Megbélyegezve 25.rész

25. rész


Alice szemszöge

El se hiszem, de végre sínen van az életem. Ott vagyok ahol lennem kell, az mellett az ember mellett akit szeretek, és aki viszont szeret, és ettől mondhatom el igazából , hogy a mennyben járok. Másrészt valóra vált egy másik álmom, amiről már egy ideje lemondtam, a járás. Csodával felérő módon sikerült a műtétem, amivel ugyan nem sikerült megtörnöm a bűvös péntek tizenhármas szerencse sorozatomat, de így is hálás lehetek a sorsnak, hogy nem haltam meg. Igen, később az altatásból felébredve értesültem róla, hogy majdnem feldobtam a pacskert, de mint mindig ezt is túléltem. Hihetetlen, de néha már én is kezdek azon gondolkozni, hogy előző éltemben nem-e egy macska lehettem, mert eszméletlen hányszor menekülök meg az emberi végzettől. Valahogy a halál mindig elkerül engem. Olyan érzés ez, mint amikor a pillangó túl közel repül a gyertya kanócához és ösztönösen megérzi a meleg miatt kialakuló veszélyhelyzetet, ezért még sem repül tovább, de ott marad az oltalmazó melegben. Én is valahogy így vagyok vele, két végéről égetem az egész életemet, de eddig még soha nem kerültem annyira közel a gyertya lángjához, hogy teljesen megégjek.


- Alice annyira szép vagy. – mondja elérzékenyülten Daniell, mintha nem is az ő esküvője lenne, hanem az enyém. Mondjuk a ruhám tényleg elég sokba került, de Dani kérésére vettem meg, mert kikötötte, hogyha nem ebbe jövők, akkor el se menjek az esküvőjére.


- Köszönöm, de te is lélegzetállítóan szép vagy. Kevin nem is találhatót volna szebb és okosabb feleséget nálad. – mondtam miközben beleigazítottam csodálatos franciakontyába a lágy esésű fátylat. – De valami még hiányzik.


- Mi? – nézz rám értetlenül miközben felsorolja az összes női kelléket, amiknek minimum ilyenkor meg kell lennie. – Alice ne ijesztgess, minden meg van. Kaptam egy régi karkötőt, mutatót egy tizennyolcadik századbeli rondaságra, amit ha jól tudom a mamája adott neki annak meg az ő mamája. Kaptam újat is- sorolja tovább- Kevin adta ezeket a fülbevalókat, tőled kaptam ezt a mesés nyakláncot, amit megegyeztünk, hogy csak kölcsönbe kapom, na és van kék is rajtam. – pírosodik el a mondat végére, mivel mindketten pontosan jól tudjuk mi a kék rajta.


- Igen, a hagyományoknak még felelsz, de nekem nem. – húztam elő egy szép diófából készült dobozt. – Tessék ez az igazi esküvői ajándékom. – nyújtottam át neki az ajándékomat.


- Mi ez? – néz rám kíváncsian.


- Csak egy kis apróság, de megtudod, ha kinyitod. – mosolyogtam, előre mert tudtam, hogy ezzel az ajándékommal bárkit lekörözők.


- Ó, Alice. – alig jut szóhoz a megdöbbenéstől – Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, ez rengetegbe kerülhetett. – csukja vissza a doboz fedelét.


- Ne gyerekeskedj Dani, a pénz amúgy sem számít, és életemben most először vagyok esküvői tanú, muszáj volt valami értékeset adnom, és ez nekem annak számít. – a doboz egy gyönyörű tiarát rejtett amit, az évek alatt sokan vettek és eladtak el, de igazi gazdája eddig még sose akadt. Másrészt én már láttam Kevin esküvői gyűrűjét és nem hiába választottam a kékszínű tiarát.


- De ez akkor is túl drága esküvői ajándék. – harapott bele vacillálva az alsó ajkába Dani.


- Nekem nem az. Egyébként is, te vagy az egyetlen barátnőm, és megérdemled, és most már egy szót se többet róla.


- Alice…


- Nem, nem viszem vissza. – fojtom belé a szót, mielőtt még el tudná mondani amit, akar.


- Csak azt akartam kérni, hogy tedd fel nekem.


- Ja jó, azt még lehet. – mondom nevetve, miközben szépen a fejére igazítom a királynői ékszert. – Így ni, most már tökéletesen festesz. – néztem rá a tükrön keresztül és tényleg nála szebb mennyasszonyt még sose láttam. A mennyasszonyi ruhája csodálatosan állt rajta.


- Szerinted Kevin is annyira izgul, mint én. – kérdezte Dani izgatottan.


- A Jonas géneket ismerve biztos. – bár az se sokat segített a helyzeten, hogy egy hete nem találkoztunk a fiukkal, mert éppen egy turnésorozat végét lezáró koncerten voltak.


- Kíváncsi vagyok, milyen képet fog majd vágni Nick, ha észreveszi, hogy mankó nélkül is tudsz járni. – morfondírozott hangosan a leendő mennyasszony.


- Arra én is – mosolyogtam büszkén, mivel rengeteget güriztem azért, hogy most a két lábamon állhassak – de azért egy maratoni futóversenyre még ne nevezz be, talán csak jövőre. – tettem hozzá viccesen.


- Oké, már fel is írtam a naplómba, hogy el ne felejtsem. – nevettünk fel egyszerre.


- Ó, látom ti nem idegeskedtek. – bújt be Denizze és Dani anyukája.


- Hála Alicnek.


- Az jó, mert most már lassan indulnunk kell. A fiuk ott várnak a templomban és Kevin lassan ösvényt váj a padlóba. – jegyezte meg viccesen Denize.


- Oké, menjünk. – fújja ki még utoljára izgatottan a levegőt Dani.






Mikor oda értünk a templomhoz minden gyönyörűen fel volt díszítve. Pont az a kép fogadott amit Denizzel és Danival közösen megálmodtunk az esküvőre.


