Megbélyegezve 27. rész

27. rész


Alice szemszöge
Éppen a legszebb álmomat álmodtam, amikor valaki, nem tudom ki, egy meteor berobbanásának az erejével ráugrott a derekamra.


- Alice, Alice ébresztő. – a fenébe nagyon szeretem Frankit, de most azonnal lecsapom, ha nem hagyja ezt azonnal abba.


- Hagyjál, aludni akarok. – nyögöm hangosan és a fejemre húzom a paplant. De várjunk csak, mit keres itt Frankie?


- Az esküvő! – kiáltottam fel hangosan, mire a jelenlévő barátnőimből kitört a röhögés.


- Ügyes voltál Frankie .- dicséri meg legkisebb fiát Danise. Bár azért szebb ébresztőt is el tudtam volna képzelni a mai napra.


- Ugye még nem vagyok késésben? – kérdezem meg a hölgykoszorút, hot komás égnek álló hajjal.


- Nem szívem, direkt hamarabb jöttünk, hogy mindenre legyen időd. – legalább van aki figyel mindenre helyettem is , mert ha rajtam mulana én még az esküvőmről is elkésnék.


- Akkor én elmegyek fürdeni, hátha attól magamhoz térek. – bukdácsoltam el álmosan a fürdő ajtajáig.


- Vajon mitől ilyen álmos? – kérdezi ártatlanul Dani.


- Szerinted?- kiabálok ki neki a fürdőből. Tegnap Dani egy olyan lánybúcsúztató partit tartott, hogy ilyet még szerintem Amerika nem látott. Volt itt minden, amit ellehet képzelni, világító limuzintól a vetkőzős fiukig, sőt még egy szexi fehérnemű boltba is elcibáltak a lányok.


- Mivel kezdjük?- kérdeztem most már fitten és üdén a gyors zuhanyzástól.


- A fehérneművel, de a mennyasszonyi ruhát csak később vedd fel, ha mindennel készen leszünk, mert bármi lehet vele. – hát én se szeretném, ha valami folt vagy gyűrődés lenne rajta az esküvő előtt.


- Oké. – és már mentem is vissza a fürdőbe felvenni a hivatalos nászéjszakára tervezett fehérneműemet. Azért veszem fel már most, mert fogalmam sincs meddig tart majd a buli, és jó lenne nem ezzel vacakolni a legvégén. A fehérnemű színe természetesen fehérszínű volt, bár vékony selyemszálakban az anyag mentén csillogót némi ezüst is. A bugyi része is ezzel megegyező volt, bár itt is a csipke és a selyemszalagoké volt a szerep. Szerintem ízlésesen választottam, se nem túl ízléstelen se nem túl konzervatív, remélem azért Nicknek is tetszeni fog. Efelé most még felvettem egy egyszerű szatén hálóinget, majd kimentem a többiekhez.


- Ezzel is meglennék. – húztam ki magam, mintha valami nagydolgot vittem volna véghez.


- Melyiket választottad? – kérdezi a fülembe súgva Dani.


- A fehéret, természetesen. Remélem nem gondoltad komolyan, hogy a tegnap általatok választott darabban fogok megházasodni? – néztem rá kétkedve.


- Nem , csak kíváncsi voltam , hogy megfordult –e a fejedben. – nevetett fel az abszurd ötleten.


- Haha. Ha majd prostinak akarok állni az, lesz az első dolgom, hogy föl vegyem. – lehet, hogy drága volt az a fehérnemű, de iszonyat ízléstelen.


- Jó csak vicceltünk nyugi.


- Most nem vagyok vicces kedvemben. – nyűgösködtem, jelen pillanatban majd felrobbanok az idegeskedéstől.


- Nyugi Alice, Nick ott fog várni az oltárnál, ebben biztos lehetsz. – ha ezt nem Frankie mondja, akkor el se hiszem. Nagyon komolyan jelentette ki, mintha nem is ő lenne a legfiatalabb a családban. – Viszont te akkor is az én első számú barátnőm maradsz, Nick ezt a posztot nem veheti el tőlem. – mindannyian hangosan felnevettünk Frankie akaratosságán.


- Szerintem Nick, nem akarja majd meggátolni kettőnk szoros kapcsolatát. – feleltem visszatartott nevetéssel. Hihetetlen, de Denise ösztönösen ráérzett, mivel és kivel lehet engem megnyugtatni, mert ezért hozta el hozzám Frankiet és ezért nem maradhatott Nikékkel.


- Remélem is. Tényleg Alice táncolsz majd velem? – kérdezi reménykedve.


- Feltétlenül, Nick után te vagy elsőnek feljegyezve a táncfüzetembe. – mosolyogtam most már teljesen megnyugodva.


- Akkor jöhet a következő lépés, a hajad, és a sminked, mivel ezt egyszerre is meg tudjuk csinálni. – sorolta a rám váró eseményeket Denise. A sminkemet nem egy profival, hanem Danivel csináltattam meg, mivel az eddigi munkái mindig nagyon tetszettek. A hajamat viszont már egy szakavatottra bíztam, mivel a fodrászommal elő állt egy meglepő ötlettel.


- Akkor biztos készen állsz rá Alice. – igen ennyit megér nekem az esküvő.


- Miről is van szó?- kérdezet közbe Denise bizonyára nem akart kopaszon látni, ennyi megfeszített munka után.


- Erről, húzott elő egy csomóban lévő barna hullámos hajkupacot. Hajfelvarrás lesz hölgyeim. – válaszolt Edwin a fodrászom a döbbent képekre. - Vagy mit hittek? Tőlem még senki nem távozott elégedetlenül. – kontrázott megjátszott sértődöttséggel - Alice pedig legkedvesebb vendégem, természetes, hogy a legjobbat akarom neki. Alice drágám nagyon jól áll a rövid haj, de gondolom te se ilyen frizurával álmodtad meg az esküvődet.


- Hát nem. – a műtét előtt szép dús hosszú hajam volt, most viszont csak vállig ér.


- Akkor a vita el van döntve. Nyugodjanak meg, egy óra múlva készen is leszünk. – mivel több segédje is eljött az időhiány miatt. Én ugyan bíztam benne, hiszen tényleg nagyszerű frizurákat készített, de a lányok elég szkeptikusan álltak az esküvő előtti hajnövesztésemhez, Frankie arcáról nem is beszélve. Szegénynek szerintem egy életre elment a kedve a fodrászoktól.


- Készen vagyok. – hallottam meg egy óra üldögélés, tépés, és nyúzás után a megmentő szavakat.


- Hála istenek. Mikor nézhetem magam? – kíváncsiskodtam, mert, még jó formán semmit nem láttam magamból.


- Majd ha rajtad lesz a ruha is. – válaszolta elégedetten Denise, ezek szerint sikerült a hajátültetési projektünk.


- Akkor segítenétek felvenni. – kértem őket, mivel a ruha hátulján volt a zipzár, amit segítség nélkül sehogy se érek el.


- Persze. – válaszolta egyszerre Dani és Denise. A mennyasszonyi ruha rám adása után, a lányok könnyzáporban törtek ki.


- Jaj Alice, annyira gyönyörű vagy. – csuklik el elérzékenyülten Denise hangja miközben szemét a papír zsebkendő szélével törölgeti. – Nálad jobb mennyet nem is kívánhattam volna Nick számára. Tényleg nagyon örülök, hogy a családunk tagja leszel. – ölel át mindannyiunk édesanyja szeretetteljesen, amihez később Dani is kapcsolódik.


- Na de Alice, te neked nem szabad sírnod, elmosód az egy órás munkámat. – szólt rám megrovóan Dani, így sikerült nagy nehezen visszatartani a kikívánkozó könnyeimet.


- Menjünk vissza különben a többiek még azt hiszik meglógtunk az esküvőről.


- Jó, menjünk. – válaszoltuk egyszerre Denissel.


- Á, Alice meseszép vagy, de ehhez a ruhához nem egyenes haj illik, gyere ide és gyorsan begöndörítem. – úgy látszik Edwin fantáziáját is megmozgatta a ruha, pedig ő nem is a női nemhez vonzódik.


- Jó de csak gyorsan. – figyelmeztette Denise idegesen.


- Asszonyom jó munkához idő kell. – sündörgött gyorsan körülöttem Edwin. Miközben mintha Denise felöl azt hallottam volna, hogy pocsékhoz meg még több.


- Alice, drágám ezt tőlem és a családtól kapod, így lesz rajtad valami régi. – nyújt át felém egy fényes dobozt Denise. Mikor kinyitottam nem is akartam elhinni, hogy ezt tényleg nekem akarják adni.


