bannerek

Bannerek


Itt vanak a történet általam készült bannerei amik igazából egy kis ízelítőt adnak a követlező részekre. Ja és ha lehet akkor senki ne lopja el , mert tényleg több órákat vacakoltam velük , míg kész lettek.

Megbélyegezve 24.rész

24. rész


Nos a fejezet nagy része már ismerős lehet egyeseknek , de kellett bele , mivel csak ezzel együtt érthető Joe hirtelen szerelme Alice iránt.

Joe szemszöge

Már lassan két órája várunk a műtő előtt a fiukkal, de eddig semmi hírt se kaptunk Alicről. Remélem minden jól sikerül, nem is magam miatt, hanem Alice és Nick miatt. Alice mindent erre az egy műtétre tett fel. Nem hiába vállalják önként ezt a műtétet annyira kevesen, akkora rizikófaktora van, hogy elég egy rossz mozdulat és a páciensnek egy életre befellegzett. Alice mégis bevállalta, és ha őszinte akarok lenni, akkor meg is értem. Én sem mérlegeltem volna a kockázatokat egy percig sem, ha tudom, hogy van esély arra, hogy újra járjak. Az ő helyében én is, ugyanígy választottam volna. Ezzel együtt ugyanakkor Alice nem csak a lábát kaphatja vissza, hanem az egész életét. Tudom, mert egyszer véletlenül kihallgattam az egyik telefon beszélgetését a testvérével.


/Visszaemlékezés/


Alicnél vagyunk, mint mindig, most is Frankie kedvéért kocsikáztam el ide. Csak tudnám, mit tudnak több órahosszáig csinálni? De mit is érdekel ez egem? Nem teljesen mindegy, kirakom Frankiet és már itt se vagyok.


- Szia Alice. – köszönök jó kedvet tettetve, miközben Frankiet tolom be magam előtt az ajtón.


- Sziasztok. – köszön ő is jókedvűen. – Hát Nicket hol hagytátok?- na ez meg a másik, ami felettébb bosszant Aliccel kapcsolatosan, képes mindenkinek a fejét elcsavarni. Nick is teljesen olyan, mintha emlékezet módosításom esett volna át, amióta találkozott Aliccel. Komolyan mondom mintha ki cserélték volna.


- Ő most nem tudott eljönni, ezért jöttem én, de már megyek is. – láttam rajta, hogy nem küllőnősebben érdekli a jelenlétem, hát meg is értem, Nick után én már nem is rúghatok nála labdába. Hiszen Nick a komoly udvarias kifinomult Jonas, míg én a tökéletes ellentétje vagyok. Mindenki azt hiszi, hogy egy öntelt tuskó vagyok, aki csak úgy falja a nőket heccelésből. Pedig ez csak a látszat. Nekem is vannak érzéseim, mint mindenki másnak. Lehet nem mutatom ki őket annyira nyíltan, mint Kevin és Nick, de attól még vannak.


- Nem akarsz maradni?- nézz rám a nagy ártatlan szemeivel. – Mármint pont most lettem kész csokoládétortával, és ha ráérsz, jó lenne beszélgetni, de ha sietsz azt is megértem.


- Marad, úgy sincs semmi dolga. – vágja rá egyből Frankie, mire én egy kisebb fajta fejbe kólintással jutalmaztam. Hála neki, most akkor se mehetek el, ha akarok.


- Akkor ezt megbeszéltük irány a konyha. – ahol tényleg finom illatokat árasztott a tömény csokis édesség.


- Te hány szelettel kérsz? – fordul felém Alice, miután kiosztotta Frankie szeleteit.


- Egy bőven elég lesz. – válaszoltam kimérten.


- Csak nem félted az alakodat? – teszi fel viccesen a kérdést.


- Nem, egyszerűen csak nem szeretettem az édességeket. – ami igaz is.


- Akkor még jó, hogy itt van nekünk Frankie. - az már egyszer biztos, hogyha édességekről volt szó, Frankie kettő helyet is tudott enni.


- Egyébként …- szakította félbe Alice mondatát a telefon csörgése.


- Mindjárt jövök. – sietett el gyorsan a csörgő hang irányában.


- Finom a süti. –nyammogja hangosan Frankie.


- Akkor megeheted az enyémet is. – tolóm elé a saját adagomat. – Figyelj Frankie nekem most el kell mennem. Nem tudok veletek itt maradni.


- De mit mondjak Alicnek? – nézz rám értetlenül.


- Jó kérdés, majd kitalálsz valamit, ügyes fiú vagy. – nyugtatgattam vállon paskolva .Végül is, még mindig miatta vagyok itt , ha az elején nem szól közbe már rég nem lennék itt.


- Oké, de azért még értem jössz? – ez meg mégis milyen kérdés akart lenni?


- Persze, hogy érted jövők. Nem hagylak csak úgy itt. – néha tényleg fáj az emberek lekicsinylése.


- Akkor jó. Szia. – a kis hálátlan. Én hozom viszem, és még csak annyit se tud mondani , hogy köszönöm.


- Na akkor mentem. – köszöntem el tőle, hogy azonnal kijárati ajtónál lehessek. Már éppen kilincset nyomtam le, amikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet. Végül a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így még attól sem rettentem vissza, hogy az ajtó mögé lopózva kihallgassam Alice telefonbeszélgetését.










- Nem! Nem és nem! – hallottam meg Alice egyértelmű véleménynyilvánítását valamire. – Nem megyek el pszichológushoz. Nincs az az Isten, hogy én oda betegyem a lábam. – egyáltalán miért kellene neki pszichológus járni, tettem fel magamnak a kérdést. Alice néha tényleg feszültnek és gondterheltnek tűnik, de ettől még senkit nem küldenek dili dokihoz.


- Alice – csendült fel Brad hangja nyugtatóan a kihangosított telefonban. – mi csak neked akarunk jót.


- Kötve hiszem. – vágott vissza indulatosan Alice - Ti csak a múltamban akartok vájkálni. Én már rég lezártam magamban a múltat. Most új életet kezdtem. Miért olyan nehéz ezt nektek megérteni? – nagyon nehéz volt nézni, ami ezután történt. Alice szinte a szemem előtt hullott darabokra. Először csak a szemeiből kezdtek el potyogni megállíthatatlanul a gyémántfényű könnyek, majd a megadás jeleként egy szívfájdító nyüszítésként a két kezébe temette az arcát. Rettenetes volt ilyen körülmények közt itt állni az ajtó mögött, de tudtam, hogy azzal se segítenék a helyzetén, ha oda mennék hozzá, ezért csak hallgattam tovább a beszélgetést.


- Akkor miért nem mondod el nekünk? – halottam a vonal túlsó oldalán a követelőző hangot. – Tudjuk, hogy ez egy hatalmas trauma volt neked, de talán könnyebb lenne feldolgozni, ha valakivel, megbeszélnéd. – Most már tényleg nem értettem semmit.