- Alice, most ne bambulj el, majd később nézelődhetsz. – szólt rám idegesen Dani. Úgy látszik őt is utolérte az esküvő előtti pánik.


- Jó, nem bambulok, ígérem. – nem akarom hátráltatni az esküvőt.


- Oké, akkor Frankie megy elől, ő viszi a gyűrűket, utána mész te Alice, majd végül Dani és Alen. – osztja az instrukciókat Danizze, mintha egy igazi esküvői szervező lenne.


- Akkor gyere Frankie megyünk. – mivel tényleg felcsendült az ilyenkor hivatalos nászinduló. Frankie előttem menetelt be peckesen a templomba, míg én öt másodperccel később követtem őt.


Áhá, látom elértem azt a hatást, amit akartam, szinte mindenki megkövülten figyel. Szerintem senki se képzelte azt, hogy már négy hónappal a műtét után járni fogok, de a kitartás és az akarat csodákra képes. Na meg az se volt mellékes, hogy találtam egy nagyszerű gyógytornászt, Alexet. Még emlékszek milyen fancsali képet vágott Nick, amikor szembesült Alexel.






/Visszaemlékezés/


Nick szemszöge






Végre újra itthon vagyunk, és újra láthatom Alicet. Nagyon szeretek turnézni, és zenélni, de az Aliccel töltött időt senki és semmi nem kárpótolhatja.






- Elmegyünk Alichez?- kérdeztem meg a fiukat, mert ők is nagyon kíváncsiak voltak Alice mozgásbeli fejlődésére.


- Felőlem oké. – vágta rá Kevin pedig ő is nagyon szeretné már látni Danit.


- Felőlem is. – teszi hozzá Joe, amiben egy percig sem kételkedtem.


- Jól van, akkor menjünk. – sóhajtok fel hangosan.






A musztánggal gyorsan oda érünk Alice házához, és amint kipattantunk a kocsiból azonnal a bejárati ajtóhoz siettünk csöngetni. A csöngetés után vártunk egy kis ideig, de senki se nyitót ajtót, pedig tudom, hogy itthon van. Alice nem szokott sehova se elmenni csak úgy kedvtelésből. Végül úgy döntöttem, hogy azzal senkinek sem ártunk, ha bemegyünk és szétnézünk.






- Gyertek bemegyünk. – nyomom le kilincset aggodalmasan.


- Nick, talán jobb lenne, ha visszajönnénk később. – csakhogy az ajtó szezám tárulj, módra kinyílik előttünk.


- El van döntve, bemegyünk. – szögeztem le újra a tényt.






Miután bementünk és szétnéztünk a földszinten nem találtunk senkit, ezért fölmentünk az emeletre, hátha ha ott több sikerrel járunk Alice keresésével.






- Gyerünk Alice, nyomd még –hallom meg egy idegen pasas hangját, az én menyasszonyom felső emeleti szobájából. Tényleg nagyon kíváncsi lennék, mit tudnak csinálni, bár nem kell hozzá nagy képzelő erő a hangok alapján. Hihetetlen, azért ezt nem képzeltem volna Aliceről, elég csak kitennem a lábam, és már megcsal.


- Áh, ez már fáj. – hallom meg Alice fáradt hangját, biztos nagyon megerőltette magát az aktus közben.


- Gyerünk, nem végezhetünk fél munkát. – buzdítja az a semmirekellő.


- Na jó, de ez lesz mára az utolsó menet. – a pofám leszakad, és én még ehhez a lányhoz szaladtam haza.


- Tudod mit, csináljuk inkább az ágyon. – mellettem a fiuk is nagyot néznek erre a mondatra.


- Nem. – tiltakozik hangosan Alice- jobban megy ha itt csináljuk a földön. – na ez már mindenek a teteje, belőlem ne csináljon senki se hülyét, rontottam be gondolkodás nélkül a szobába. Ahol nem éppen az a kép tárult a szemem elé, amit vártam. Alice a földön feküdt egy polifon szőnyegen edzőruhában, míg fölötte szintén teljes edzői ruhában lévő férfi fogta a lábait.


- Sziasztok. –lepődött meg Alice a berobbanásunkon, ugyanis a fiuk is ugrottak utánam – Hát ti meg mit kerestek itt? Úgy tudtam csak később jöttök.– jó kérdés, és ég is a pofámról a bőr rendesen.


- Gondoltuk meglepünk. – és határozottan állítom, hogy ez fordítva is sikerült.


- Hát az sikerült. – mondja szkeptikusan, mint aki nem teljesen hisz a mi nagy belépőnknek. – Ja igen, ő Alex Green a gyógytornászom. – mutat rá az átlagosnak egyáltalán nem mondható férfit.


- Sziasztok. – néz ránk sunyi módon, mint aki pontosan jól tudja mire gondoltunk a legelső pillanatban, amikor betoppantunk. – Kezet fognék veletek, de sajnos tele van mindkettő. – a kis szemét még az orrom alá is dörgöli a hibámat.






/Visszaemlékezés vége/


Alice szemszöge


Tényleg vicces volt látni azokat a döbbent arcokat a szobámban, de ez a mostani helyzet még azt is messze túlszárnyalja. Nick minimum, úgy nézz rám, mint egy istenőre, mintha tényleg most lenne az esküvőnk nem pedig négy hónap múlva. Amit őszintén nem is tudom, melyikünk várja már jobban, de az biztos, hogy az lesz mindkettőnk életében a legfontosabb és legszebb nap. Amint ezen gondolkodtam meg is érkeztem Nickékhez.


- Fantasztikus vagy. –súgja a fülembe, de látom nem csak ő nézz rám úgy, mintha a világ nyolcadik csodája lennék, szinte az összes közös ismerősünk most dolgozza fel a tényt miszerint két lábon járó emberré avanzsáltam.