- Ez gyönyörű, nagyon szépen köszönöm. – mivel a dobozkában egy igazgyöngyökből álló nyaklánc sor volt.


- Felteszem neked. – vette ki pótanyám a dobozából, hogy a nyakamba helyezhesse.


- Oké, ezt viszont tőlünk kapod Kevinnel. – nyújt át felém egy újabb kisebb dobozt Dani.


- Hű, Dani ezt nagyon szép. Köszi. – tőle egy fülbevalót kaptam, mivel tudja, hogy imádom a különleges darabokat, és ez most tényleg nagyon tetszett. Ezüstszínű angyalkák ültek a nyaklánchoz hasonló gyöngyszemek tetején egy- egy szívecskét tartottak a kezükben.


- Így van rajtad valami új is. – mosolyog rá elégedetten.


- Igen a kéket már felvettem. – utaltam itt a harisnyakötőre.


- Viszont kell valami kölcsönbe is. Á, meg is van tessék. – nyújt át Denise egy újabb dobozt, úgy látszik ez ma a díszes dobozok napja. – Ezt még én viseltem az esküvőmön , nagyon egyszerű darab , de nekem annak idején nagyon tetszett.


- Huha , akkor tényleg nagyon vigyázok rá. – pattintom fel a ládika fedelét, ami egy számomra nagyon szép tiarát rejtett. Talán ránézésre kevesebbnek tűnt az értéke Dani tiarájánál, de az eszmei értéke sokkalta inkább meghaladja azt. Nagyon örültem neki, hogy Denise nekem adja, még ha csak kölcsönbe is, mert az jelenti, teljesen megbízik bennem.


- Akkor már csak a fátyol van hátra. Hogy szeretnéd, elől legyen vagy hátul? – kérdezte Denise, mert ez általában az édesanyák feladata az esküvő napján, de mivel nekem a sajátom sajnos meg halt így természetes volt, hogy ő rá hárul ez a feladat.


- Hátulra. Látni akarom Nick arcát, amikor meglát ebben a ruhában. – tettem hozzá, meg egyébként is minek lógjon a szemembe.


- Oké. Edwin kérem segítene. – mi a szösz a végén még megbékélnek egymással.


- Persze. – ugrott oda hozzám, hogy szakszerűen fel tudják tűzni a fátylat.


- Váááá Alice álomszép vagy. – csapja össze a tenyerét Edwin, miközben a többiek helyeslően bólintanak.


- Alice te most úgy nézel ki, mint a mesékben a hercegnők. - néz rám áhítattal Frankie.


- Aranyos vagy Frankie, és remélem, egyszer te is megtalálod a hercegnődet, ahogy Nick is.


- Én már megtaláltam – lelkesedik, hogy utána csalódottan hozzátegye - csak Nick lenyúlta. –Frankie ma nagyon elemében van, a jó kedv hála neki adott volt.


- Szívem,Alice kamatostul kárpótolni fog téged. Tudod megígérte, hogy táncol veled. De most már indulni kellene, mert nagyon elszaladt az idő.


- Felőlem mehetünk. – én teljesen nyugodt voltam, már csak arra a pillanatra vártam, hogy az oltár előtt kimondhassam az igent.


- Akkor indulás. – majd mindannyian levonultunk a szépen feldíszített fekete limuzinhoz.






Nick szemszöge






Ilyen izgatott még soha életemben nem voltam. Még egy koncert előtt se izgultam annyira, mint most az oltár előtt.






- Apa késnek. – néztem az órámra, és tényleg vagy már tízperce itt kellene lenniük.


- Fiam nyugodj meg. – veregetet vállon apa. – Alice el fog jönni, egyébként meg nincs esküvő késés nélkül. – ebben lehet valami, de én akkor is jobban örültem volna, ha minden a pontos időben zajlik le.


- Anya most hívott, hogy itt vannak a templom előtt, csak még eligazítja a többieket. – nyugtatott meg Kevin az utolsó pillanatban. Amint beálltam a megfelelő helyre felszólalt az általunk választott közös szám, ami a ceremónia kezdettét jelezte.






A templom ajtajában elsőként Frankie jelent meg, nagyon ügyes volt, és a széles mosolya arról árulkodott, hogy nincs mitől félnem, Alice itt van és szebb, mint valaha. Frankiet néhány másodperc múlva Dani követte, ő is nagyon gyönyörű volt halványkék estélyi ruhájában, de én csak is Alicre vártam.






Majd megérkezet ő is teljes pompájában. Az első pillanatban lenyűgözött, de most egyszerűen sziporkázott a szépsége.






Alice szemszöge






Sikerült, itt vagyok, mosolyogok elégedetten, miközben két oldalról a testvéreim kísérnek az oltárhoz. Mindketten nagyon büszkék voltak arra, hogy megkértem őket, és igazából nem is akartam egyiküket se megsérteni azzal, hogy nem őket vagy csak az egyiküket kérem fel erre a fontos feladatra. Így hármasban vonultunk az oltárhoz, ami már így egymagában elég megdöbbentő lenne, de ehhez szerencsére még társult az eszményi kinézetem is.






Az esküvői ruhámat elég rafináltan varrták meg, de nekem pont ezért esett rá a választásom. Nekem nagyon tetszett a mellrésznél gyöngyökkel kirakott díszítés, majd lentebb a mell alatt elkezdődő és a szoknya közepéig tartó organza anyagú sávok, amelyek előnyösen tűntették fel vékony csípőmet. De ami a ruhában a legjobban tetszett az a szoknya része. Lent is folytatódott a fent található kesze kusza minták gyöngyberakása, amik minden egyes lépésnél csak úgy odavonzották csillogásukkal a vendégek, és a rokonok figyelmét.






Köztük Nickét is, aki tényleg mélyen megbabonázva figyeli minden egyes lépésemet, azóta, hogy átléptem a templom küszöbét. A szeme csillogásából, szavak nélkül ki tudom következtetni, az összes irántam lévő érzelmét, a gyengédséget a törődést és az oldhatatlan szerelmet.






Ahogy oda értünk a fiukkal Nikékhez, Matt és Brad is kezet fogót Nicckel és Brad hivatalosan is Nick kezébe helyezte az enyémet, egy óva intő mondattal, ami nagyjából annyiból állt, hogy meg ne merjen csalni, mert akkor azt istenháta mögé is elbújhat ők, még ott is megtalálják. (hát nem nagyszerű ha két bátyád van:)






- Gyönyörű vagy. – suttogja bele a fülembe, míg a pap elé nem érünk.


- Te is jól nézel ki. – tényleg nagyon elegánsan festett a fekete öltönyében. Ezután mindketten csöndben maradtunk, mivel a pap elkezdte a hivatalos szent beszédét. Én egészen nyugodt voltam egészen egy bizonyos kérdésig, amire egyáltalán nem számítottam.


- Kiadja férjhez ezt az asszonyt?- tette fel a hagyományos amerikai esküvői kérdést a pap, mire bennem szinte meg állt az ütő, ahogy másokban is, hiszen nekem mindkét szülöm meghalt, ezért mindenki számára teljesen egyértelmű volt, hogy senki sincs konkrétan megnevezve erre a posztra.


- Én. - hallottunk meg magunk mellől az erős határozott gyerek hangot. – Frankie most is a legváratlanabb pillanatban kapcsolt, amit én egy gyors puszival díjaztam. A többiek csak boldogan mosolyogtak Frankie váratlan tettén.


- Ő…értem. – nézett le a pap mosolyogva, bizonyára ő se volt felkészülve Frankie válaszára. Ezután a pap felszentelte a gyűrűket, amiket Frankie tartott a kezében egy fehér kispárnán, majd hozzá látott az eskü szövegéhez.


- Azért gyűltünk itt ma össze, hogy tanúi lehessünk e jegyespár házasságkötésének – kezdte a pap, mire újra megszorítottam Nick kezét – Gyermekeim, eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét, egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit. A házasság szentségének méltósága őszinte szándékot kíván tőletek.


- Nicholas akarod-e feleségedül Aliciát, kitartasz-e mellette jóban-rosszban, hűséges leszel-e hozzá életed végéig, amíg a halál el nem választ?


- Igen. – mosolyog rám, miközben ő is megszorítja a kezemet biztonság kép. - Ígérem, hogy tisztelni, és szeretni fogom, amíg a halál el nem választ bennünket egymástól.


- Alicia, akarod-e férjedül Nickolast, kitartasz-e mellette jóban-rosszban, hűséges leszel-e hozzá életed végéig, amíg a halál el nem választ?