- Ha annyira hallani akarod, akkor elmesélem. – révedt el Alice arca, mintha csak a múlt egy távolabbi emlékét idézné maga elé. – Az nap volt a bajnokság utolsó napja, mi nyertünk – csuklik el élesen Alice hangja, miközben letörli a kibuggyanó könnyeit- nagyon boldog voltam. Végre úgy éreztem, hogy valamiben én is kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, hogy végre bebizonyíthattam, hogy én is vagyok olyan jó, mint ti. De legnagyobb pofoncsapás tudod mikor ért? – kérdezte vádlón Alice. – Amikor észrevettem, hogy több ezer rajongó közt nincsenek ott az én szüleim. Minden játékosé ott volt, de az enyémek nem! Tudod te milyen érzés volt ott állni? Valószínűleg nem. Mert hiába voltam az nap győztes, még is a legnagyobb vesztesként léptem le pályáról. – Alice szavaiból kiérződött az összes felgyülemlett fájdalom – Ezután én még mindig hittem bennük. Azt meséltem be magamnak, hogy csak elnézték az időt és azért nem jönnek értem. Hiszen megígérték nekem. – tör fel a hisztérikus sírás Alicből - Azt mondták, történjék bármi is, ők akkor is ott lesznek. Hát nem így lett. Újból bebizonyították mennyire csapnivaló szülők lettek. Tudod mennyi idő után keveredtek elő? – miért érzem azt, hogy nem csak egy két órát késtek – Tíz órával később jöttek értem. – ez nem semmi, most már legalább tudom miért nevezte Alice csapnivalónak a szüleit. – Több mint tíz órát vártam rájuk a szakadó esőben, miközben ők önfeledten múlattak egy partin. Amikor megérkeztek gondolhatod milyen állapotban lehettek. Már mindketten taj részegek voltak, de azért arra még maradt erejük, hogy belém kössenek és szurkáljanak. – itt szakadt el láthatóan az összes gát Aliceben. – Ezután már én se bírtam tovább, minden haragomat rájuk zúdítottam. Ami bűnük volt azt mind fejükre olvastam. Azt akartam, hogy egyszer az életben ők is érezzék át azt a fájdalmat, amit én éreztem minden nap, amikor elfelejtettek. – Alice hangja itt már teljesen elhalkult valószínűleg most érkezett el a történet azon részéhez, ami nem csak engem, de a testvérét is eredetileg érdekelte. – A gúnyból és megvetésből szőtt nyilam végül célba ért. Anyáék utolsó pillanata a halál előtt az volt, hogy tőlem kértek bocsánatot, miközben én legszívesebben a halálukat kívántam volna, mindazért amit egész életemben velem tetettek. – most értettem meg igazán Alice jellemét, most, hogy tudtam min kellett neki hosszú éveken átmennie - Igen, ez volt az utolsó pillanat, amit közösen át éltünk a kamion becsapódása előtt. Ez történt aznap, amit azóta se tudtam elfelejteni, mert az a nap úgy égetette be magát a szívembe és emlékezetembe, hogy azt erővel sem tudná senki kitörölni.


- Alice nekem fogalmam sem volt rólad. - szabadkozott zavartan Brad - Tényleg nem tudtam, hogy ekkora terheket cipelsz a baleset óta.


- Nem akarok pszichológushoz menni. – hárított Alice, mintha nem is az előbb mesélte volna el élete legszörnyűbb emlékét.


- Nem kell, ha nem akarod, nem erőltettem tovább. - hozta meg Brad a végső döntését. Ezután már én se maradtam tovább, amint lehetet elhagytam a házat.






/Visszaemlékezés vége/






Így jöttem rá Alice kistitkára, amit ha jól gondolom még Nicknek se mondott el. Bár meg is tudom érteni, ezt senki se kürtöli világgá, de azért számomra sokat jelentet hallani ezt az emléket, mert így Alicet is teljesen más szemszögből tudtam megítélni. Eddig a dacosságát csak egy álarcnak néztem, amivel vonzotta az olyan esetlen balekokat, mint Nick, de ezzel az emlékkel rá kellett jönnöm, hogy Alice a dacosságát használja fel védőpajzsként, és ebben rejlik az ő igazi ereje, hogy mindenkivel szembe tud nézni.






- Mi a fene tart eddig? Azt mondták csak két óra lesz, de az már rég elmúlt. – ébresztett fel gondolataimból Nick ideges hangja, aki járkálással és aggódásával úgy látom már a többiek idegeire mehetett.


- Nyugodj meg szívem, biztos jól van. – nyugtatgatta anya Nicket.


- Hogy tudnék megnyugodni? Semmit nem mondnak, semmi nem történik, és semmit nem tudunk. – fogalmam sincs, hogy bírja elviselni Alice Nicket, de nekem lassan kezd elegem lenni belőle.


- Á, na végre doktor úr,hogy van Alice ? – ahogy felnéztem tényleg Alice megviselt orvosa bukkant fel előttünk, mondjuk már itt is volt az ideje.


- Alice most már jól van. – hogyhogy most már?


- Ezt nem értem. Történt valami a műtét közben? – kérdezi meg Nick ijedten.


- Igen. Sajnos az elkerülte a figyelműnket, hogy Alica erősen vérszegény és ezért az altatás közben gondok adódtak a vérnyomásával. –közölte velünk az orvos a rémisztő hírt.


- Vagyis megállt a szíve? – kérdeztem rá magyarán a lényegre. Mert az orvos igen szépen fedte el a valóságot.


- Lényegében igen. – nyögte ki nagy nehezen az orvos.


- Hogy mi? – kérdezték egyszerre a többiek, mert nekik még csak most esett le, hogy az orvos a finomított verziót akarta nekünk beadni.


- Csak néhány másodpercig tartott, de korrigálni tudtuk ezt a hibát. – meg áll az ész ettől az embertől. Még jó, hogy korrigálni tudta, máskülönben Nickkel együtt már rég laposra vertük volna.


- De akkor most már teljesen jól van, és a műtét is jól sikerült? – kérdezte meg végül összegezve a műtét sikerességét Brad.


- Alice teljesen jól, a műtét sikeressége pedig csak a reflexvizsgálat után derülhet ki, de így előreláthatólag jó esélyei vannak a teljes felépülésre. – ezt jó hallani, mert akkor Alice tényleg megkaphatja az az életet, amelyet bárkinél jobban megérdemel.


Kritikát!!!

képek

Most megint csak képeket tudtam felrakni. Sajnálom de nem maradt másra időm, a testvéremet most engedték ki a kórházból kiderült hogy gluténalergiás , vagyis lisztérzékeny amibe ilyen idősen akár bele is halhatot volna. De mostmár jól van, úgyhogy nem sokára újra neki állok teljes erőbedobással írni.

Íme a képek:

23. rész


Nick szemszöge

Nem, ez nem lehet. Joe soha nem szúrna hátba. Ő a testvérem, nem, nem ez nem lehet igaz. Ismételgettem egyfolytában miközben, pontosan jól tudtam, hogy Kevinnek van igaza. Joe egy ideje furcsán viselkedett, először próbáltam nem észrevenni, másra fogni, de végén mindig csak ugyanoda lyukadtam ki, az igazsághoz.


- Tudtam róla. – igen már egy ideje sejtettem, csak könnyebb volt úgy tenni, mintha nem lenne igaz. Joe mindig is a bátyám volt és ennek ellenére az is marad. Alicet viszont semmi pénzért nem engedem át senkinek, még neki se. Nagyon szeretem Joet, sőt tisztelem, mert tényleg nem szólt erről, ahogy csak tudta titkolta, de ezt helyzetet tovább így nem lehet folytatni. Alice az én mennyasszonyom, és az én feleségem is lesz!


- Tudtad? – hökken meg Joe.