- Látom megleptelek. – súgom neki vissza, miközben azt is észrevettem, hogy kicsinek nem nevezhető dekoltázsom se hagyja éppen figyelmen kívül.


- De meg ám. – mosolyog rám vissza. – Már alig várom a mi esküvőnket. – csókol bele a nyakamba szenvedélyesen.


                                               Dani esküvői ruhája

Alice ruhája

Alice ajándéka Daninak

bannerek

Bannerek


Itt vanak a történet általam készült bannerei amik igazából egy kis ízelítőt adnak a követlező részekre. Ja és ha lehet akkor senki ne lopja el , mert tényleg több órákat vacakoltam velük , míg kész lettek.

Megbélyegezve 24.rész

24. rész


Nos a fejezet nagy része már ismerős lehet egyeseknek , de kellett bele , mivel csak ezzel együtt érthető Joe hirtelen szerelme Alice iránt.

Joe szemszöge

Már lassan két órája várunk a műtő előtt a fiukkal, de eddig semmi hírt se kaptunk Alicről. Remélem minden jól sikerül, nem is magam miatt, hanem Alice és Nick miatt. Alice mindent erre az egy műtétre tett fel. Nem hiába vállalják önként ezt a műtétet annyira kevesen, akkora rizikófaktora van, hogy elég egy rossz mozdulat és a páciensnek egy életre befellegzett. Alice mégis bevállalta, és ha őszinte akarok lenni, akkor meg is értem. Én sem mérlegeltem volna a kockázatokat egy percig sem, ha tudom, hogy van esély arra, hogy újra járjak. Az ő helyében én is, ugyanígy választottam volna. Ezzel együtt ugyanakkor Alice nem csak a lábát kaphatja vissza, hanem az egész életét. Tudom, mert egyszer véletlenül kihallgattam az egyik telefon beszélgetését a testvérével.


/Visszaemlékezés/


Alicnél vagyunk, mint mindig, most is Frankie kedvéért kocsikáztam el ide. Csak tudnám, mit tudnak több órahosszáig csinálni? De mit is érdekel ez egem? Nem teljesen mindegy, kirakom Frankiet és már itt se vagyok.


- Szia Alice. – köszönök jó kedvet tettetve, miközben Frankiet tolom be magam előtt az ajtón.


- Sziasztok. – köszön ő is jókedvűen. – Hát Nicket hol hagytátok?- na ez meg a másik, ami felettébb bosszant Aliccel kapcsolatosan, képes mindenkinek a fejét elcsavarni. Nick is teljesen olyan, mintha emlékezet módosításom esett volna át, amióta találkozott Aliccel. Komolyan mondom mintha ki cserélték volna.


- Ő most nem tudott eljönni, ezért jöttem én, de már megyek is. – láttam rajta, hogy nem küllőnősebben érdekli a jelenlétem, hát meg is értem, Nick után én már nem is rúghatok nála labdába. Hiszen Nick a komoly udvarias kifinomult Jonas, míg én a tökéletes ellentétje vagyok. Mindenki azt hiszi, hogy egy öntelt tuskó vagyok, aki csak úgy falja a nőket heccelésből. Pedig ez csak a látszat. Nekem is vannak érzéseim, mint mindenki másnak. Lehet nem mutatom ki őket annyira nyíltan, mint Kevin és Nick, de attól még vannak.


- Nem akarsz maradni?- nézz rám a nagy ártatlan szemeivel. – Mármint pont most lettem kész csokoládétortával, és ha ráérsz, jó lenne beszélgetni, de ha sietsz azt is megértem.


- Marad, úgy sincs semmi dolga. – vágja rá egyből Frankie, mire én egy kisebb fajta fejbe kólintással jutalmaztam. Hála neki, most akkor se mehetek el, ha akarok.


- Akkor ezt megbeszéltük irány a konyha. – ahol tényleg finom illatokat árasztott a tömény csokis édesség.


- Te hány szelettel kérsz? – fordul felém Alice, miután kiosztotta Frankie szeleteit.


- Egy bőven elég lesz. – válaszoltam kimérten.


- Csak nem félted az alakodat? – teszi fel viccesen a kérdést.


- Nem, egyszerűen csak nem szeretettem az édességeket. – ami igaz is.


- Akkor még jó, hogy itt van nekünk Frankie. - az már egyszer biztos, hogyha édességekről volt szó, Frankie kettő helyet is tudott enni.


- Egyébként …- szakította félbe Alice mondatát a telefon csörgése.


- Mindjárt jövök. – sietett el gyorsan a csörgő hang irányában.


- Finom a süti. –nyammogja hangosan Frankie.


- Akkor megeheted az enyémet is. – tolóm elé a saját adagomat. – Figyelj Frankie nekem most el kell mennem. Nem tudok veletek itt maradni.


- De mit mondjak Alicnek? – nézz rám értetlenül.


- Jó kérdés, majd kitalálsz valamit, ügyes fiú vagy. – nyugtatgattam vállon paskolva .Végül is, még mindig miatta vagyok itt , ha az elején nem szól közbe már rég nem lennék itt.


- Oké, de azért még értem jössz? – ez meg mégis milyen kérdés akart lenni?


- Persze, hogy érted jövők. Nem hagylak csak úgy itt. – néha tényleg fáj az emberek lekicsinylése.


- Akkor jó. Szia. – a kis hálátlan. Én hozom viszem, és még csak annyit se tud mondani , hogy köszönöm.


- Na akkor mentem. – köszöntem el tőle, hogy azonnal kijárati ajtónál lehessek. Már éppen kilincset nyomtam le, amikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet. Végül a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így még attól sem rettentem vissza, hogy az ajtó mögé lopózva kihallgassam Alice telefonbeszélgetését.










- Nem! Nem és nem! – hallottam meg Alice egyértelmű véleménynyilvánítását valamire. – Nem megyek el pszichológushoz. Nincs az az Isten, hogy én oda betegyem a lábam. – egyáltalán miért kellene neki pszichológus járni, tettem fel magamnak a kérdést. Alice néha tényleg feszültnek és gondterheltnek tűnik, de ettől még senkit nem küldenek dili dokihoz.


