg a vállamon legyen egy kis törülközőn. Majd amikor már minden a helyén volt, gyenge kis paskolgatásokkal csaltam ki belőle egy kis böffentést, ami után már minden ment magától. - Most pedig a kishölgynek elérkezett alvás ideje. – amire természetesen megint elkezdett hangosan sírni.


- Jól van, jól van. – ringatom karjaimban, miközben szélsebesen agyalok a megfelelő megoldás után - Mi lenne ha apu énekelne neked valamit. – remélem arra elalszol.


- Tudod ezt a dalt én is az anyukámtól tanultam, és ő is ezt énekelte nekem kiskoromban. – kezdek bele a dallam dúdolgatásába, mire a kicsi szép lassan megnyugszik, és a karjaimban szuszog tovább.






Ne sírj most kedves, csak nyugodj meg,


A kezem fogd, szorítsd meg!


Megóvlak téged én minden bajtól,


Lásd, itt vagyok, ne sírj már!






Kicsi vagy még, de erőd van,


Biztonságban vagy itt a karomban!


A kapocs köztünk törhetetlen,


Lásd, itt vagyok, ó, ne sírj!






A szívem vigyáz Rád!


A szívem vigyáz Rád!


Mostantól és mindörökké már...


A szívem vigyáz Rád,


Hisz mindegy, ki mit mond!


A szívem vigyáz Rád!






Mindig...mindig.






Mire vége lesz a dalnak a picivel felérek a szobájába és mindenféle ellenkezés nélkül tudom őt lefektetni kiságyába.






- Na ezzel is megvolnánk. – dőlök le a kisággyal szemben lévő hintaszékbe fáradtan, és már a zár csörgésére se ébredek fel.


Alice szemszöge


Annyira ideges vagyok, hogy félpercenként az órámra nézek. Miért telik ilyen lassan az idő, sóhajtok fel hangosan.


- Alice nyugi. – nyugtatgat Dani. – Nick tud bánni Winnivel, és most itt a megfelelő alkalom arra, hogy egy kicsit többet legyenek együtt. – kicsit többet? Majdnem egy egész napot, az nekem egyáltalán nem tűnik kis időnek.


- Tudom. De kérlek értsd meg, Winnie éppen csak egy hónapos, mi van ha valami baja lesz , vagy Nick nem nézz oda és le esik valahonnan, és akkor még a médiáról nem is beszéltünk. – iszonyatosan nehéz szülőnek lenni, annyi elvárás van, hogy lehetetlen mindegyiknek megfelelni, holott te magad egyfolytában arra törekedsz. És ha ez nem lenne elég nekünk, még a média is a nyakunkba szakadt, mintha csak górcső alatt élnénk, egyfolytában kukkolnak minket. Komolyan azt várják, mikor bénázunk el valamit. Oké fiatal szülök vagyunk, ezt elismerem , de azért össze se lehet minket téveszteni Britney Spears családjával vagy Victoria Beckhamékkel, azért én annyira nem hanyagolom el a saját gyermekemet, mint ők.


- Megértelek, vagy legalábbis megpróbállak. – ő is eléggé el van csigázva, tudom még ha nem is mondja, de rosszul esik neki Winnie látványa. Ő és Kevin az esküvő óta próbálkoznak a baba projektűkkel, de eddig még valahogy nem jártak sikerrel. – Tudod míg titeket Winnie miatt zaklatnak, addig minket a nem létező baba miatt. – Dani szavai egy ideig üres csengtek a levegőben.


- Nem lehet, hogy túl görcsösen próbálkoztok? – szerintem könnyebben menne nekik, ha nem a baba iránti vágyuk töltené ki a napjuk 99 százalékát. – Miért nem mentek el valahova kettesben? – mondjuk ez rám és Nickre is rá férne, de nekünk most itt van Winnie, miatta nem hagyhatunk csak úgy itt csapot papot.


- Szerinted ez lenne megoldás? – nézz rám kétkedve.


- Szerintem igen, és a lényeg a spontánságon van. Nem kell mindent fejben előre eltervezni. Mi se terveztük el Nickkel a jövőnket, de most nagyon boldogok vagyunk így hármasban. – néha hamarabb érünk célba, ha nem erőltetjük a dolgokat, és csak hagyjuk őket megtörténni. Szerintem ez a módszer célravezetőbb lenne számukra is.


- Akkor meggyőzöm Kevint, és ha szerencsénk van, akkor még az időjárás is kegyes lesz hozzánk. – Dani nagyon belelkesült, és ez már önmagában fél siker, ha továbbra is ilyen lesz, akkor biztos meg lesz az a baba.


- Biztos jó lesz. – de akkor se tudok megfeledkezni Winniékről. Vajon mi van velük?


- Alice mindjárt haza érünk. Könyörgöm legalább addig ne vágj ilyen elkeseredet képet. Nézd a dolgok jó oldalát, mindent elintéztünk.


- Végül is igazad van. A keresztelővel kapcsolatos dolgokat elintéztük, a korházban is voltunk a rutin vizsgálatokon és még új ruhákat is vettünk a picinek. Tényleg nem fecséreltük el az időnket. – soroltam fel azokat a dolgokat, amiket ma mindenféleképpen el kellett intéznünk.


- Ehhez képest te másodpercenként nézted az órádat. – tette hozzá elfojtott nevetéssel Dani.


- Jó elismerem, egy kicsit többet aggódok a kelleténél, de te mit tennél a helyemben? Nick még csak kezdő apuka, komolyan én már annak is örülök, hogy tisztába tudja tenni Winniet. Ezek után szerinted mit reméljek, ha haza érünk? – a mondat végére már az én szám is mosolyra görbült.


- Valószínűleg lesz egy kisebbfajta felfordulás, de ennyi. Winnie egy kisbaba, nem egy mini tornádó. –na erre azért nem vennék mérget. Winnie sajnos az én csökönyös viselkedésemet örökölte, amivel már most tudom, hogy gondok lesznek.


- Nézd már meg is érkeztünk, és ahogy látom még nem dőlt össze a házatok. Ezt akár vehetjük egy jó jelnek is. – kacag fel hangosan Dani.


- Nagyon vicces, majd meglátom, milyen képet vágsz, ha Kevin marad otthon először a ti gyereketekkel. – tuti nem nevetne így. De már nem is érdekel az egész, ahogy megérkezünk és Dani leállítja az autót, én úgy pattanok ki, mint akit puskából lőttek ki.



- Alice várj már, lassíts, a végén még beletöröd a kulcsot a zárba. – komolyan lassan lecsapom Danit.


- Piszt. – intem őt csendre, mivel valami nagyon különöst éreztem. – Te Dani nem fura neked valami?


- Mi? – nézz rám bambán.


- Túl nagy a csend. – ejtem ki lassan minden egyes szót tagolva, majd mindketten egyszerre indulunk el a gyerekszoba felé. Az ajtó előtt szinte meg se állunk csak, úgy ahogy voltunk berontottunk.


- Ezek jól kiütötték magukat. – szólalunk meg egyszerre, mivel mindkét Jonas az igazat-álmát aludta.

Íme a saját készítésű videom.