- Igen. – vallottam be keserűen. – Tudat alatt már rég rájöttem, csak próbáltam ezt eltemetni magamban. Tudod, amit az ember nem tud, az nem is fáj neki. Így azt gondoltam, hogyha nem gondolok rá, és szemellenzőt viselek akkor ez az egész nincs is. – hülye helyzet de ez van. – Megértelek Joe, és nem is haragszok rád, hiszen nálam jobban senki nem ismeri Alicet. Ő tényleg az a típus, aki tudtán kívül ragadja magával az embert. Egy varázslatos személyiség, elég csak a közelében lenni és garantált az összhatás. – tényleg még annak örülök, hogy Kevinnek van barátnője, mert a végén még őt is riválisként üdvözölhetném a klubban. – Viszont, ha tetszik, ha nem, Alice már választott, és nem téged. Mi komolyan gondoljuk ezt a kapcsolatot, te ellenben nem. Te nem lennél képes hosszú távon lezátonyozni egy lány mellett sem, csak gondolj vissza a régi kapcsolataidra. Meddig tartott a leghosszabb? Nem tovább, mint két hónap. Ezért mondom neked, hogy ne akarj értelmetlenül beleavatkozni egy jól működő kapcsolatba. Egy érzelmi fellángolás nem ér annyit, hogy tönkre tedd a családi békét és a bandát.


- Ez nem egy egyszerű fellángolás. – jelenti ki Joe, ezzel is rontva a jelenlegi helyzetét.


- Joe mennyire mélyek az érzéseid? Mennyivel érzel többet most Alice iránt, mint a többi barátnődnél a kapcsolatod legelején? – egyszerűen csak azt akarom, hogy rájöjjön ez sem más, mint a többi futókapcsolata. Joenál csak addig tart a szerelem, míg tart az újdonság varázsa, ahogy felfedezi a lány összes értékét már lapátra is teszi.


- Mi akar ez lenni?! Ne tegyél fel keresztkérdéseket. – na szép, még neki áll feljebb.


- Egyszerűen csak valld be az igazat. Nézd Joe, a jelenlegi helyzetben lehetnék örülten dühös és féltékeny is, de mindettől csak azt tart vissza, hogy ismerlek és tudom, hogy te nem gondolkodsz komoly dolgokban. Neked egy lány, olyan, mint másnak egy ruha, megtetszik, elviszed, és használod, aztán ha megunod, eldobod, de soha nem maradsz meg ugyanannál a darabnál. – érzéketlen hasonlat, de legalább célratörő. – Kettőnk közül én vagyok a jobb választás neki, és ha igazán szereted, akkor ezt te is belátod.


- Igazad van. –válaszol keserűen Joe, de azért érezni lehetet rajta a lemondás keserű fájdalmát. Tudom, hogy most még nehéz neki, de később még rosszabb lett volna ha rájön nem is szereti igazán.


- Ezek után jobb lenne, ha egy ideig nem találkoznátok. – jobb megtartani a távolságot, nem akarok semmilyen konfliktust, főleg nem most, amikor Alicnek is ennyi mindenen kell keresztül mennie.


- Nem megyek a közelébe, megnyugodhatsz. – Jobb is, ha nem teszi, nem akarok Joeval vitatkozni és harcolni.


- Remélem is. – vágok vissza, de a mobilom rezgése, azonnal elvonja a figyelmemet Joeról.






****************


- Hallo. – veszem fel azonnal a telefont.


- Szia Nick. Gyere be azonnal a kórházba Alice műtétjét váratlanul átették a mai napra. – ontja magából az információt Brad, Alice bátyja.


- Micsoda?- hördülök fel - De hát még is miért tették át? – ezt nem értem, egy ilyen műtétet nem rakosgatnak csak úgy ide-oda. Alice meg biztos nagyon fél, már tegnap is nagyon izgatott volt.


- Nem tudom, nem mondtak semmit, tudod milyenek az orvosok. Csak azt mondták, hogy félóra múlva elvégzik a beavatkozást. – fél óra, te jóisten, ekkora forgalomba még is hogy érjek oda, fél óra alatt?


- Kösz Brad, Azonnal ott vagyok. – csapom le a telefont.


- Mi történt?- kérdezik egyszerre a fiuk, biztos észrevették rajtam a felgyülemlett feszültséget.


- Sietnünk kell, Alicet félóra múlva fogják megműteni. – osztottam meg velük is a nem minden napi hírt, miközben már a mustang vezető felöli ülésére ültem.


- Ma? – kérdezték egyszerre a fiúk Big Robbal , miközben beszálltak az autóba.


- Igen. – válaszoltam idegesen- Én se értem. Csak úgy átrakták az időpontot mára.


- Tehetnek egyáltalán ilyet? – kérdezi Joe aggódva.


- Igen, ők az orvosok, ők mindent megtehetnek. – száguldoztam a délutáni csúcsforgalomban.


- Nick lassíts. – szólt rám Kevin – Szeretném még megélni az öregkórt.


- Nem érünk rá nyavalyogni Kevin, Alicet félóra múlva betolják a műtőbe, és én előtte még mindenféleképpen beszélni akarok vele. – Nem értem Kevin hisztizését, ha Daniella lenne ilyen helyzetben, akkor ő se menne kevesebbel.


- Nick ne hallgass Kevinre, inkább nyomd tövig a gázt. – na igen, Joeval most sajnos egy csónakban evezzünk. Most ó is ugyanúgy aggódik Alicért ahogy én, úgy ahogy csak egy szerelmes férfi tud aggódni a szerelméért.


- Ti mindketten totálisan teljesen meghülyültettek. – üvölt fel félve Kevin. – A szerelem elvakítani szokta az embert, nem szellemileg leépíteni. – bár Joenál már így se volt minek leépülnie, jegyeztem meg magamnak a mai nap után.


- Te csak maradj csöndben Kevin, nem tudom mit csinálnál ha Daniella lenne Alice helyében. – ezt hatott, végre csöndben maradt. – Szerintem te se ülnél a babérjaidon.


- Nem, de nem is vezetnék örült módjára csúcsforgalomban. – duzzogott tovább, mintha nem is ő lenne hármunk közül a legidősebb.


- Kevin. Fogd be. – tagoltuk érthetően Joeval együtt. Most már tényleg csöndben maradt egészen az út végéig.






*********


- Végre megjöttetek. – jön azonnal oda hozzánk Brad .


- Mi történt? Alice egyáltalán még a szobájában van? – kérdeztem azonnal Alice bátyát.


- Nem tudjuk, csak úgy átrakták mára a műtétet, képzelhetitek Alice mennyire megijedt. Egyébként mi is csak azért tudjuk, mert az orvos felhívott telefonon. – ez szép, ha nem hívnak, most azt se tudnám, hogy Alicet megműtötték.


- Aha, hát ez jó. Remélem, azért az időpont változtatás nem fogja a műtétet befolyásolni.


- Na, azt én is. Szép is lenne, ha ennyi felkészülés után közbe jönne valami műtéti hiba.


- Ne is mond. Alice bent van a szobájában?


- Igen, most adják be neki az altatót.


- Akkor gyorsan bemegyek hozzá, mielőtt még hatna a szer. –köszöntem el a fiuktól, hogy azonnal Alicenél lehessek.


- Szabad. – halottam meg Alice álmos hangját, miután kopogtam az ajtaján.


- Szia. – mosolyog rám azonnal, ahogy meglát, bár azért látszik rajta , hogy ideges a hirtelen időpont változtatástól.


- Szia. – köszönök neki én is, mielőtt még adnék neki egy szerencse csókot.