- Igen. – válaszoltam határozottan, mert ennél még soha nem voltam biztosabb magamban és a döntésemben. - Fogadom, hogy tisztelni, és szeretni fogom, amíg a halál el nem választ minket.


- A gyűrűket kérem. – Frankie azonnal mellettünk termet, és átadta őket a papnak. Ezután a pap Nick felé nyújtotta őket.


- Viseld ezt a gyűrűt szeretetem, és hűségem jeléül – mondta lágyan, miközben jobb kezemen lévő gyűrűs ujjamra húzta fel a gyűrűt.


- Viseld ezt a gyűrűt szeretetem, és hűségem jeléül. – húzom fel én is a gyűrűs ujjára a gyűrűt.


- A rám ruházott hatalmamnál fogva házastársaknak nyilvánítalak benneteket, Isten, és ember előtt. Aki ellenzi ezt a házasságot, most szóljon, vagy hallgasson örökre. – hál istenek senki se emelt szót, még Joe se, amit jelen pillanat nagyra tudtam értékeltem. – Megcsókolhatod a mennyasszonyt.






- Szeretlek drága feleségem. – most először nevezett a feleségének, és határtalanul boldoggá tett vele.


Életem legszebb csókját kaptam abban a másodpercben, ahogy az ajkaink összeértek Nickkel. Abban a pillanatban tényleg nem éreztem a minket körbevevő embereket csak arra a csodálatos érzésre koncentráltam, amit Nick akart felém közvetíteni a szeretettével. Ezután szétváltak az ajkaink, és mi újra az éljenző tömeg kellős közepén találtuk magunkat.


Nick a karjába fűzött és így léptünk le közösen az oltár emelvényéről. Az első sornál már vártak minket Nick szülei, akik könnyek közt öleltek át mindkettőnket. Ezután fogadtuk a vendégek népes sorát, amit én már nagyon untam, de nem adtam semmi jelét. Végül rizsdobálással és hangos éljenzéssel léptük át a templom kapuját.






- Figyelem, fényképezés következik – természetesen minden képen mi pózoltunk középen Nickkel, és nekem minden hím nemű egyeddel le kellett magam fotóztatni. A végén már nem is mosolyogtam csak álltam ott a fényképezésre váró alany mellett.


- Ennyi volt – csendült a fényképész hangja - köszönöm az ifjú párnak a segítséget. – még jó, mert több vakút már nem viseltem volna el, már így is teljesen csillagokat látok.


- Á,á Alice neked van még egy kötelességed. – ne már? Mit kell még a templom előtt megtennem?


- A csokrodat el kell dobnod. – ja, hát ez aztán igazán nem kerül sokba, bár nagyon tetszett az egyszerű fehérrózsákból álló csokrom, de a hagyomány az hagyomány.


- Akkor minden hajadon és elvált lány álljon a hátam mögé. - és egy szép laza csuklómozdulattal megváltam kedvenc csokromtól, ami egy kislány kezébe repült. Nem ismertem közvetlen, de annyit tudtam róla, hogy Miley Cyrus kistestvére, és igazán aranyos volt, ahogy Frankire nézett a csokorral a kezében.


- Gyere szívem menjünk haza. – jött oda hozzám megmentőként Nick, majd a többieket figyelembe se véve beszálltunk abba a limuzinba, amivel mi csajok jöttünk.


- Milyen érzés Mrs. Jonasnak lenni? – kérdezi azonnal Nick, mintha nem tudná rá a választ.


- Isteni. – mosolygok rá, mire válaszul apró csókokat kapok a számra és a nyakamra- az ember nem is tudja mennyit jelenthet egy név. Nagyon örülök neki, hogy a családotok részese lehetek.


- És neked milyen érzés, hogy ilyen koloncot vettél a nyakadba? – kérdezek vissza viccesen.


- Hát, több ember lenne boldog, ha ilyen kolonc lógna a nyakán. – simít végig a derekamon, mire rajtam kellemes borzongás fut végig.


- Nick, nagyon jól esik, amit csinálsz és nem is állítanának meg, de még vár ránk egy egész délutánnyi jó pofizás. És elég kellemetlen lenne ezt úgy végig ülni, hogy közben teljesen fel vagyok tűzelve.


- Jól van, igazad van, de ezt este bepótoljuk. – húzódik kicsit messzebb tőlem.


- Abban biztos lehetsz. – mosolygok rá, mielőtt még megcsókolnám.






A limuzinnal negyed óra múlva meg is érkezünk Nikék házához, amit most az esküvő miatt teljesen beborítottak virágokkal. Tényleg amerre csak néztem fehérrózsák liliomok és kamillák pompáztak.






- Úgy látszik Denise kiabálása tegnap hatásos volt. – jegyeztem meg mielőtt még Nick ölébe kapva át nem emelt a ház küszöbén.


- Az biztos, anyával nem érdemes packázni. – gondolom ő is találkozott már Denise gyilkos oldalával.


- Hát erre bizonyára ők is rájöttek. – nevettünk fel egyszerre.


- Ti aztán nem semmik vagytok. – hallottuk meg Dani és Kevin hangját.


- Miért is?


- Egy szó nélkül ott hagytatok minket. – válaszolta készségesen a betoppanó Denise.


- Csak kicsit egyedül akartunk maradni, és fel akartunk készülni a partira. – puhította Nick a többieket.


- Végül is friss házasok. – jelentette ki id. Kevin.


- Alice. – húzogatta a szoknyám szélét Franke.


- Mit szeretnél Frankie? – guggoltam le hozzá.


- Azt ígérted táncolunk. – jaj de édes mondta, el kell tőle olvadni.


- Frankie azonnal a tiéd vagyok , csak át kell előtte öltöznöm , mert nagyon kényelmetlen ez a ruha. – amennyire szép egy esküvői ruha annál kényelmetlenebb. – De miért nem táncolsz azzal a kislánnyal előbb? – bökök a háta mögé.


- Vele? – nézz rám megijedve.


- Igen. – kezdem azt hinni, hogy valami rosszat mondtam.


- Inkább megvárlak téged. – hát ez nem jött be.


- Jó, akkor mindjárt itt vagyunk. – azért beszéltem többes számban, mert magammal húztam Danit is.


- Én miért is jöttem veled?- kérdezi értetlenül.


- Mert nem nőttek polipkarjaim és nem tudom hátul lehúzni a zipzárt.


- Ja jó. – a segítségével pillanatok alatt át tudtam öltözni az egyik ruhából a másikba. Az új ruhám egy térdig érő vörös selyem költemény. Amelyet mell rész alatt egy píros rózsa díszit.


- Köszi ez sokkalta kényelmesebb. – majd megszabadultam a fejemet szúró fátyoltól és tiarától.


- Gyere menjünk le. Frankie már biztosan tűkön ülve vár rád.


- Annyira aranyos. Remélem ha lesz gyerekem akkor az olyan lesz , mint Frankie.


- Ennek én is örülnék. – vágta rá azonnal Dani. Miután leértük nagyjából már mindenki visszaszivárgót Nickék házába.


- Alice, na végre , már halálra untam magam. – fut oda hozzám azonnal Frankie.


- Kicsim Alicnek a szokás szerint először Nickkel kell táncolnia, utána azzal táncolhat, akinek megígérte. – csillapította Denise Frankie buzgóságát.


- Nem igaz, hogy Nick megint megelőzött. – ezt akár Joe is mondhatta volna.


- Gyere öcskös, menjünk enni egy szelet tortát. – Joe legalább megkíméli magát a látványunktól.


- De utána Alice velem táncol. – jelentette ki határozottan.


- Megígérem.


- Gyere Alice menjünk. – a tánc elég jól sikerült, bár a sikerünket elsősorban Nick köszönhetjük.


- Aliecnél most már én következem. – Frankie enyhén dühösnek nézett ki és meg is tudom érteni, szegényt ma mindig félre löktük egy kicsit.


- Igazad van, te következel. – Frankievel szerencsém volt, mert egy tipikus lassú szám ment ennek ellenére mindenki a mi kettősünket nézte.


- Alice mikor akarod a meglepetés előadásunkat előadni? – kérdezte izgatottan segítő társam.


- Felőlem a táncunk után is előadhatjuk, ha neked így megfelel.


- Meg. Kíváncsi vagyok milyen képet fog vágni Nick.


- Na arra én is.


- Szabad a következő táncra? –még ha ismerném se mondanám azt neki, hogy igen.


- Sajnos most nem érek rá, mert van egy meglepetésem, amit át kell adnom a férjemnek. – mosolygok rá ellenállhatatlanul, miközben behúznék neki, mert egyfolytában a mellemet bámulja.