- Alice – csendült fel Brad hangja nyugtatóan a kihangosított telefonban. – mi csak neked akarunk jót.


- Kötve hiszem. – vágott vissza indulatosan Alice - Ti csak a múltamban akartok vájkálni. Én már rég lezártam magamban a múltat. Most új életet kezdtem. Miért olyan nehéz ezt nektek megérteni? – nagyon nehéz volt nézni, ami ezután történt. Alice szinte a szemem előtt hullott darabokra. Először csak a szemeiből kezdtek el potyogni megállíthatatlanul a gyémántfényű könnyek, majd a megadás jeleként egy szívfájdító nyüszítésként a két kezébe temette az arcát. Rettenetes volt ilyen körülmények közt itt állni az ajtó mögött, de tudtam, hogy azzal se segítenék a helyzetén, ha oda mennék hozzá, ezért csak hallgattam tovább a beszélgetést.


- Akkor miért nem mondod el nekünk? – halottam a vonal túlsó oldalán a követelőző hangot. – Tudjuk, hogy ez egy hatalmas trauma volt neked, de talán könnyebb lenne feldolgozni, ha valakivel, megbeszélnéd. – Most már tényleg nem értettem semmit.


- Ha annyira hallani akarod, akkor elmesélem. – révedt el Alice arca, mintha csak a múlt egy távolabbi emlékét idézné maga elé. – Az nap volt a bajnokság utolsó napja, mi nyertünk – csuklik el élesen Alice hangja, miközben letörli a kibuggyanó könnyeit- nagyon boldog voltam. Végre úgy éreztem, hogy valamiben én is kiemelkedő teljesítményt nyújtottam, hogy végre bebizonyíthattam, hogy én is vagyok olyan jó, mint ti. De legnagyobb pofoncsapás tudod mikor ért? – kérdezte vádlón Alice. – Amikor észrevettem, hogy több ezer rajongó közt nincsenek ott az én szüleim. Minden játékosé ott volt, de az enyémek nem! Tudod te milyen érzés volt ott állni? Valószínűleg nem. Mert hiába voltam az nap győztes, még is a legnagyobb vesztesként léptem le pályáról. – Alice szavaiból kiérződött az összes felgyülemlett fájdalom – Ezután én még mindig hittem bennük. Azt meséltem be magamnak, hogy csak elnézték az időt és azért nem jönnek értem. Hiszen megígérték nekem. – tör fel a hisztérikus sírás Alicből - Azt mondták, történjék bármi is, ők akkor is ott lesznek. Hát nem így lett. Újból bebizonyították mennyire csapnivaló szülők lettek. Tudod mennyi idő után keveredtek elő? – miért érzem azt, hogy nem csak egy két órát késtek – Tíz órával később jöttek értem. – ez nem semmi, most már legalább tudom miért nevezte Alice csapnivalónak a szüleit. – Több mint tíz órát vártam rájuk a szakadó esőben, miközben ők önfeledten múlattak egy partin. Amikor megérkeztek gondolhatod milyen állapotban lehettek. Már mindketten taj részegek voltak, de azért arra még maradt erejük, hogy belém kössenek és szurkáljanak. – itt szakadt el láthatóan az összes gát Aliceben. – Ezután már én se bírtam tovább, minden haragomat rájuk zúdítottam. Ami bűnük volt azt mind fejükre olvastam. Azt akartam, hogy egyszer az életben ők is érezzék át azt a fájdalmat, amit én éreztem minden nap, amikor elfelejtettek. – Alice hangja itt már teljesen elhalkult valószínűleg most érkezett el a történet azon részéhez, ami nem csak engem, de a testvérét is eredetileg érdekelte. – A gúnyból és megvetésből szőtt nyilam végül célba ért. Anyáék utolsó pillanata a halál előtt az volt, hogy tőlem kértek bocsánatot, miközben én legszívesebben a halálukat kívántam volna, mindazért amit egész életemben velem tetettek. – most értettem meg igazán Alice jellemét, most, hogy tudtam min kellett neki hosszú éveken átmennie - Igen, ez volt az utolsó pillanat, amit közösen át éltünk a kamion becsapódása előtt. Ez történt aznap, amit azóta se tudtam elfelejteni, mert az a nap úgy égetette be magát a szívembe és emlékezetembe, hogy azt erővel sem tudná senki kitörölni.


- Alice nekem fogalmam sem volt rólad. - szabadkozott zavartan Brad - Tényleg nem tudtam, hogy ekkora terheket cipelsz a baleset óta.


- Nem akarok pszichológushoz menni. – hárított Alice, mintha nem is az előbb mesélte volna el élete legszörnyűbb emlékét.


- Nem kell, ha nem akarod, nem erőltettem tovább. - hozta meg Brad a végső döntését. Ezután már én se maradtam tovább, amint lehetet elhagytam a házat.






/Visszaemlékezés vége/






Így jöttem rá Alice kistitkára, amit ha jól gondolom még Nicknek se mondott el. Bár meg is tudom érteni, ezt senki se kürtöli világgá, de azért számomra sokat jelentet hallani ezt az emléket, mert így Alicet is teljesen más szemszögből tudtam megítélni. Eddig a dacosságát csak egy álarcnak néztem, amivel vonzotta az olyan esetlen balekokat, mint Nick, de ezzel az emlékkel rá kellett jönnöm, hogy Alice a dacosságát használja fel védőpajzsként, és ebben rejlik az ő igazi ereje, hogy mindenkivel szembe tud nézni.






- Mi a fene tart eddig? Azt mondták csak két óra lesz, de az már rég elmúlt. – ébresztett fel gondolataimból Nick ideges hangja, aki járkálással és aggódásával úgy látom már a többiek idegeire mehetett.