- Ezt miért kaptam? – kérdezi sunyin, miközben majd lecsukódnak a szemei.


- Azért, hogy szerencséd legyen. – mondtam viccesen.


- Hát erre nagyon kevés lehetőségem van. Tudod, milyen nap van ma? – ez most, hogy jön ide, nem értem.


- Nem, nem tudom. – válaszoltam tanácstalanul.


- Péntek tizenhárom. – válaszolja mély sóhajjal.


- Alice ez csak babona, nem fog semmi rossz történi. – nyugtatgattam.


- Szerinted. De nekem az összes rossz emlékem ehhez a naphoz fűzhető. Erre mi van? Még ezt az átkozott műtétet is a mai napra rakták át. – dühöng félálomban. – Ez már maga egy rossz jel. – jaj nem is tudtam , hogy ennyire babonás.


- Akkor örülj, mert most töröd meg a balszerencse sorozatodat. - ja, én is jókor mondok ilyeneket, elég csak az újságcikkre gondolni, és már is igaza van Alicenek a mai nappal kapcsolatosan.


- Legyen neked igazad. – csukódik le végleg a szeme.


- Nekem lesz. Adok neki még egy bucsu csókot.


- Á, látom már el is aludt a páciens. –jön be egy ápolónő.


- Igen, pont most.


- Értem akkor én el is vinném a műtőben már csak rá várnak.


- Csak tessék. Á – jutott eszembe egy érdekes kérdés – körülbelül meddig fog tartani a műtét?


- Olyan két óráig, de nem kell aggódni, Alice a legjobb kezekben van. A főorvos úr a legjobb a szakágában. – végre valami biztató.


- Ez megnyugtató hallani. – engedtem el Alice kezét, hogy a nővérke el tudja vinni.


- Ne féljen, két óra múlva újra láthatja a barátnőjét.


- Azt én is nagyon remélem. – tettem hozzá nyomatékosan.




Kritikát


Ja és ha tudtok akkor szavazzatok rám ezen az oldalon köszi:) http://www.jonasbrothers-jb.gportal.hu/gindex.php?pg=30711959 (Alexa néven vagyok fenn ha valaki nem tudná. )

22.rész


Nick szemszöge






Mindannyian nagyon izgulunk Alicért, mert egy nap múlva műtik meg a lábát. Ha minden jól megy, akkor a beültetésnek köszönhetően újra működni fognak az elhalt sejtjei. Az orvosok mindenestre biztatnak minket, azt mondták, hogy Alicenek hetven százaléka van felépülni. Remélem sikerülni fog neki, mert ha nem, az hatalmas nagy kudarcként érné, már nagyon bele élte magát a műtét sikerességébe.






- Ezt nézzétek!- viharzik be a nappaliba Joe egy tucat szennylappal a kezében. – Ezt ma láttam meg az egyik újságosnál, és ezekkel van tele az egész város.


- Miért mi van benne? – kérdezte érdeklődve Kevin, míg én még mindig a holnapi napon törtem a fejem.


- Alice és Nick kapcsolta. – hogy mi?- Úgy látszik most neszelte ki a sajtó, és most minden újságban ti szerepeltek mindenféle hangzatos címekkel.


- Ezt nem hiszem el, hogy volt képük vájkálni az magánéletemben. – hüledeztem ezen a magas színű pofátlanságon.


- Várjatok, ez még nem minden. Állítólag veletek készítettek személyes riportot és ezt írták meg az újságokban.


- Velünk, és még is mikor? Tudjátok mit, én most azonnal elmegyek, és beperelem őket, ha nem írnak újat. Azért mindennek van határra. – ezt a pofátlanságot, nem elég, hogy írnak rólunk mindenféle sületlenséget, de ezt még képesek úgy előadni, mintha azt mi mondtuk volna saját magunkról.


- Egyet értek. Gyere, Joe menjünk segíteni Nicknek. – húzza magával Kevin.


Nem elég nekem most Alice miatt aggódnom, még itt van a nyakamban a fél sajtó. Miután kiderült az Aliccel való kapcsolatom azonnal mindenki megrohant.


Miután nagy nehezen elvergődtünk a szerkesztőség házához azonnal, a főszerkesztőt kerestük a fiukkal.


- Jó napot, az újság főszerkesztőjét keressük. – mentünk egyből a kinti titkárnőhöz.


- Van időpontjuk? – néz ránk kétkedve a gusztustalan szemüvege mögül.


- Nincs, de ha jót akar magának, akkor fogad minket. –dörmögi a hátam mögül BigRob.


- Várjanak szólok neki. –úgy látszik még, jó, hogy magunkkal hoztuk BigRobot, mert különben képesek és eltussolják simán az ügyet.


- A főnököm már várja önöket. – azt meghiszem, de azt nem fogja zsebre vágni, amit tőlem kap. Miután megérkeztünk a megfelelő ajtóhoz én kopogás nélkül rontottam be, elvégre minek legyek udvarias egy olyan emberrel, aki irántam a legkisebb tiszteletet sem mutatta a heti lapjában ?! Bent a szobában pont az fogadott, amit vártam, széles antik íróasztal mögötte egy harmincéves koravén pasas ült, aki azt hiszi övé a fél világ.


- Maga adta ki ezt a förmedvényt? Mert ha igen akkor most azonnal vonja vissza!- dobom az asztalra a szóban forgó cikket.


- Nem tehetem. – nem hiszem el neki áll följebb.


- És ugyan miért nem? – kezdi kihúzni nálam a gyufát.


- Mert, mint maguk is látják, már kiadtuk. Ezt már nem lehet visszacsinálni, az emberek többsége már elolvasta a cikket.


- Na ne mondja, ha most azonnal nem csinálja vissza olyan pert akasztok a nyakába , hogy a gatyája is rá megy. – most már végképp feldühödtem.


- Talán írhatnánk egy exkluzív interjút, ahol maga és a barátnője magyarázza el a dolgokat. – csillan fel a szeme.


- Arról ne is álmodjon- töröm le a szarvait- nem fogok a sikeréhez asszisztálni. Maga csak szépen írja meg címlapon, hogy én és a mennyasszonyom- hangsúlyozom ki a szót- semmilyen interjút nem adtunk maguknak. Ja és a bocsánatkérést se hagyják le az oldalról.


- Ezt nem tehetik. – áll fel székéből.


- Már hogyne tehetném. Ne feledje el, hogy kivel áll szemben, ha kell, a legjobb ügyvédeket szabadítom magára. A szánalmas újságáról nem is beszélve, elég csak egy interjút leadnom egy másik újságban és maguknak annyi. – remélem, ezután felfogja a csöpp kis eszével, hogy velem nem jó ujjat húzni.


- Jó legyen, már a holnapi ujjságban benne lesz. – esik vissza a székébe.


- Címlapon. – nézek le rá úgy, mint egy kis csótányra, amit legszívesebben eltaposnék most helyben.


- Címlapon. – nyögi ki izzadt homlokát törölgetve.


- Látom értjük egymást. – mosolygok rá elégedetten. – De ha még se lenne így, akkor ne engem hibáztasson a következményekért. – még jó, hogy visszavágok ennek a szerencsétlenek, megvárom a holnapi cikket, és utána keresek egy normális kiadót, ami tényleg az igazságot írja le, nem úgy mint ez.


- Viszontlátásra. – köszön el tőlünk miután látta, hogy az ajtó felé tartunk.