- Gyere Frankie. – fogtam kézen őt, majd egyenesen a színpad felé tartottunk, ahol én meg is ragadtam a mikrofont.


- Öhm, - egyből mindenki ide kapta a fejét – remélem mindenki nagyon élvezi a partit, mert én és Frankie készültünk egy kis meglepetéssel Nicknek. – Frankie időközben idehozta a gitárját, amit még a bátyaitól kapott a hetedik születésnapjára. – erre már tényleg mindenki kigúvadt szemekkel figyel.


- Remélem tetszeni fog szívem, ja és még most szólok, hogy nem vagyok egy Whitney Houston. Gyerünk Frankie kezdheted. – Frankien tényleg látszott, hogy zenész családból származik, mivel profi módon kezdte el pengetni a húrokat.






- Hajszol a kérdés! Ki az, kit melléd rendel az ég? S mennyi évet kell várnom még arra, hogy lássam az út végét? Mond, mit érhet, az a tegnapi könny, az a tegnapi ébredés? Az a csók mit adtál, s az a szó mit kaptál? – próbáltam nem hamisan énekelni, és tartani az ütemet Frankievel, aki tényleg becsületesen segített nekem mindenben. Ő segített a szöveg megírásában a megzenésítésében is, sőt a legvégén még azt is felajánlotta, hogy gitárral is kísér.










Fényből éj lesz, éjből fénylő végzet!Társad lennék az volna jó, nem egy idegen utazó.. – a szövegírásnál rengeteget töprengtünk Frankivel, de abban mindketten megegyeztünk, hogy csak profi munkát adunk ki a kezünk közül, és a hallgatóságon végig nézve ez teljes mértékben sikerült.






Refrén:


Holnaptól minden szép, érted én változnék! Holnaptól minden más! Te vagy érzem a megoldás! Holnaptól minden szép, többé nem lázadnék! Holnaptól minden más! Te vagy a végső megoldás! Veled minden más.. Ha szíved mélyén éppen rólam álmodnál.. – és ez tényleg így van, holnaptól kezdve minden más lesz.










Tudom a választ, Te vagy kit mellém rendel az ég! Még eléget az a mosoly, mit kaptam én a tegnapért! Megtaláltam, azt a gyönyörű édes, igazi létezést és az amit adnál, nem kell több annál! – Itt szépen elkezdtem közelíteni az én egyetlen megdöbbent férjemhez. Olyan aranyos volt, hogy menten elnevetném magam, ha nem éppen a mikrofonnal a kezemben énekelnék. Szegény biztos nagyon megdöbbent az egyéni produkciónkon.






Fényből éj lesz, éjből fénylő végzet! Társad lennék az volna jó, nem egy idegen utazó. – itt már előtte állok és összekulcsolom a kezünket.






Várlak még! Érted még változnék! Várlak még! Minden más lesz holnap!






Holnaptól minden szép, érted én változnék! Holnaptól minden más! Te vagy érzem a megoldás! Holnaptól minden szép, többé nem lázadnék! Holnaptól minden más! Te vagy a végső megoldás. – az utolsó akkordok befejezése után szenvedélyesen megcsókoltam, mire ő egy kis fáziskéséssel, de válaszolt.

Szerintem észrelehet venni , de ha nem akkor szólok hogy ez az én általam favorizált Alice arca.

megbélyegezve 26.rész

26. rész




Alice szemszöge



- Nem!!! Fehér virágot kértünk, nem sárgát. – halottam meg Denise kiabálását, ami őszintén szólva kicsit meglepett, mert eddig ezzel az énjével még nem találkoztam. – Mi? Milyen tört fehér? – tartja magától távol egy pillanatra a telefont, hogy lenyugodhasson, és kifújhassa a benntartott levegőt – Utoljára mondom el maguknak, hogy fehéret akarunk, nem tört fehéret, és nem is sárgát, ja és ha nem akarják, hogy bepereljük, magukat akkor most azonnal intézkednek. –csapja le hangosan a telefont.


- Nyugodj meg szívem – fordul felém mosolyogva, mintha az előző incidens meg se történt volna - minden olyan lesz amilyet elterveztél. – ahogy végig néztem Denisen erősen éltem a gyanúperrel, hogy neki kellene egy kicsit megnyugodnia, mert kettőnk közül ő esik mindjárt össze az idegeskedéstől.


- Denise, szerinted holnapra szereznek, annyi fehérvirágot amennyi nekünk kell? – tettem fel a szkeptikus kérdést.


- Nagyon remélem, mert még nem tudják kivel húztak ujjat, ha nem sikerül nekik. – egyre inkább kezdek megijedni Denistől.


- Oké, nézzük a dolgok jó oldalát, virágok nélkül már biztosan nem maradunk, elvégre van rengeteg sárga virágunk. – próbáltam pozitív lenni, de ezzel mintha csak olajat öntöttem volna az égő tűzre.


- Kevin. – ordította olyan hangosan mellettem Denise, hogy majd kiszakadt a dobhártyám.


- Igen anya, mit akarsz?– jelent meg előttünk sietve Kevin, bizonyára ő is hallhatta, hogy nem megy minden zökkenő mentesen a holnapi nappal kapcsolatosan.


- Jaj szívem, nem te az édesapád. – tájékoztassa a fiatalabb Kevint.


- Ő most nincs itt, elment a fiukkal a lemezkiadóhoz. – van egy olyan érzésem, hogy csak a Denise nevezetű frontvonaltól menekültek el.


- Aj, pont most, amikor minden kezd összedőlni. – sopánkodik összetörve a ház asszonya.


- Anya nincs semmi gond. – ül le Kevin Denise mellé, miközben átöleli édesanyját. – Alice is mondta van virágunk vagy nem?


- Igen, de nem olyan amilyet mi kértünk, és akkor az egyéb dolgokról nem is beszélve. Tényleg Alice az esküvői ruhád már itt van nálad?


- Igen. –nyugtattam meg, miközben igazából még mindig a varrónőnél van, mert valamilyen csoda folytán, hiába fogyókúrázok, a kilók nemhogy lemennének rólam, hanem egyenesen rám tapadnak.


- Hála Istenek egy gonddal kevesebb. – miközben én bűnbánóan Kevinre nézzek, hiszen ő Dani révén pontosan jól tudja, hogy a ruha még mindig a varrónőnél van .


- Kevin, Joe merre van? – kérdeztem meg hirtelen, mert a mai nap folyamán muszáj volt elintéznem egy fontos dolgot, jobban mondva a ruhával együtt kettőt, de mivel sürget az idő, jobban szeretném a kettőt egyszerre nyélbe ütni.


- Itt vagyok. – jön be fájdalmas arccal a szobába. – Miért kerestél?


- Szeretnék még elmenni valahova, és ha nem gond, akkor örülnék neki ha elvinnél. – hiába tanultam meg újra járni a jogosítványom ettől még nem lett meg, habár már elhatároztam, hogy a közeljövőben megszerzem.


- Felőlem akár már most is mehetünk. – int az ajtó felé, miközben tudomást sem vesz Kevin figyelmezető szemvillanásáról.


- Oké, akkor majd jövünk. Sziasztok. – láttam Kevin arcán, hogy legszívesebben közbelépne és maga vinne el, de Denise jelenlétében nem akart látványos jelenetet rendezni.










Joe szemszöge






Már vagy öt perce ülünk a kocsiban némán, és nekem fogalmam sincs, merre kellene mennünk. De nem is akarom megkérdezni, mert annyival is tovább élvezhetem Alice társaságát. A független, házasság nélküli társaságát, vallottam be keserűen. Hiába telt el a Nickkel való megállapodásunk óta, több mint négy hónap, én ugyanúgy, ha nem jobban vágytam Alicere.






Alice az eltelt négy hónapban teljesen kibontotta az eddig elhervadnak hitt szirmait, és most ezerszer szebben adja tudtára mindenkinek, hogy feltámadt hamvaiból, mint egy igazi főnix. Az én igazi főnixem.






- Joe el kell menünk a ruhámért. – fordul felém izgatottan Alice.


- A ruhádért?- nézek rá egy pillanatra felhúzott szemöldökkel.


- Igen. Az esküvői ruhámért. – miért fáj ez a szó ennyire, miért nem tudom végre elfogadni Alice döntését?”Ő nem téged választott.” csenget fel újra Nick szavai a fülemben, mit már annyiszor hallottam ahányszor csak bűnösen gondoltam Alicre.