- Nyugodj meg szívem, biztos jól van. – nyugtatgatta anya Nicket.


- Hogy tudnék megnyugodni? Semmit nem mondnak, semmi nem történik, és semmit nem tudunk. – fogalmam sincs, hogy bírja elviselni Alice Nicket, de nekem lassan kezd elegem lenni belőle.


- Á, na végre doktor úr,hogy van Alice ? – ahogy felnéztem tényleg Alice megviselt orvosa bukkant fel előttünk, mondjuk már itt is volt az ideje.


- Alice most már jól van. – hogyhogy most már?


- Ezt nem értem. Történt valami a műtét közben? – kérdezi meg Nick ijedten.


- Igen. Sajnos az elkerülte a figyelműnket, hogy Alica erősen vérszegény és ezért az altatás közben gondok adódtak a vérnyomásával. –közölte velünk az orvos a rémisztő hírt.


- Vagyis megállt a szíve? – kérdeztem rá magyarán a lényegre. Mert az orvos igen szépen fedte el a valóságot.


- Lényegében igen. – nyögte ki nagy nehezen az orvos.


- Hogy mi? – kérdezték egyszerre a többiek, mert nekik még csak most esett le, hogy az orvos a finomított verziót akarta nekünk beadni.


- Csak néhány másodpercig tartott, de korrigálni tudtuk ezt a hibát. – meg áll az ész ettől az embertől. Még jó, hogy korrigálni tudta, máskülönben Nickkel együtt már rég laposra vertük volna.


- De akkor most már teljesen jól van, és a műtét is jól sikerült? – kérdezte meg végül összegezve a műtét sikerességét Brad.


- Alice teljesen jól, a műtét sikeressége pedig csak a reflexvizsgálat után derülhet ki, de így előreláthatólag jó esélyei vannak a teljes felépülésre. – ezt jó hallani, mert akkor Alice tényleg megkaphatja az az életet, amelyet bárkinél jobban megérdemel.


Kritikát!!!

képek

Most megint csak képeket tudtam felrakni. Sajnálom de nem maradt másra időm, a testvéremet most engedték ki a kórházból kiderült hogy gluténalergiás , vagyis lisztérzékeny amibe ilyen idősen akár bele is halhatot volna. De mostmár jól van, úgyhogy nem sokára újra neki állok teljes erőbedobással írni.

Íme a képek:

23. rész


Nick szemszöge

Nem, ez nem lehet. Joe soha nem szúrna hátba. Ő a testvérem, nem, nem ez nem lehet igaz. Ismételgettem egyfolytában miközben, pontosan jól tudtam, hogy Kevinnek van igaza. Joe egy ideje furcsán viselkedett, először próbáltam nem észrevenni, másra fogni, de végén mindig csak ugyanoda lyukadtam ki, az igazsághoz.


- Tudtam róla. – igen már egy ideje sejtettem, csak könnyebb volt úgy tenni, mintha nem lenne igaz. Joe mindig is a bátyám volt és ennek ellenére az is marad. Alicet viszont semmi pénzért nem engedem át senkinek, még neki se. Nagyon szeretem Joet, sőt tisztelem, mert tényleg nem szólt erről, ahogy csak tudta titkolta, de ezt helyzetet tovább így nem lehet folytatni. Alice az én mennyasszonyom, és az én feleségem is lesz!


- Tudtad? – hökken meg Joe.


- Igen. – vallottam be keserűen. – Tudat alatt már rég rájöttem, csak próbáltam ezt eltemetni magamban. Tudod, amit az ember nem tud, az nem is fáj neki. Így azt gondoltam, hogyha nem gondolok rá, és szemellenzőt viselek akkor ez az egész nincs is. – hülye helyzet de ez van. – Megértelek Joe, és nem is haragszok rád, hiszen nálam jobban senki nem ismeri Alicet. Ő tényleg az a típus, aki tudtán kívül ragadja magával az embert. Egy varázslatos személyiség, elég csak a közelében lenni és garantált az összhatás. – tényleg még annak örülök, hogy Kevinnek van barátnője, mert a végén még őt is riválisként üdvözölhetném a klubban. – Viszont, ha tetszik, ha nem, Alice már választott, és nem téged. Mi komolyan gondoljuk ezt a kapcsolatot, te ellenben nem. Te nem lennél képes hosszú távon lezátonyozni egy lány mellett sem, csak gondolj vissza a régi kapcsolataidra. Meddig tartott a leghosszabb? Nem tovább, mint két hónap. Ezért mondom neked, hogy ne akarj értelmetlenül beleavatkozni egy jól működő kapcsolatba. Egy érzelmi fellángolás nem ér annyit, hogy tönkre tedd a családi békét és a bandát.


- Ez nem egy egyszerű fellángolás. – jelenti ki Joe, ezzel is rontva a jelenlegi helyzetét.


- Joe mennyire mélyek az érzéseid? Mennyivel érzel többet most Alice iránt, mint a többi barátnődnél a kapcsolatod legelején? – egyszerűen csak azt akarom, hogy rájöjjön ez sem más, mint a többi futókapcsolata. Joenál csak addig tart a szerelem, míg tart az újdonság varázsa, ahogy felfedezi a lány összes értékét már lapátra is teszi.


- Mi akar ez lenni?! Ne tegyél fel keresztkérdéseket. – na szép, még neki áll feljebb.


- Egyszerűen csak valld be az igazat. Nézd Joe, a jelenlegi helyzetben lehetnék örülten dühös és féltékeny is, de mindettől csak azt tart vissza, hogy ismerlek és tudom, hogy te nem gondolkodsz komoly dolgokban. Neked egy lány, olyan, mint másnak egy ruha, megtetszik, elviszed, és használod, aztán ha megunod, eldobod, de soha nem maradsz meg ugyanannál a darabnál. – érzéketlen hasonlat, de legalább célratörő. – Kettőnk közül én vagyok a jobb választás neki, és ha igazán szereted, akkor ezt te is belátod.