- A soha viszontlátásra. – még egyszer be nem teszem ide a lábam az is biztos.










- Nem is ment rosszul. – jegyzi meg nyugodtan Joe, végül is, nem az ő életét írták le elferdített tényekkel. Ráadásul olyan szavakkal, amin minden jóérzésű ember azonnal felhördülne.


- Ja nagyon jól ment. – válaszolók lemondóan.


- Ugyan Nick, nincs itt a világ vége. Eddig is írtak rólunk mindenféle sületlenséget, és ezután is fognak, ezt ne vedd úgy a szívedre. – kösz ezzel most aztán tényleg nagyon megnyugodtam Kevin.


- Kedves, hogy próbáltok nyugtatni, de előre szólók, hogy ez most nem fog menni. Elég csak azokra a cikkekre gondolnom és már is neki mennék valakinek.


- És mit szólnál, ha elmennénk meglátogatni Alicet? – ez talált, Joenak néha tényleg vannak jó ötletei, főleg ha használja az eszét. Bár mostanában kicsit sokat sündörög Alice környékén, valahogy mindig a legmegfelelőbb pillanatban tudott betoppanni.


- Jó ötlet Joe, el is megyek hozzá. – most is mintha csalódott lenne. Csak nem velem akart jönni?


- Azt hiszem elkísérlek, úgy is régen találkoztam vele. – most már határozottan kezdek kételkedni Joe szándékaiban - Meg sok sikert akarok neki kívánni a műtét előtt. – teszi hozzá Kevin lesújtó pillantása után.


- Fiuk mit rejtegettek? – valami nincs rendben velük.


- Semmit. – vágja rá Joe azonnal, de tudom, hogy hazudik, mert szinte könyörögve nézz Kevinre.


- Ki vele. Nekem elmondhatjátok. – ma már semmin nem tudok meglepődni.


- Nick, Joe szerelmes lett …- Ám Kevin nem bírta befejezni a mondatot , mert Joe egyenest behúzott neki.


- Fiuk, most már tényleg mondjátok meg az igazat. – Kevin még mindig nem tud megszólalni annyira ledöbbentette Joe támadása, na meg a vérző orra.


- Nincs semmi. – nyugtatgat álszent módon Joe- Kevin csak össze visszabeszél. Ugye Kevin? – néz rá egy újabb jobb egyenes ígéretével, ha nem azt mondja, amit mindannyian hallani akarunk.


- Tudod mit Joe? Eddig falaztam neked, de most már ne számíts rám. Főleg ezek után ne. Nick – fordul felém.


- Joe legnagyobb titka az, hogy beleszeretet Alicebe.

Muszáj volt írnom , mert ez elvonta a figyelmemet a hétkönapi valóságról, és rádöbbentett arra , hogy az írás mennyire felszabadít.

21. rész


Nick szemszöge / a szülinap utáni reggel/

Másnap kábán tértem magamhoz. Amin igazából nem is csodálkoztam, a tegnapi este után, sőt leginkább úgy éreztem magam, mint akin át ment egy úthenger. Aliccel viszont tényleg egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, ennek ellenére, én még is úgy érzem, hogy ennek még nem kellett volna megtörténnie. A fogadalmam olyan szinten lökőt a lelkiismeret legmélyebb bugyraiba, hogy képtelen voltam Aliccel egy ágyban maradni.


- Nick, mit csinálsz? – naná, hogy nem tudtam halkan meglógni.


- Csak, a fürdőbe akartam kimenni. – azt mégse mondhattam meg neki, hogy esz a fene a fogadalmam miatt.


- Ühm, menjél csak nyugodtan. – még biztos álmos volt, mert azonnal visszadőlt aludni. – Miután végeztem a mosdós tevékenységemmel gyorsan visszamentem a szobába teljesen felöltözni. Ezután még egy kicsit elszöszmötöltem és a tegnap estén gondolkodtam, miközben Alice is kezdett újra éberré válni.


- Szia. Jó reggelt. – nyújtózik nagyot, mire a paplan széle szép lassan lecsúszik a válláról, így megmutatva a csodálatosan szép telt kebleit. A fenébe, már csak a látvány hatására is újra éled bennem a vágy, és az határozottan nem jó.


- Alice szeretnék veled beszélgetni a tegnap estéről. – na meg próbáltam más fele is nézni, hiszen ha az ő szexi testét nézem, akkor nem tudok sokáig komoly dolgokra koncentrálni.


- Igen és miről?- nem hiszem el, hogy nem tudja miről.


- A fogadalmamról, tudod, amit a szüleimnek tettem. – látom kezdi kapizsgálni, ezért mintha egy kicsit jobban összehúzná magán a takarót.


- Oké beszéljünk. –sóhajt egy nagyot beletörődően.


- Szóval jól éreztem magam tegnap este és egyáltalán nem bántam meg semmit, csak..


- Csak bűntudatod van. – fejezi be helyettem Alice a mondatot.


- Igen. – hajtom le a fejem a két kezem közé.


- Nézd Nick, szerintem nem kellene bűntudatot érezned. Megtettük, mert meg akartuk tenni. Ennyi, ezt nem kell agyon ragozni. Egyébként is, felnőtt emberek vagyunk, akik tudják mi a jó nekik, ráadásul jegyesek is. Akkor meg mi a gond?


- Mi a gond? – hüledeztem – Az, hogy megígértem valamit, és nem bírtam tartani az adott szavam.


- Jó, akkor csak egy valamire válaszolj nekem. Pontosan mikor is tetted le ezt a fogadalmat? – kérdezi cinikusan.


- Ez most nem lényeges. – vágtam ki magam a válaszadás alól.


- Á,á szerintem pont ez a lényeg. – jó van benne valami- Gyerünk ki vele.


- Ha ennyire tudni akarod, akkor tizenkettő voltam, amikor anya nekem adta a gyűrűt. – válaszra Alice szinte szóhoz se jut.


- Mennyit mondtál? Tizenkettő. Tizenkét éves korodban, téged rávettek arra, hogy fogadj szüzességi fogadalmat? Ez egyszerűen nevetséges. Már bocs Nick, de tényleg. Tizenkét éves korodban nem hiszem, hogy annyira érdekelt volna a nemi életed, mint most, és akkor még elég naivan tudtál dönteni egy ilyen kérdésben. De mond meg nekem, hogy most mit válaszolnál arra a kérdésre, amit akkor feltettek neked. Most is letennéd a szüzességi fogadalmat?- jó Alicnek sikerült néhány dologra rávilágítania , de ettől még a tények ugyanazok maradnak.


- Igen, azt hiszem újra meg tenném. – erre felszakad Aliceből egy lemondó sóhaj.


- Feladom, reménytelen eset vagy. – dőlt hátra az ágyban.


- Egyszerűen csak hű vagyok az elveimhez. – makacskodtam.


- Nick, nem akarok veled egy ilyen idióta témán vitatkozni. – húzza magára a takarót.


- Szóval neked ez csak ennyit jelentet? – dühödtem be a szavain. Neki lehet, hogy nem jelentet semmit a tegnap este, de nekem igenis nagy horderejű változásokat vitt végbe az életembe.