- Értem. – válaszoltam elnyűtten, miközben legszívesebben a legmesszebb vinném a ruhaszalontól és Nicktől is.


- Ott fordulj be balra és meg is érkeztünk. – válaszolja boldogan Alice. Végül is, ő nem tehet arról, hogy mit érzek iránti, ezért nem lehetek rá mérges mondogattam magamnak.


- Joe bejönnél velem?- na ne. Kezd nagyon elegem lenni ebből a napból, és akkor még a holnapi napról nem is beszéltem. – Tudod te mégis csak férfi vagy és meg tudnád mondani, hogy áll rajtam a ruha. – nézet rám ártatlan boci szemekkel, amire nem hogy én, de senki se tudna nemet mondani.


- Bemegyek. – nagyszerű, saját magam teszem a bárd alá a fejem a kivégzésemen.


- Tudtam én hogy te vagy az én emberem. – milyen kár, hogy erre csak most jöttél rá, és nem hamarabb Alice.


- Akkor bemegyünk?- néztem rá elszántan. Elvégre mit nekem egy esküvői ruhába öltözetett Alice?


- Persze. – esküszöm ha nem ismerném Alicet, akkor azt gondolnám , hogy ezt most direkt csinálja.


Amint beléptünk az üzletbe szinte elleptek minket az eladók a segítségükkel.


- Á . Alice drágám eljöttél a ruhádért. – jött oda hozzánk mézesmázosan egy vékonynak jóindulattal sem mondható eladónő.


- Igen. Remélem sikerült rajta az összes igazítást elvégezni. – én személy szerint jobban örültem volna egy nemleges válasznak, a mai nap sikertelensége után, de hát elég hamar szembesültem a pozitív válasszal.


- Természetesen, és garantáltan állíthatom, hogy nálad szebb mennyasszony nem lesz a környéken. – az ilyen mértékű seggnyalástól szoktam én rosszul lenni, és ahogy elnézem Alicenek se nagyon jön be a túlzott dicshimnusz.


- Akkor ha nem nagy gond, szeretném még egyszer felpróbálni a biztonság kedvéért.


- Csak nyugodtan.


- Joe mindjárt jövök, addig várj meg itt. – legalább fel tudom magam készíteni a holnapi napra. Végül is, még mindig jobb itt szívinfarktust kapni Alice látványától, mint a templomban.


- Esetleg megkínálhatjuk egy kávéval Mr. Jonas? – jött oda hozzám az egyik cicababa, aki elvileg a pénztáros akart lenni.


- Nem köszönöm. – válaszom közbe leültem az egyik fotelbe, mert úgy vettem észre, hogy ez a ruhapróba nem két perc lesz.


- És esetleg valami mást adhatok? – lehet félre értettem, de ez most úgy hangzott mintha felajánlkozott volna valamire.


- Nem. Nem kérek semmilyen szolgáltatásából. – szögeztem tisztán és érthetően. Egyébként is, hol van ez a nő Alichez képest? Sehol. Miután szépen kiosztottam a nőt, fújtatva ment el beszámolni a többi kolleganőjének, biztos elmondta mekkora bunkó vagyok, hogy nem kezdtem ki vele.


- Khöm, khöm . – halottam meg valaki torokköszörülését, de amint felpillantottam olyan látványban lett részem, hogy örültem, hogy ülök, és nem állok, mert a látvány azonnal ledöntött volna a lábamról. Alice állt előttem a maga teljes valójában.


- Szerinted Nickenek fogok így tetszeni? - kérdezte kétkedve, mint aki tényleg nincs tudatában milyen csodálatosan néz ki.


- Nick padlót fog, ha meglát. – közöltem még mindig bambán, mint akit elvarázsoltak.


- Akkor jó, mert lassan már én se tudom mennyiszer kellett átigazítani.


- Szerintem csodálatosan áll rajtad. - forgattam meg tört a szívemben.


- Bízom benned Joe, úgyhogy mindjárt jövők és mehetünk is.


- Oké. – még nézelődtem egy kicsit mire megérkezett Alice is, most már a rendes hétköznapi ruhájában öltözve, karján a ruhás zsákkal.


- Megjöttem, mehetünk is tovább. – milyen hosszú lehet még ez a nap?


- Úgy tudtam csak ide akarsz eljönni.


- Igen, de van egy hely, amit meg akarod veled is osztani, és jó lenne beszélgetni is.










Alice szemszöge






Nem egészen jött össze a tervem. Azt akartam, hogy az esküvői ruhával végleg észhez térjen Joe, de nem igazán értette meg a szándékom jelentését.






- Itt vagyunk. – álltam meg a park szélénél, ami Amerikába érkezésem után a kedvenc helyem lett. Itt minden olyan békés nyugodt volt egyáltalán nem lehetett érezni azt a nyüzsgést, ami az ittenikre oly jellemző. A park tele volt helyi virágokkal, ezzel ellentétben nekem mégis sokkal jobban tetszett a japán cseresznyefákkal ültet ősvény.


- Szép hely, bár még mindig nem értem miért jöttünk ide.


- Tényleg nem? Még csak, sejtésed sincs? – ezt azért nem hiszem. Egész nap szinte csak úgy bombáztam őt az esküvővel.


- Nem. Nem tudom. - nem az fáj, hogy tetti hülyét, hanem azt, hogy nem meri nekem elmondani, ahogy a többiek se. Szerintük én teljesen vak vagyok vagy mi?


- Joe, emlékszel mivel kezdtük a megismerkedésünket?


- Bemutatott minket egymásnak Frankie, mintha te az ő barátnője lennél.


- Nem erre a gondoltam. Az elsőre.


- Mi, te emlékszel? Miért nem mondtad? – jó terelés, de nálam nem jön be.


- Igen, de nem ez a lényeg, hanem az, amit akkor mondtam.


- Mit mondtál?- látom rajta, hogy tudja.


- Az igazságról. Arról, hogy utálom, ha a szemembe hazudnak, és te lépten, nyomon ezt teszed. – fakadtam ki – Legalább most mond el, amit eddig nem tudtál elmondani. Szeretnék tisztalappal nyitni veled és az egész családoddal, de ez lehetetlen, ha miattad feszélyezve érzik magukat. És nehogy azt merd mondani, hogy ez nem igaz, mert igenis így van. Kevin és Nick is pikkel rád valami miatt, sőt a szüleid is elég érdekesen néznek rád mostanában.


- Mert mind tudják… azt.


- Mit?- utálom, hogy mindent harapófogóval kell belőle kiszedni.


- Azt- vesz egy mély levegőt mielőtt a szemembe néz – hogy beléd szeretem. – végre kibújt a szög a zsákból.


- Végre kierőszakoltam ezt belőled, tudod milyen rossz érzés volt minden egyes nap látni ahogy rám és Nickre nézel? Nagyon rossz. Végig árulónak éreztem magam egy olyan bűnért, amihez közvetlen igazából semmi közöm sincs. Nagyon szeretlek téged, de ez a szeretet soha nem fogja megközelíteni azt a szintet, amit Nick felé érzek. – fájó volt az én számból hallani ezeket a szavakat, és bizonyára Joet is eléggé kellemetlenül érintette, de az igazság számomra még mindig is fontosabb volt, mint a kegyes hazugság.


- Most biztos gyűlölsz ugye? Elég kiábrándító, amikor az embert szembesítik saját magával.


- Nem, nem gyűlöllek. Igazából pont ez tetszik benned, hogy mindig elmondod, amit őszintén gondolsz. – hitetlen még ezek után is ugyanúgy tud rám nézni.


- Akkor remélem azt is értékelni fogod, ha azt javaslom, keres egy másik lányt. Én tényleg Nicket szeretem, és nem akarom, hogy bármelyikünk is rosszul érezze magát ez miatt. Persze tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, és nem is ezt kérem tőled, csak azt, hogy ha tényleg találkozol egy kedves lánnyal, akkor adj neki egy esélyt, és ne küld el őt azonnal.


- Ennyit megígérhetek.


- Jó én már ennek is örülök, és természetesen ez a beszélgetés köztünk maradhat, ha nem akarod, hogy a többiek megtudják.


- Esélytelen lenne, hidd el, Nick már a haját tépi az idegességtől, mert fogalma sincs hol vagyunk.


- Nem hiszem. Ő ennél nyugodtabb természetű.


- Azért kíváncsi vagyok, hogy fognak minket haza várni. – na jó, talán nem ölbetet kézzel ülnek , de nem is fognak össznépi gyűlést szervezni, elvégre csak holnap lesz az esküvőnk Nickkel.