- Igazad van. –válaszol keserűen Joe, de azért érezni lehetet rajta a lemondás keserű fájdalmát. Tudom, hogy most még nehéz neki, de később még rosszabb lett volna ha rájön nem is szereti igazán.


- Ezek után jobb lenne, ha egy ideig nem találkoznátok. – jobb megtartani a távolságot, nem akarok semmilyen konfliktust, főleg nem most, amikor Alicnek is ennyi mindenen kell keresztül mennie.


- Nem megyek a közelébe, megnyugodhatsz. – Jobb is, ha nem teszi, nem akarok Joeval vitatkozni és harcolni.


- Remélem is. – vágok vissza, de a mobilom rezgése, azonnal elvonja a figyelmemet Joeról.






****************


- Hallo. – veszem fel azonnal a telefont.


- Szia Nick. Gyere be azonnal a kórházba Alice műtétjét váratlanul átették a mai napra. – ontja magából az információt Brad, Alice bátyja.


- Micsoda?- hördülök fel - De hát még is miért tették át? – ezt nem értem, egy ilyen műtétet nem rakosgatnak csak úgy ide-oda. Alice meg biztos nagyon fél, már tegnap is nagyon izgatott volt.


- Nem tudom, nem mondtak semmit, tudod milyenek az orvosok. Csak azt mondták, hogy félóra múlva elvégzik a beavatkozást. – fél óra, te jóisten, ekkora forgalomba még is hogy érjek oda, fél óra alatt?


- Kösz Brad, Azonnal ott vagyok. – csapom le a telefont.


- Mi történt?- kérdezik egyszerre a fiuk, biztos észrevették rajtam a felgyülemlett feszültséget.


- Sietnünk kell, Alicet félóra múlva fogják megműteni. – osztottam meg velük is a nem minden napi hírt, miközben már a mustang vezető felöli ülésére ültem.


- Ma? – kérdezték egyszerre a fiúk Big Robbal , miközben beszálltak az autóba.


- Igen. – válaszoltam idegesen- Én se értem. Csak úgy átrakták az időpontot mára.


- Tehetnek egyáltalán ilyet? – kérdezi Joe aggódva.


- Igen, ők az orvosok, ők mindent megtehetnek. – száguldoztam a délutáni csúcsforgalomban.


- Nick lassíts. – szólt rám Kevin – Szeretném még megélni az öregkórt.


- Nem érünk rá nyavalyogni Kevin, Alicet félóra múlva betolják a műtőbe, és én előtte még mindenféleképpen beszélni akarok vele. – Nem értem Kevin hisztizését, ha Daniella lenne ilyen helyzetben, akkor ő se menne kevesebbel.


- Nick ne hallgass Kevinre, inkább nyomd tövig a gázt. – na igen, Joeval most sajnos egy csónakban evezzünk. Most ó is ugyanúgy aggódik Alicért ahogy én, úgy ahogy csak egy szerelmes férfi tud aggódni a szerelméért.


- Ti mindketten totálisan teljesen meghülyültettek. – üvölt fel félve Kevin. – A szerelem elvakítani szokta az embert, nem szellemileg leépíteni. – bár Joenál már így se volt minek leépülnie, jegyeztem meg magamnak a mai nap után.


- Te csak maradj csöndben Kevin, nem tudom mit csinálnál ha Daniella lenne Alice helyében. – ezt hatott, végre csöndben maradt. – Szerintem te se ülnél a babérjaidon.


- Nem, de nem is vezetnék örült módjára csúcsforgalomban. – duzzogott tovább, mintha nem is ő lenne hármunk közül a legidősebb.


- Kevin. Fogd be. – tagoltuk érthetően Joeval együtt. Most már tényleg csöndben maradt egészen az út végéig.






*********


- Végre megjöttetek. – jön azonnal oda hozzánk Brad .


- Mi történt? Alice egyáltalán még a szobájában van? – kérdeztem azonnal Alice bátyát.


- Nem tudjuk, csak úgy átrakták mára a műtétet, képzelhetitek Alice mennyire megijedt. Egyébként mi is csak azért tudjuk, mert az orvos felhívott telefonon. – ez szép, ha nem hívnak, most azt se tudnám, hogy Alicet megműtötték.


- Aha, hát ez jó. Remélem, azért az időpont változtatás nem fogja a műtétet befolyásolni.


- Na, azt én is. Szép is lenne, ha ennyi felkészülés után közbe jönne valami műtéti hiba.


- Ne is mond. Alice bent van a szobájában?


- Igen, most adják be neki az altatót.


- Akkor gyorsan bemegyek hozzá, mielőtt még hatna a szer. –köszöntem el a fiuktól, hogy azonnal Alicenél lehessek.


- Szabad. – halottam meg Alice álmos hangját, miután kopogtam az ajtaján.


- Szia. – mosolyog rám azonnal, ahogy meglát, bár azért látszik rajta , hogy ideges a hirtelen időpont változtatástól.


- Szia. – köszönök neki én is, mielőtt még adnék neki egy szerencse csókot.


- Ezt miért kaptam? – kérdezi sunyin, miközben majd lecsukódnak a szemei.


- Azért, hogy szerencséd legyen. – mondtam viccesen.


- Hát erre nagyon kevés lehetőségem van. Tudod, milyen nap van ma? – ez most, hogy jön ide, nem értem.


- Nem, nem tudom. – válaszoltam tanácstalanul.


- Péntek tizenhárom. – válaszolja mély sóhajjal.


- Alice ez csak babona, nem fog semmi rossz történi. – nyugtatgattam.


- Szerinted. De nekem az összes rossz emlékem ehhez a naphoz fűzhető. Erre mi van? Még ezt az átkozott műtétet is a mai napra rakták át. – dühöng félálomban. – Ez már maga egy rossz jel. – jaj nem is tudtam , hogy ennyire babonás.