- Nick, ez nem igaz. Nekem is nagyon sokat jelenetet a tegnap este, de ez miatt nem bosszantom magam fölöslegesen. – kényelmesen magára tekeri, a takarót miközben felém fordult- Figyelj, ha ettől jobban érzed magad, akkor még ma elmehetünk a szüleidhez és megbeszélhetjük velük ezt az egész estét. Sőt bevallom a szüleidnek, hogy szándékosan csábítottalak el, és nem bírtál ellen állni a kísértésnek. – csókol bele a nyakamba érzékien. – Csak ne legyél már ennyire elkenődve, mert ezt nem bírom tovább nézni. – nézz rám kérlelően.


- A megbeszélős részben benne vagyok, de abban nem, hogy egyedül vidd el az egészet. Ketten voltunk, megtörtént és kész.






Alice szemszöge






Nick reggeli ébresztése kicsit váratlanul ért, nem mintha nem számítottam volna rá, de azért azt se hittem, hogy ennyire a szívére veszi a dolgokat. Főleg, hogy kiderült a fogadalmáról egysmás. Például, hogy Denizze tízen kétéves korában adta neki a szüzességi gyűrűjét. Milyen szülő képes erre? Ezzel a gyűrűs dologgal nem csak egy egyszerű gyűrűt adott Nicknek, hanem egy hatalmas nagy terhet is a nyakába, ami az évek múlásával, egyre nehezebbé vált számára. Tizenkét évesen, kellett döntenie a nemi életéről, ami szerintem némiképp vicces, mert ha valakit normális keretek közt neveltek, akkor tudja, hogy kivel bújjon ágyba és kivel nem. Ez az egész gyűrűs macera csak arra jó, hogy lelkiismeret furdalást okozón a viselőjének, és megnyugtassa a szülőket, hogy sikerült rövidpórázra fogniuk a hormonokban túltengő gyermekeiket.






- Alice szerintem, jobb lesz, ha egyenesen a lényegre térünk. – fogja meg Nick a kezemet, miközben a kétszemélyes kivégző osztagunk előtt ülünk.


- Mit akartok mondani? – jön le a lépcsőn Kevin és Danielle. Ami után én már tényleg kezdtem azt hinni, hogy csak egy rossz álomba csöppentem, amiből sehogy se tudok felkelni.


- Hogy tegnap este Nick megszegte a fogadalmát. De ez az egész az én hibám, ő tényleg nem tehet semmiről. – nyögtem ki vörösen a szégyentől, na meg a helyzet kényelmetlenségétől.


- Hogy mit tetettek? – dühödik fel Id. Kevin. Amitől én legszívesebben azt kívántam, hogy bár csak nyelne el a föld, még az is szebb látvány lenne, mint szembenézni Nick mérges apjával.


- Lefeküdtünk egymással. – ejti ki határozottan Nick.


- És ezt te csak így mondod? – pattan fel Nick apja a hajába túrva. – Ezt nem hiszem el. Ennyire félre neveltünk volna téged? – ha most a lelki hadviselést akarták kivitelezni, akkor isten bizony célba találtak. Szegény Nick már azt se tudja, mit tegyen.


- Egyáltalán nem nevelték félre Nicket. – védtem meg őt azonnal. Hiába ők Nick szülei, azt senkinek nem hagyom, hogy sértegesse, még nekik sem. - Ő ugyanaz a rendes fiú maradt, aki volt, ettől ő még nem lesz kevesebb. Ha pedig az önök szemében ez miatt Nick megváltozott volna, akkor nem bennünk van a hiba, hanem magukban. – itt a szülök, sőt még Nick is döbbenten pislantanak felém, de nem hagyom, magam megijeszteni, én igenis végig mondom, amit elterveztem. – Nézzék, Nick felnőtt értelmes férfi, aki azért lett ilyen, mert maguk így nevelték. Maguktól tanulta meg azokat az értékrendeket és normákat, ami minden tisztességes ember becsületére válhatna. Ezek után nem is értem minek kellett ez a gyűrű. Egy zálognak, vagy önigazolásnak maguk felé, hogy mindent rendben tettek? Csak tudják igazából a lényegre nem gondoltak, a fiaikra, hogy ez nekik valójában mekkora terhet jelenthet. Fél éve vagyunk együtt Nickkel, és nagyon szeretem őt, ahogy ő is engem, és tudják piszkosul nehéz volt nézni, ahogy szenved a fogadalmától. Mert minden egyes nap láttam mennyire be van börtönözve ebbe a fogadalomba, amit ha tehetne, legszívesebben kettétörne. Igen a szíve mélyén már rég megtette volna, de a maguk iránti tiszteletből mindig visszafogta magát. És igazából, ha őszinte vagyok, akkor direkt akartam szabotálni a maguk fogadalmát, mert így végre Nick, az lehet, aki igazából lenni akar. – lehet, hogy kicsit nyers voltam, de nekik is végre tisztán kellett látniuk azt, hogy a fiaik felnőttek, akiknek megvan a magukhoz való eszük, és képesek a helyes döntést hozni, még az olyan vitatott témában is, mint a szex.


- Mi … sajnáljuk – csuklik el Daniezze hangja – Mi nem akartuk , hogy ez miatt bűntudatod legyen. – könnyezik megtörten Nick édesanyja.


- Ugyan anya, nincs semmi baj- áll föl, hogy megvigasztalhassa Daniezzt - nekem már az is bőven elég, ha nem haragudtok ránk.


- Persze, hogy nem haragszunk rátok. - öleli át a fiát, amihez később Id. Kevin is csatlakozik, így megteremtve a családi békét.

20. rész




Nick szemszöge /Alice születésnapján, ez is a visszaemlékezés részén belül van/

- Alice, hozzám jössz feleségül?- tettem fel azt a kérdést, amit már a kezdetektől fogva fel akartam neki tenni. Lehet, hogy ez egy külső szemlélő számára túl gyors vagy elhamarkodott döntésnek lenne, de nem nekem. Én már kiskoromtól kezdve tudtam, hogyha megtalálom az igazit, akkor azt, ott és azonnal érezni fogom, és nem csalódtam, Ámor nyila tényleg mentehetetlenül eltalált, amikor betoppant az életembe Alice, mondhatni első látásra bele szerettem. Ezek után már a családom se lepődött meg, amikor előálltam a nagy ötlettel, miszerint Alice tizennyolcadik születésnapján, ha törik, ha szakad, de megkérem a kezét. Most pedig itt térdelek előtte és a válaszára várok. Remélem igent mond.


- Igen. – tényleg igent mondott, el sem hiszem. Na most ünnepélyesen megfogadom magamnak , hogy a világ legboldogabb feleségévé teszem Alicet.


- Köszönöm Alice. Nagyon szeretlek. – és szavaim közben felhúzom az ujjára azt a gyűrűt, amit egy egész hétig kerestem.


- Én is nagyon szeretlek. – húz magához közel, egy csók erejéig. Majd hangos taps és fütty koncertet kapunk a barátainktól és a rokonoktól.


- Hát öccsi, Aliccel megnyerted a főnyereményt – stíröli végig Joe, az én mennyasszonyomat, bár azt el kell ismerni , hogy Alice szemet kápráztatóan néz ki , de akkor se bámulja meg senki.


- Joe te csak legeltesd máson a szemed. – hiába próbálom visszafogni magam, a hangom mégis elárul.


- Nézd már. – nevet fel hangosan Joe- Két perce se jegyezted el, és már is, féltékenységi jelenetet rendezel. Öccsi, szerintem lassíts a tempón, mert a végén még szívinfarktust kapsz az idegességtől. – nevet a képembe Joe.