- Akkor remélem, ezt az ügyet végleg letisztáztuk. – jobb így bekerülni a családba. Nagyon nem szeretném azt érezni, hogy miattam szakad ketté egy minta család.


- Igen, végleg. – ez az egyetlen pozitívum a mai napon, de legalább annyit elértem, hogy nyugodt szívvel várom a holnapi esküvőmet, és nem érzek lelkiismeret furdalást Joe miatt.

Megbélyegezve 25.rész

25. rész


Alice szemszöge

El se hiszem, de végre sínen van az életem. Ott vagyok ahol lennem kell, az mellett az ember mellett akit szeretek, és aki viszont szeret, és ettől mondhatom el igazából , hogy a mennyben járok. Másrészt valóra vált egy másik álmom, amiről már egy ideje lemondtam, a járás. Csodával felérő módon sikerült a műtétem, amivel ugyan nem sikerült megtörnöm a bűvös péntek tizenhármas szerencse sorozatomat, de így is hálás lehetek a sorsnak, hogy nem haltam meg. Igen, később az altatásból felébredve értesültem róla, hogy majdnem feldobtam a pacskert, de mint mindig ezt is túléltem. Hihetetlen, de néha már én is kezdek azon gondolkozni, hogy előző éltemben nem-e egy macska lehettem, mert eszméletlen hányszor menekülök meg az emberi végzettől. Valahogy a halál mindig elkerül engem. Olyan érzés ez, mint amikor a pillangó túl közel repül a gyertya kanócához és ösztönösen megérzi a meleg miatt kialakuló veszélyhelyzetet, ezért még sem repül tovább, de ott marad az oltalmazó melegben. Én is valahogy így vagyok vele, két végéről égetem az egész életemet, de eddig még soha nem kerültem annyira közel a gyertya lángjához, hogy teljesen megégjek.


- Alice annyira szép vagy. – mondja elérzékenyülten Daniell, mintha nem is az ő esküvője lenne, hanem az enyém. Mondjuk a ruhám tényleg elég sokba került, de Dani kérésére vettem meg, mert kikötötte, hogyha nem ebbe jövők, akkor el se menjek az esküvőjére.


- Köszönöm, de te is lélegzetállítóan szép vagy. Kevin nem is találhatót volna szebb és okosabb feleséget nálad. – mondtam miközben beleigazítottam csodálatos franciakontyába a lágy esésű fátylat. – De valami még hiányzik.


- Mi? – nézz rám értetlenül miközben felsorolja az összes női kelléket, amiknek minimum ilyenkor meg kell lennie. – Alice ne ijesztgess, minden meg van. Kaptam egy régi karkötőt, mutatót egy tizennyolcadik századbeli rondaságra, amit ha jól tudom a mamája adott neki annak meg az ő mamája. Kaptam újat is- sorolja tovább- Kevin adta ezeket a fülbevalókat, tőled kaptam ezt a mesés nyakláncot, amit megegyeztünk, hogy csak kölcsönbe kapom, na és van kék is rajtam. – pírosodik el a mondat végére, mivel mindketten pontosan jól tudjuk mi a kék rajta.


- Igen, a hagyományoknak még felelsz, de nekem nem. – húztam elő egy szép diófából készült dobozt. – Tessék ez az igazi esküvői ajándékom. – nyújtottam át neki az ajándékomat.


- Mi ez? – néz rám kíváncsian.


- Csak egy kis apróság, de megtudod, ha kinyitod. – mosolyogtam, előre mert tudtam, hogy ezzel az ajándékommal bárkit lekörözők.


- Ó, Alice. – alig jut szóhoz a megdöbbenéstől – Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, ez rengetegbe kerülhetett. – csukja vissza a doboz fedelét.


- Ne gyerekeskedj Dani, a pénz amúgy sem számít, és életemben most először vagyok esküvői tanú, muszáj volt valami értékeset adnom, és ez nekem annak számít. – a doboz egy gyönyörű tiarát rejtett amit, az évek alatt sokan vettek és eladtak el, de igazi gazdája eddig még sose akadt. Másrészt én már láttam Kevin esküvői gyűrűjét és nem hiába választottam a kékszínű tiarát.


- De ez akkor is túl drága esküvői ajándék. – harapott bele vacillálva az alsó ajkába Dani.


- Nekem nem az. Egyébként is, te vagy az egyetlen barátnőm, és megérdemled, és most már egy szót se többet róla.


- Alice…


- Nem, nem viszem vissza. – fojtom belé a szót, mielőtt még el tudná mondani amit, akar.


- Csak azt akartam kérni, hogy tedd fel nekem.


- Ja jó, azt még lehet. – mondom nevetve, miközben szépen a fejére igazítom a királynői ékszert. – Így ni, most már tökéletesen festesz. – néztem rá a tükrön keresztül és tényleg nála szebb mennyasszonyt még sose láttam. A mennyasszonyi ruhája csodálatosan állt rajta.


- Szerinted Kevin is annyira izgul, mint én. – kérdezte Dani izgatottan.


- A Jonas géneket ismerve biztos. – bár az se sokat segített a helyzeten, hogy egy hete nem találkoztunk a fiukkal, mert éppen egy turnésorozat végét lezáró koncerten voltak.


- Kíváncsi vagyok, milyen képet fog majd vágni Nick, ha észreveszi, hogy mankó nélkül is tudsz járni. – morfondírozott hangosan a leendő mennyasszony.


- Arra én is – mosolyogtam büszkén, mivel rengeteget güriztem azért, hogy most a két lábamon állhassak – de azért egy maratoni futóversenyre még ne nevezz be, talán csak jövőre. – tettem hozzá viccesen.


- Oké, már fel is írtam a naplómba, hogy el ne felejtsem. – nevettünk fel egyszerre.


- Ó, látom ti nem idegeskedtek. – bújt be Denizze és Dani anyukája.


- Hála Alicnek.


- Az jó, mert most már lassan indulnunk kell. A fiuk ott várnak a templomban és Kevin lassan ösvényt váj a padlóba. – jegyezte meg viccesen Denize.


- Oké, menjünk. – fújja ki még utoljára izgatottan a levegőt Dani.






Mikor oda értünk a templomhoz minden gyönyörűen fel volt díszítve. Pont az a kép fogadott amit Denizzel és Danival közösen megálmodtunk az esküvőre.


- Alice, most ne bambulj el, majd később nézelődhetsz. – szólt rám idegesen Dani. Úgy látszik őt is utolérte az esküvő előtti pánik.


- Jó, nem bambulok, ígérem. – nem akarom hátráltatni az esküvőt.


- Oké, akkor Frankie megy elől, ő viszi a gyűrűket, utána mész te Alice, majd végül Dani és Alen. – osztja az instrukciókat Danizze, mintha egy igazi esküvői szervező lenne.


- Akkor gyere Frankie megyünk. – mivel tényleg felcsendült az ilyenkor hivatalos nászinduló. Frankie előttem menetelt be peckesen a templomba, míg én öt másodperccel később követtem őt.


Áhá, látom elértem azt a hatást, amit akartam, szinte mindenki megkövülten figyel. Szerintem senki se képzelte azt, hogy már négy hónappal a műtét után járni fogok, de a kitartás és az akarat csodákra képes. Na meg az se volt mellékes, hogy találtam egy nagyszerű gyógytornászt, Alexet. Még emlékszek milyen fancsali képet vágott Nick, amikor szembesült Alexel.






/Visszaemlékezés/


Nick szemszöge






Végre újra itthon vagyunk, és újra láthatom Alicet. Nagyon szeretek turnézni, és zenélni, de az Aliccel töltött időt senki és semmi nem kárpótolhatja.






- Elmegyünk Alichez?- kérdeztem meg a fiukat, mert ők is nagyon kíváncsiak voltak Alice mozgásbeli fejlődésére.


- Felőlem oké. – vágta rá Kevin pedig ő is nagyon szeretné már látni Danit.


- Felőlem is. – teszi hozzá Joe, amiben egy percig sem kételkedtem.


- Jól van, akkor menjünk. – sóhajtok fel hangosan.






A musztánggal gyorsan oda érünk Alice házához, és amint kipattantunk a kocsiból azonnal a bejárati ajtóhoz siettünk csöngetni. A csöngetés után vártunk egy kis ideig, de senki se nyitót ajtót, pedig tudom, hogy itthon van. Alice nem szokott sehova se elmenni csak úgy kedvtelésből. Végül úgy döntöttem, hogy azzal senkinek sem ártunk, ha bemegyünk és szétnézünk.






- Gyertek bemegyünk. – nyomom le kilincset aggodalmasan.