- Akkor örülj, mert most töröd meg a balszerencse sorozatodat. - ja, én is jókor mondok ilyeneket, elég csak az újságcikkre gondolni, és már is igaza van Alicenek a mai nappal kapcsolatosan.


- Legyen neked igazad. – csukódik le végleg a szeme.


- Nekem lesz. Adok neki még egy bucsu csókot.


- Á, látom már el is aludt a páciens. –jön be egy ápolónő.


- Igen, pont most.


- Értem akkor én el is vinném a műtőben már csak rá várnak.


- Csak tessék. Á – jutott eszembe egy érdekes kérdés – körülbelül meddig fog tartani a műtét?


- Olyan két óráig, de nem kell aggódni, Alice a legjobb kezekben van. A főorvos úr a legjobb a szakágában. – végre valami biztató.


- Ez megnyugtató hallani. – engedtem el Alice kezét, hogy a nővérke el tudja vinni.


- Ne féljen, két óra múlva újra láthatja a barátnőjét.


- Azt én is nagyon remélem. – tettem hozzá nyomatékosan.




Kritikát


Ja és ha tudtok akkor szavazzatok rám ezen az oldalon köszi:) http://www.jonasbrothers-jb.gportal.hu/gindex.php?pg=30711959 (Alexa néven vagyok fenn ha valaki nem tudná. )

22.rész


Nick szemszöge






Mindannyian nagyon izgulunk Alicért, mert egy nap múlva műtik meg a lábát. Ha minden jól megy, akkor a beültetésnek köszönhetően újra működni fognak az elhalt sejtjei. Az orvosok mindenestre biztatnak minket, azt mondták, hogy Alicenek hetven százaléka van felépülni. Remélem sikerülni fog neki, mert ha nem, az hatalmas nagy kudarcként érné, már nagyon bele élte magát a műtét sikerességébe.






- Ezt nézzétek!- viharzik be a nappaliba Joe egy tucat szennylappal a kezében. – Ezt ma láttam meg az egyik újságosnál, és ezekkel van tele az egész város.


- Miért mi van benne? – kérdezte érdeklődve Kevin, míg én még mindig a holnapi napon törtem a fejem.


- Alice és Nick kapcsolta. – hogy mi?- Úgy látszik most neszelte ki a sajtó, és most minden újságban ti szerepeltek mindenféle hangzatos címekkel.


- Ezt nem hiszem el, hogy volt képük vájkálni az magánéletemben. – hüledeztem ezen a magas színű pofátlanságon.


- Várjatok, ez még nem minden. Állítólag veletek készítettek személyes riportot és ezt írták meg az újságokban.


- Velünk, és még is mikor? Tudjátok mit, én most azonnal elmegyek, és beperelem őket, ha nem írnak újat. Azért mindennek van határra. – ezt a pofátlanságot, nem elég, hogy írnak rólunk mindenféle sületlenséget, de ezt még képesek úgy előadni, mintha azt mi mondtuk volna saját magunkról.


- Egyet értek. Gyere, Joe menjünk segíteni Nicknek. – húzza magával Kevin.


Nem elég nekem most Alice miatt aggódnom, még itt van a nyakamban a fél sajtó. Miután kiderült az Aliccel való kapcsolatom azonnal mindenki megrohant.


Miután nagy nehezen elvergődtünk a szerkesztőség házához azonnal, a főszerkesztőt kerestük a fiukkal.


- Jó napot, az újság főszerkesztőjét keressük. – mentünk egyből a kinti titkárnőhöz.


- Van időpontjuk? – néz ránk kétkedve a gusztustalan szemüvege mögül.


- Nincs, de ha jót akar magának, akkor fogad minket. –dörmögi a hátam mögül BigRob.


- Várjanak szólok neki. –úgy látszik még, jó, hogy magunkkal hoztuk BigRobot, mert különben képesek és eltussolják simán az ügyet.


- A főnököm már várja önöket. – azt meghiszem, de azt nem fogja zsebre vágni, amit tőlem kap. Miután megérkeztünk a megfelelő ajtóhoz én kopogás nélkül rontottam be, elvégre minek legyek udvarias egy olyan emberrel, aki irántam a legkisebb tiszteletet sem mutatta a heti lapjában ?! Bent a szobában pont az fogadott, amit vártam, széles antik íróasztal mögötte egy harmincéves koravén pasas ült, aki azt hiszi övé a fél világ.


- Maga adta ki ezt a förmedvényt? Mert ha igen akkor most azonnal vonja vissza!- dobom az asztalra a szóban forgó cikket.


- Nem tehetem. – nem hiszem el neki áll följebb.


- És ugyan miért nem? – kezdi kihúzni nálam a gyufát.


- Mert, mint maguk is látják, már kiadtuk. Ezt már nem lehet visszacsinálni, az emberek többsége már elolvasta a cikket.


- Na ne mondja, ha most azonnal nem csinálja vissza olyan pert akasztok a nyakába , hogy a gatyája is rá megy. – most már végképp feldühödtem.


- Talán írhatnánk egy exkluzív interjút, ahol maga és a barátnője magyarázza el a dolgokat. – csillan fel a szeme.


- Arról ne is álmodjon- töröm le a szarvait- nem fogok a sikeréhez asszisztálni. Maga csak szépen írja meg címlapon, hogy én és a mennyasszonyom- hangsúlyozom ki a szót- semmilyen interjút nem adtunk maguknak. Ja és a bocsánatkérést se hagyják le az oldalról.


- Ezt nem tehetik. – áll fel székéből.


- Már hogyne tehetném. Ne feledje el, hogy kivel áll szemben, ha kell, a legjobb ügyvédeket szabadítom magára. A szánalmas újságáról nem is beszélve, elég csak egy interjút leadnom egy másik újságban és maguknak annyi. – remélem, ezután felfogja a csöpp kis eszével, hogy velem nem jó ujjat húzni.