- Ugyan Nick, Joe csak irigykedik. Ugye Joe?- néz rá fenyegetően Kevin, mint aki többet tud a kelleténél.


- Igen Kevin, igazad van, csak irigy vagyok. – vág vissza kegyetlenül- De van is miért. - ezt most mire értette? Na mindegy, megkérdezni már úgyse tudom , mert a válasz után egyből lelépett. Ezután anyáék jönnek ide hozzánk gratulálni.


- Jaj szívem, olyan szép volt minden. – fordul felém anya, hogy átölelhessen - Te pedig Alice nagyon vigyázz az én Nickemre.


- Ez csak természetes. Ígérem, nem töröm össze a szívét, ha őse az enyémet. – tudtam, hogy azért lesz egy mellék megjegyzése. Észrevettem, hogy nagyon szeret csipkelődni.


- Ámen. – szól közbe viccesen apa, amire mindenki nevetve válaszol, hiszen apa amúgy is lelkész. (lelki pásztor , vagy nem tudom Amerikában hogy van )


- És mikor lesz az esküvő, csak hogy el tudjunk intézni mindent? – kérdezi anya teljesen bezsongva.


- Én a műtét és a rehabilitációs kezelések után akarom, mert mindenféleképpen állni akarok az esküvőmön. – egyetértek Aliccel mert tudom mennyire fontos ez neki.


- Akkor legyen jövő év tavaszán. Neked, hogy tetszik Alice?- guggolok le mellé.


- Nekem jó, szeretem a tavaszt, és addigra ha minden jól megy, akkor már járni fogok.


- Oké, akkor nektek van még nyolc hónapotok. – tudom, miért retteg anya, mert most minden az ő nyakába szakadt a szervezgetéssel. – Kevinék viszont öt hónap múlva esküsznek meg. Az olyan gyorsan elszáll, a végén meg már csak ezt vesszük észre Kevinnel, hogy egyedül maradtunk.


- Jaj anya, már hogy maradnátok egyedül , mi mindig ott leszünk nektek. – öleltük meg Kevinnel. – ezután Bradék jöttek ide hozzánk gratulálni.


- Hát Nick, te tudsz valamit, mert neked sikerült azt elérned, amit nekünk nem.


- És ugyan mit? – nézett fel szúrós szemekkel Alice.


- Azt, hogy Alice a döbbenettől elnémuljon. – vágják rá azonnal egyszerre.


- Kac-kac nevesetek, csak aztán majd meglátjuk kaptok-e meghívót. – egyből elnémultak.


- Úgyse hagynál ki minket belőle. – néznek ránk boci szemekkel.


- Erre azért ne vegyetek mérget. – ez az én Alicem, minden pillanatban képes visszavágni.






Alice szemszöge






Nagyon jól éreztem magam, mindenkivel tudtam beszélgetni egy két szó erejéig. De az amit a mai naptól igazából vártam, még nem kaptam meg. Azt akartam, hogy Nickkel végre kettesben maradjunk. Nagyon szeretem a többieket is, nem erről van szó, csak már nagyon hiányzik Nick közelsége, eddig csak vele tartottam tartósan a kapcsolatot, nap, mint nap, és ezért feszélyez a nagy tömeg.






- Mi az Alice, még mindig rossz a kedved? – jött oda hozzám Dani.


- Kicsit, amúgy kösz a partit.


- Semmiség. De miért rossz még mindig a kedved?


- Szeretnék végre csak Nickkel lenni, de többieket sem dobhatom csak úgy ki a házból, meg feszélyez ez a nagy tömeg.


- Értem, de azért ne búsulj, fél óra múlva szerintem mindenki le fog lépni, és akkor azt csináltok Nickkel, amit csak akartok. – kacsint rám mindentudóan.


- Öhm … Dani kérdezhetek valami személyeset? – már egy ideje barátok vagyunk, de ezt még sohase mertem tőle megkérdezni.


- Persze csak nyugodtan.


- Szóval te meg Kevin, érted …voltatok már úgy együtt?- pirultam el a mondat kérdezése közben.


- Vagyis?- ó de meg tudnám most fojtani.


- Lefeküdtetek már egymással? – el se hiszem. de csak kihúzta belőlem.


- Igen, de csak az eljegyzés után. – szabadkozik előttem - Tudod a fiuk gyűrűje igazából az esküvőig szól, de … mint látod nem bírtuk ki ódáig. – én megértem őket, már hogyne érteném meg őket. Nap, mint nap találkozom ezzel a hülye gyűrű rendelet szabállyal. És ami a legrosszabb az egészben, hogy nem is nekem a legnehezebb türtőztetni magam, hanem Nicknek. Tényleg gyakran veszem észre rajta, hogy neki ennél több kell. Már neki se elég a csók a simogatás és az ölelések.


- Szóval, ha most elkapna minket a hév, szerinted nem tagadnák ki Nicket a családból? – próbáltam lényegre törő lenni, elvégre csak a nemi életünket tárgyaljuk ki.


- Nem, de azért ne is hangoztassátok. Mi is Kevinnel alig mertünk oda állni Denizzék elé. Komolyan mondom, az volt életem legcikisebb pillanata. – pirult el.


- Értem, akkor két lehetőségünk van. Egyik, hogy türelmesen várunk és kész idegroncsok leszünk az esküvőre, vagy meg tesszük, és vállaljuk a következményeket. Szerinted melyik a rosszabb?- fordultam Dani felé, azért ő még is csak tapasztaltabb.


- Jó kérdés. Szerintem te is tudni fogod, ha eljön az ideje. – nagyon jól ki lettem segítve.


- Akkor két rossz közül a kisebbik rosszat választom. – mosolygok rá csalafintán.


- Hé, most ezzel utalni akartál valamire?


- Én, - mutattam magamra értetlenül- ugyan, nem. Egyébként kösz a segítséget, sokat segítettél tényleg.


- Utálom, amikor ilyen vagy. – durcáskodik.


- Miért? Most nem is csináltam semmit. –sanditok rá ártatlan boci szemekkel.


- Jaj borzasztó vagy.


- Tudom, de valld be, hogy pont ezért szeretsz.


- Van benne valami. – vág gondolkodó fejet. – De nézd csak, mintha Denizzék elköszönnének. Biztos Frankie álmos lett és ezért mennek haza.


- Te nem akarsz elmenni Kevinnel és Joeval? – néztem rá könyörögve. – Létszi.


- Komolyan mondom, nálad rosszabb házigazdát még nem láttam. – miért nem én hívtam meg őket - De mivel te vagy a szülinapos, ennyit megtehetek érted. – na persze, mintha ő nem lenne szívesen együtt Kevinnel, főleg,úgy hogy az egész napot velem töltötte.


- Már csak a testvéreimet kellene valahogy haza paterolnom. A többiek, meg felőlem úgy mennek el, ahogy akarnak.


- Látom menthetetlen vagy, de azért segítek neked. A testvéreidet viszont rád hagyom.






Így, jó egy óra múlva, tényleg idegen mentesnek tekinthettem a saját házamat. Igazából, ha azt nézem, még a testvéreimet volt a legegyszerűbb lekoptatni. Elég volt csak annyit mondani nekik, hogy kapnak egy meghívót, ha most azonnal fogják a sátorfájukat és haza mennek.






- Végre egyedül. – jön oda hozzám Nick, és gyorsan megcsókol. – Alice ígérj meg nekem valamit. – vág bele gyorsan mondandójába két lég vétel között.