- Nick, talán jobb lenne, ha visszajönnénk később. – csakhogy az ajtó szezám tárulj, módra kinyílik előttünk.


- El van döntve, bemegyünk. – szögeztem le újra a tényt.






Miután bementünk és szétnéztünk a földszinten nem találtunk senkit, ezért fölmentünk az emeletre, hátha ha ott több sikerrel járunk Alice keresésével.






- Gyerünk Alice, nyomd még –hallom meg egy idegen pasas hangját, az én menyasszonyom felső emeleti szobájából. Tényleg nagyon kíváncsi lennék, mit tudnak csinálni, bár nem kell hozzá nagy képzelő erő a hangok alapján. Hihetetlen, azért ezt nem képzeltem volna Aliceről, elég csak kitennem a lábam, és már megcsal.


- Áh, ez már fáj. – hallom meg Alice fáradt hangját, biztos nagyon megerőltette magát az aktus közben.


- Gyerünk, nem végezhetünk fél munkát. – buzdítja az a semmirekellő.


- Na jó, de ez lesz mára az utolsó menet. – a pofám leszakad, és én még ehhez a lányhoz szaladtam haza.


- Tudod mit, csináljuk inkább az ágyon. – mellettem a fiuk is nagyot néznek erre a mondatra.


- Nem. – tiltakozik hangosan Alice- jobban megy ha itt csináljuk a földön. – na ez már mindenek a teteje, belőlem ne csináljon senki se hülyét, rontottam be gondolkodás nélkül a szobába. Ahol nem éppen az a kép tárult a szemem elé, amit vártam. Alice a földön feküdt egy polifon szőnyegen edzőruhában, míg fölötte szintén teljes edzői ruhában lévő férfi fogta a lábait.


- Sziasztok. –lepődött meg Alice a berobbanásunkon, ugyanis a fiuk is ugrottak utánam – Hát ti meg mit kerestek itt? Úgy tudtam csak később jöttök.– jó kérdés, és ég is a pofámról a bőr rendesen.


- Gondoltuk meglepünk. – és határozottan állítom, hogy ez fordítva is sikerült.


- Hát az sikerült. – mondja szkeptikusan, mint aki nem teljesen hisz a mi nagy belépőnknek. – Ja igen, ő Alex Green a gyógytornászom. – mutat rá az átlagosnak egyáltalán nem mondható férfit.


- Sziasztok. – néz ránk sunyi módon, mint aki pontosan jól tudja mire gondoltunk a legelső pillanatban, amikor betoppantunk. – Kezet fognék veletek, de sajnos tele van mindkettő. – a kis szemét még az orrom alá is dörgöli a hibámat.






/Visszaemlékezés vége/


Alice szemszöge


Tényleg vicces volt látni azokat a döbbent arcokat a szobámban, de ez a mostani helyzet még azt is messze túlszárnyalja. Nick minimum, úgy nézz rám, mint egy istenőre, mintha tényleg most lenne az esküvőnk nem pedig négy hónap múlva. Amit őszintén nem is tudom, melyikünk várja már jobban, de az biztos, hogy az lesz mindkettőnk életében a legfontosabb és legszebb nap. Amint ezen gondolkodtam meg is érkeztem Nickékhez.


- Fantasztikus vagy. –súgja a fülembe, de látom nem csak ő nézz rám úgy, mintha a világ nyolcadik csodája lennék, szinte az összes közös ismerősünk most dolgozza fel a tényt miszerint két lábon járó emberré avanzsáltam.


- Látom megleptelek. – súgom neki vissza, miközben azt is észrevettem, hogy kicsinek nem nevezhető dekoltázsom se hagyja éppen figyelmen kívül.


- De meg ám. – mosolyog rám vissza. – Már alig várom a mi esküvőnket. – csókol bele a nyakamba szenvedélyesen.


                                               Dani esküvői ruhája

Alice ruhája

Alice ajándéka Daninak

bannerek

Bannerek


Itt vanak a történet általam készült bannerei amik igazából egy kis ízelítőt adnak a követlező részekre. Ja és ha lehet akkor senki ne lopja el , mert tényleg több órákat vacakoltam velük , míg kész lettek.

Megbélyegezve 24.rész

24. rész


Nos a fejezet nagy része már ismerős lehet egyeseknek , de kellett bele , mivel csak ezzel együtt érthető Joe hirtelen szerelme Alice iránt.

Joe szemszöge

Már lassan két órája várunk a műtő előtt a fiukkal, de eddig semmi hírt se kaptunk Alicről. Remélem minden jól sikerül, nem is magam miatt, hanem Alice és Nick miatt. Alice mindent erre az egy műtétre tett fel. Nem hiába vállalják önként ezt a műtétet annyira kevesen, akkora rizikófaktora van, hogy elég egy rossz mozdulat és a páciensnek egy életre befellegzett. Alice mégis bevállalta, és ha őszinte akarok lenni, akkor meg is értem. Én sem mérlegeltem volna a kockázatokat egy percig sem, ha tudom, hogy van esély arra, hogy újra járjak. Az ő helyében én is, ugyanígy választottam volna. Ezzel együtt ugyanakkor Alice nem csak a lábát kaphatja vissza, hanem az egész életét. Tudom, mert egyszer véletlenül kihallgattam az egyik telefon beszélgetését a testvérével.


/Visszaemlékezés/


Alicnél vagyunk, mint mindig, most is Frankie kedvéért kocsikáztam el ide. Csak tudnám, mit tudnak több órahosszáig csinálni? De mit is érdekel ez egem? Nem teljesen mindegy, kirakom Frankiet és már itt se vagyok.


- Szia Alice. – köszönök jó kedvet tettetve, miközben Frankiet tolom be magam előtt az ajtón.


- Sziasztok. – köszön ő is jókedvűen. – Hát Nicket hol hagytátok?- na ez meg a másik, ami felettébb bosszant Aliccel kapcsolatosan, képes mindenkinek a fejét elcsavarni. Nick is teljesen olyan, mintha emlékezet módosításom esett volna át, amióta találkozott Aliccel. Komolyan mondom mintha ki cserélték volna.


- Ő most nem tudott eljönni, ezért jöttem én, de már megyek is. – láttam rajta, hogy nem küllőnősebben érdekli a jelenlétem, hát meg is értem, Nick után én már nem is rúghatok nála labdába. Hiszen Nick a komoly udvarias kifinomult Jonas, míg én a tökéletes ellentétje vagyok. Mindenki azt hiszi, hogy egy öntelt tuskó vagyok, aki csak úgy falja a nőket heccelésből. Pedig ez csak a látszat. Nekem is vannak érzéseim, mint mindenki másnak. Lehet nem mutatom ki őket annyira nyíltan, mint Kevin és Nick, de attól még vannak.


- Nem akarsz maradni?- nézz rám a nagy ártatlan szemeivel. – Mármint pont most lettem kész csokoládétortával, és ha ráérsz, jó lenne beszélgetni, de ha sietsz azt is megértem.


- Marad, úgy sincs semmi dolga. – vágja rá egyből Frankie, mire én egy kisebb fajta fejbe kólintással jutalmaztam. Hála neki, most akkor se mehetek el, ha akarok.


- Akkor ezt megbeszéltük irány a konyha. – ahol tényleg finom illatokat árasztott a tömény csokis édesség.


- Te hány szelettel kérsz? – fordul felém Alice, miután kiosztotta Frankie szeleteit.


- Egy bőven elég lesz. – válaszoltam kimérten.


- Csak nem félted az alakodat? – teszi fel viccesen a kérdést.


- Nem, egyszerűen csak nem szeretettem az édességeket. – ami igaz is.


- Akkor még jó, hogy itt van nekünk Frankie. - az már egyszer biztos, hogyha édességekről volt szó, Frankie kettő helyet is tudott enni.


- Egyébként …- szakította félbe Alice mondatát a telefon csörgése.


- Mindjárt jövök. – sietett el gyorsan a csörgő hang irányában.


- Finom a süti. –nyammogja hangosan Frankie.


- Akkor megeheted az enyémet is. – tolóm elé a saját adagomat. – Figyelj Frankie nekem most el kell mennem. Nem tudok veletek itt maradni.


- De mit mondjak Alicnek? – nézz rám értetlenül.


- Jó kérdés, majd kitalálsz valamit, ügyes fiú vagy. – nyugtatgattam vállon paskolva .Végül is, még mindig miatta vagyok itt , ha az elején nem szól közbe már rég nem lennék itt.


- Oké, de azért még értem jössz? – ez meg mégis milyen kérdés akart lenni?