- Mit? – szakadok el tőle nehezen.


- Soha többé ne vegyél fel ilyen szexi ruhát, legfeljebb ha csak kettesben vagyunk. – olyan aranyosan mondja, hogy kénytelen vagyok őt meg csókolni.


- És mit kapok cserébe, ha ezt megteszem neked? – nézek rá incselkedve, amiből könnyedén kitalálhatja mire vágyók a legjobban. Végül is mától kezdve jegyesek vagyunk, és ez már csak bizonyít valamit Danizéknek. Egyébként is, mért bűn az, ha két ember testileg is kívánja egymást? Én teljes szívemből szeretem Nicket, és tényleg nem kezdeményezném a dolgot, ha nem látnám rajta, hogy titkon mennyire szeretné.


- Alice, ne játssz a tűzzel, mert könnyen megégetheted magad. – nem értem minek visszakozik, amikor ő is ugyanúgy akarja.


- És mi van akkor, ha én már most tűzben égek. – muszáj adnom alá a lovat, mert különben sose jutunk túl a holdponton. Sőt, ráadásként még jobban kihúzom magam, amitől a ruha anyaga még észveszejtően tapad a testemre, jobban mondva a melleimre. Á látom, ez hatásos volt, szegénynek majd kiesnek a szemei.


Figyelem 18 jelenetek lesznek, ezután akinek nem tetszik vagy egyéb gondja vannak, az ne olvassa el!


- Akkor mindketten a pokol tűzében égünk el. – ejti ki szenvedélyesen a szavakat, miközben a nyakam mögötti érzékeny részt hinti apró csókokkal. Majd amikor már majdnem azt, hinném, hogy visszakozni akarna, egy gyors lendülettel ölbe kapott és az emeleti hálószobák egyikébe vitt.


- Alice megőrjítesz, nem tehetek róla. – tesz le puhán az ágyra, hogy utána kezeivel barangolhassa be testemnek azon részeit, amit a ruha eltakar. Először csak félénken ér hozzám, mint aki fél a tetteti következményeitől, de amikor az én kezeim is felfedező útra indulnak az ő testén, mintha egy kicsit megtáltosodna.


- Ahj. – szakad ki a számon az akaratlan hang, amit Nick nyelvének köszönhetek, annak ellenére, hogy szűz nagyon ért az előjátékhoz. Elég volt egy két perc, és a testem olyan hőhullámokban kezdett égni az érintésétől, mint még soha. Ezért cserébe én is merészebb lépésekre szántam el magam. Azt akartam, hogy ő is érezze, mennyire jó lehet a testi kapcsolat, és nincs ebben semmi rossz, főleg ha olyan tesszük, akit szeretünk. Szép lassan szinte észrevétlenül kapcsoltam ki az övet. Ő tényleg nem vett belőle észre semmit, legalábbis eddig, még nem mutatta a tiltakozásnak a legapróbb jelét sem. Az öv kicsatolása után, lehúztam róla farmernadrágot a bokszerjével együtt, amik már alig várták, hogy megszabadítsam őket Nicktől. Ezután már Nick se tagadhatta le, hogy mennyire kíván , mert ékes bizonyítékát tartom éppen a kezeim közt. Ahogy hozzá érek, mintha egy kicsit megdermedne az egész teste, ezért várok, hogy ne legyen kényelmetlen vagy szokatlan neki, majd erősebb ütemet diktálva kezdem el újra kényeztetni, egészen a végső gyönyörig. Azt akarom, hogy az én nevemet üvöltse a beteljedés édes pillanatában.


- Aliccccccceeeeee. – hörög fel gyötrődve, és már érzem nincs messze attól az érzéstől, amit annyira el akarok érni. Ezért ha lehet, még intenzívebben mozgatom az ujjaimat, a végső mindent elsöprő gyönyör érdekében. Oh, igen ez az.


- Alicceee, szeretlek. – nyögi a fülembe mielőtt, végleg rám hanyatlana. Néhány másodperc után legördül rólam, hogy újra kezdje a testeink közötti a csatát. Ezért én, mint alázatos katona, most a lövészárok mögé bújok, hogy hagyjam a maga valójában kitejesedni Nicket, aki minden kétséget kizáróan a vezető szerepét vívta ki magának ebben néhány másodpercben.


Nick először csak kezeivel majd szájával vette kezelésbe melleimet, amit előtte gondosan megszabadított fölöslegessé váló ruhadaraboktól.


- Gyönyörű vagy. – simogat végig csillogó szemivel is, ami azért esik kifejezetten jól, mert a balesetem után nem egy heg maradt rajtam.


- Tényleg?- remeg meg a hangom, mivel a jobb keze egy kicsit lentebb vándorolt. Olyannyira lentebb, hogy a válaszadás után már nem is találtam magamon a tangámat.


- Igen. – kezd bele több felől is a kényeztetésembe, miközben én megszabadítottam őt a feleslegessé váló ingjétől.


- Ahh – szakad fel a kis hang két ajkam között, mivel Nick sem kímél, kegyetlenül és kamatostul visszaadja, amit az előbb csapásként rámértem. A kezével és ajkaival is egyaránt ingerel, míg el nem ért ajkaival gyönyöröm pulzáló kelyhéhez.


- Nick. – kérem könyörgően, mert majd felemészt a vágy annyi impulzus éri hirtelen a testemet. Nick kezei, mint egy inda öleli körbe a testemet, míg nyelvével édes ostorcsapásokat mér a legtitkosabb pontjaimra, egészen addig pontig, ahol érzem már nincs vissza út. A kényeztetés hatásaira testem apró hullámokban kezd el hullámozni, ahogy elérem azt a gyönyört, amit egyedül csak is Nicknek köszönhetek.


- Szeretlek. – húzom fel magamhoz, egy szenvedélyes csokra. Amivel nem csak mai estét, de az előttünk lévő egész közös életet akarom megpecsételni, mint egy fogadalmat, hogy örökké együtt maradunk, ebben a szeretetben, és szerelemben, amiben most vagyunk.


- Én is szeretlek. – éreztem meg meleg leheletét a fülemnél, mielőtt még testeink végleg egyesülhettek volna.


Nick szemszöge


Egy színes örvénybe kerültünk hirtelen, ami elmosott a körülöttünk lévő világot és elvitt mindkettőnket egy olyan helyre, ahol nem volt más, csak mi ketten. Ahol nem zavart minket semmi, ahol olyannyira szabadjára engedhettük vágyainkat, ahogy nekünk jól esett.


Testeink összefonódottak, akár a kecses indák, amelyek soha nem engedik el egymást. Felemelő, izzó és vad vágy járta át minden porcikánkat. Az egyre gyorsabb tempót diktáló vágy nem akart egy percre sem lankadni. Hiába éltünk külön testben, lelkünk eggyé vált ezen az éjszakán mindörökre.






„… kilépsz önmagadból, mindenből. Megszűnnek a határok, az idő. A két test annyira összegabalyodik, hogy azt sem tudod már ki kicsoda, és mikor az édes zűrzavar odáig fokozódik, hogy azt hiszed, meghalsz, szinte meghalsz, magadra maradsz a saját testedben. De a szerelmed ott van veled. Ez kész csoda! Eljutsz a mennybe és visszajössz élve, megint vissza, amikor csak akarsz, azzal, akit szeretsz…” (A kétszáz éves ember)


Kritikát!!!!!