- Persze, hogy érted jövők. Nem hagylak csak úgy itt. – néha tényleg fáj az emberek lekicsinylése.


- Akkor jó. Szia. – a kis hálátlan. Én hozom viszem, és még csak annyit se tud mondani , hogy köszönöm.


- Na akkor mentem. – köszöntem el tőle, hogy azonnal kijárati ajtónál lehessek. Már éppen kilincset nyomtam le, amikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet. Végül a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így még attól sem rettentem vissza, hogy az ajtó mögé lopózva kihallgassam Alice telefonbeszélgetését.










- Nem! Nem és nem! – hallottam meg Alice egyértelmű véleménynyilvánítását valamire. – Nem megyek el pszichológushoz. Nincs az az Isten, hogy én oda betegyem a lábam. – egyáltalán miért kellene neki pszichológus járni, tettem fel magamnak a kérdést. Alice néha tényleg feszültnek és gondterheltnek tűnik, de ettől még senkit nem küldenek dili dokihoz.


- Alice – csendült fel Brad hangja nyugtatóan a kihangosított telefonban. – mi csak neked akarunk jót.


- Kötve hiszem. – vágott vissza indulatosan Alice - Ti csak a múltamban akartok vájkálni. Én már rég lezártam magamban a múltat. Most új életet kezdtem. Miért olyan nehéz ezt nektek megérteni? – nagyon nehéz volt nézni, ami ezután történt. Alice szinte a szemem előtt hullott darabokra. Először csak a szemeiből kezdtek el potyogni megállíthatatlanul a gyémántfényű könnyek, majd a megadás jeleként egy szívfájdító nyüszítésként a két kezébe temette az arcát. Rettenetes volt ilyen körülmények közt itt állni az ajtó mögött, de tudtam, hogy azzal se segítenék a helyzetén, ha oda mennék hozzá, ezért csak hallgattam tovább a beszélgetést.


- Akkor miért nem mondod el nekünk? – halottam a vonal túlsó oldalán a követelőző hangot. – Tudjuk, hogy ez egy hatalmas trauma volt neked, de talán könnyebb lenne feldolgozni, ha valakivel, megbeszélnéd. – Most már tényleg nem értettem semmit.


- Ha annyira hallani akarod, akkor elmesélem. – révedt el Alice arca, mintha csak a múlt egy távolabbi emlékét idézné maga elé. – Az nap volt a bajnokság utolsó napja, mi nyertünk – csuklik el élesen Alice hangja, miközben letörli a kibuggyanó könnyeit- nagyon boldog voltam. Végre úgy éreztem, hogy valamiben én is kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, hogy végre bebizonyíthattam, hogy én is vagyok olyan jó, mint ti. De legnagyobb pofoncsapás tudod mikor ért? – kérdezte vádlón Alice. – Amikor észrevettem, hogy több ezer rajongó közt nincsenek ott az én szüleim. Minden játékosé ott volt, de az enyémek nem! Tudod te milyen érzés volt ott állni? Valószínűleg nem. Mert hiába voltam az nap győztes, még is a legnagyobb vesztesként léptem le pályáról. – Alice szavaiból kiérződött az összes felgyülemlett fájdalom – Ezután én még mindig hittem bennük. Azt meséltem be magamnak, hogy csak elnézték az időt és azért nem jönnek értem. Hiszen megígérték nekem. – tör fel a hisztérikus sírás Alicből - Azt mondták, történjék bármi is, ők akkor is ott lesznek. Hát nem így lett. Újból bebizonyították mennyire csapnivaló szülők lettek. Tudod mennyi idő után keveredtek elő? – miért érzem azt, hogy nem csak egy két órát késtek – Tíz órával később jöttek értem. – ez nem semmi, most már legalább tudom miért nevezte Alice csapnivalónak a szüleit. – Több mint tíz órát vártam rájuk a szakadó esőben, miközben ők önfeledten múlattak egy partin. Amikor megérkeztek gondolhatod milyen állapotban lehettek. Már mindketten taj részegek voltak, de azért arra még maradt erejük, hogy belém kössenek és szurkáljanak. – itt szakadt el láthatóan az összes gát Aliceben. – Ezután már én se bírtam tovább, minden haragomat rájuk zúdítottam. Ami bűnük volt azt mind fejükre olvastam. Azt akartam, hogy egyszer az életben ők is érezzék át azt a fájdalmat, amit én éreztem minden nap, amikor elfelejtettek. – Alice hangja itt már teljesen elhalkult valószínűleg most érkezett el a történet azon részéhez, ami nem csak engem, de a testvérét is eredetileg érdekelte. – A gúnyból és megvetésből szőtt nyilam végül célba ért. Anyáék utolsó pillanata a halál előtt az volt, hogy tőlem kértek bocsánatot, miközben én legszívesebben a halálukat kívántam volna, mindazért amit egész életemben velem tetettek. – most értettem meg igazán Alice jellemét, most, hogy tudtam min kellett neki hosszú éveken átmennie - Igen, ez volt az utolsó pillanat, amit közösen át éltünk a kamion becsapódása előtt. Ez történt aznap, amit azóta se tudtam elfelejteni, mert az a nap úgy égetette be magát a szívembe és emlékezetembe, hogy azt erővel sem tudná senki kitörölni.


- Alice nekem fogalmam sem volt rólad. - szabadkozott zavartan Brad - Tényleg nem tudtam, hogy ekkora terheket cipelsz a baleset óta.


- Nem akarok pszichológushoz menni. – hárított Alice, mintha nem is az előbb mesélte volna el élete legszörnyűbb emlékét.


- Nem kell, ha nem akarod, nem erőltettem tovább. - hozta meg Brad a végső döntését. Ezután már én se maradtam tovább, amint lehetet elhagytam a házat.






/Visszaemlékezés vége/






Így jöttem rá Alice kistitkára, amit ha jól gondolom még Nicknek se mondott el. Bár meg is tudom érteni, ezt senki se kürtöli világgá, de azért számomra sokat jelentet hallani ezt az emléket, mert így Alicet is teljesen más szemszögből tudtam megítélni. Eddig a dacosságát csak egy álarcnak néztem, amivel vonzotta az olyan esetlen balekokat, mint Nick, de ezzel az emlékkel rá kellett jönnöm, hogy Alice a dacosságát használja fel védőpajzsként, és ebben rejlik az ő igazi ereje, hogy mindenkivel szembe tud nézni.






- Mi a fene tart eddig? Azt mondták csak két óra lesz, de az már rég elmúlt. – ébresztett fel gondolataimból Nick ideges hangja, aki járkálással és aggódásával úgy látom már a többiek idegeire mehetett.


- Nyugodj meg szívem, biztos jól van. – nyugtatgatta anya Nicket.


- Hogy tudnék megnyugodni? Semmit nem mondnak, semmi nem történik, és semmit nem tudunk. – fogalmam sincs, hogy bírja elviselni Alice Nicket, de nekem lassan kezd elegem lenni belőle.


- Á, na végre doktor úr,hogy van Alice ? – ahogy felnéztem tényleg Alice megviselt orvosa bukkant fel előttünk, mondjuk már itt is volt az ideje.


- Alice most már jól van. – hogyhogy most már?


- Ezt nem értem. Történt valami a műtét közben? – kérdezi meg Nick ijedten.


- Igen. Sajnos az elkerülte a figyelműnket, hogy Alica erősen vérszegény és ezért az altatás közben gondok adódtak a vérnyomásával. –közölte velünk az orvos a rémisztő hírt.


- Vagyis megállt a szíve? – kérdeztem rá magyarán a lényegre. Mert az orvos igen szépen fedte el a valóságot.


- Lényegében igen. – nyögte ki nagy nehezen az orvos.


- Hogy mi? – kérdezték egyszerre a többiek, mert nekik még csak most esett le, hogy az orvos a finomított verziót akarta nekünk beadni.


- Csak néhány másodpercig tartott, de korrigálni tudtuk ezt a hibát. – meg áll az ész ettől az embertől. Még jó, hogy korrigálni tudta, máskülönben Nickkel együtt már rég laposra vertük volna.


- De akkor most már teljesen jól van, és a műtét is jól sikerült? – kérdezte meg végül összegezve a műtét sikerességét Brad.


- Alice teljesen jól, a műtét sikeressége pedig csak a reflexvizsgálat után derülhet ki, de így előreláthatólag jó esélyei vannak a teljes felépülésre. – ezt jó hallani, mert akkor Alice tényleg megkaphatja az az életet, amelyet bárkinél jobban megérdemel.


Kritikát!!!