- Jó legyen, már a holnapi ujjságban benne lesz. – esik vissza a székébe.


- Címlapon. – nézek le rá úgy, mint egy kis csótányra, amit legszívesebben eltaposnék most helyben.


- Címlapon. – nyögi ki izzadt homlokát törölgetve.


- Látom értjük egymást. – mosolygok rá elégedetten. – De ha még se lenne így, akkor ne engem hibáztasson a következményekért. – még jó, hogy visszavágok ennek a szerencsétlenek, megvárom a holnapi cikket, és utána keresek egy normális kiadót, ami tényleg az igazságot írja le, nem úgy mint ez.


- Viszontlátásra. – köszön el tőlünk miután látta, hogy az ajtó felé tartunk.


- A soha viszontlátásra. – még egyszer be nem teszem ide a lábam az is biztos.










- Nem is ment rosszul. – jegyzi meg nyugodtan Joe, végül is, nem az ő életét írták le elferdített tényekkel. Ráadásul olyan szavakkal, amin minden jóérzésű ember azonnal felhördülne.


- Ja nagyon jól ment. – válaszolók lemondóan.


- Ugyan Nick, nincs itt a világ vége. Eddig is írtak rólunk mindenféle sületlenséget, és ezután is fognak, ezt ne vedd úgy a szívedre. – kösz ezzel most aztán tényleg nagyon megnyugodtam Kevin.


- Kedves, hogy próbáltok nyugtatni, de előre szólók, hogy ez most nem fog menni. Elég csak azokra a cikkekre gondolnom és már is neki mennék valakinek.


- És mit szólnál, ha elmennénk meglátogatni Alicet? – ez talált, Joenak néha tényleg vannak jó ötletei, főleg ha használja az eszét. Bár mostanában kicsit sokat sündörög Alice környékén, valahogy mindig a legmegfelelőbb pillanatban tudott betoppanni.


- Jó ötlet Joe, el is megyek hozzá. – most is mintha csalódott lenne. Csak nem velem akart jönni?


- Azt hiszem elkísérlek, úgy is régen találkoztam vele. – most már határozottan kezdek kételkedni Joe szándékaiban - Meg sok sikert akarok neki kívánni a műtét előtt. – teszi hozzá Kevin lesújtó pillantása után.


- Fiuk mit rejtegettek? – valami nincs rendben velük.


- Semmit. – vágja rá Joe azonnal, de tudom, hogy hazudik, mert szinte könyörögve nézz Kevinre.


- Ki vele. Nekem elmondhatjátok. – ma már semmin nem tudok meglepődni.


- Nick, Joe szerelmes lett …- Ám Kevin nem bírta befejezni a mondatot , mert Joe egyenest behúzott neki.


- Fiuk, most már tényleg mondjátok meg az igazat. – Kevin még mindig nem tud megszólalni annyira ledöbbentette Joe támadása, na meg a vérző orra.


- Nincs semmi. – nyugtatgat álszent módon Joe- Kevin csak össze visszabeszél. Ugye Kevin? – néz rá egy újabb jobb egyenes ígéretével, ha nem azt mondja, amit mindannyian hallani akarunk.


- Tudod mit Joe? Eddig falaztam neked, de most már ne számíts rám. Főleg ezek után ne. Nick – fordul felém.


- Joe legnagyobb titka az, hogy beleszeretet Alicebe.

Muszáj volt írnom , mert ez elvonta a figyelmemet a hétkönapi valóságról, és rádöbbentett arra , hogy az írás mennyire felszabadít.

21. rész


Nick szemszöge / a szülinap utáni reggel/

Másnap kábán tértem magamhoz. Amin igazából nem is csodálkoztam, a tegnapi este után, sőt leginkább úgy éreztem magam, mint akin át ment egy úthenger. Aliccel viszont tényleg egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, ennek ellenére, én még is úgy érzem, hogy ennek még nem kellett volna megtörténnie. A fogadalmam olyan szinten lökőt a lelkiismeret legmélyebb bugyraiba, hogy képtelen voltam Aliccel egy ágyban maradni.


- Nick, mit csinálsz? – naná, hogy nem tudtam halkan meglógni.


- Csak, a fürdőbe akartam kimenni. – azt mégse mondhattam meg neki, hogy esz a fene a fogadalmam miatt.


- Ühm, menjél csak nyugodtan. – még biztos álmos volt, mert azonnal visszadőlt aludni. – Miután végeztem a mosdós tevékenységemmel gyorsan visszamentem a szobába teljesen felöltözni. Ezután még egy kicsit elszöszmötöltem és a tegnap estén gondolkodtam, miközben Alice is kezdett újra éberré válni.


- Szia. Jó reggelt. – nyújtózik nagyot, mire a paplan széle szép lassan lecsúszik a válláról, így megmutatva a csodálatosan szép telt kebleit. A fenébe, már csak a látvány hatására is újra éled bennem a vágy, és az határozottan nem jó.


- Alice szeretnék veled beszélgetni a tegnap estéről. – na meg próbáltam más fele is nézni, hiszen ha az ő szexi testét nézem, akkor nem tudok sokáig komoly dolgokra koncentrálni.


- Igen és miről?- nem hiszem el, hogy nem tudja miről.


- A fogadalmamról, tudod, amit a szüleimnek tettem. – látom kezdi kapizsgálni, ezért mintha egy kicsit jobban összehúzná magán a takarót.


- Oké beszéljünk. –sóhajt egy nagyot beletörődően.


- Szóval jól éreztem magam tegnap este és egyáltalán nem bántam meg semmit, csak..


- Csak bűntudatod van. – fejezi be helyettem Alice a mondatot.


- Igen. – hajtom le a fejem a két kezem közé.


- Nézd Nick, szerintem nem kellene bűntudatot érezned. Megtettük, mert meg akartuk tenni. Ennyi, ezt nem kell agyon ragozni. Egyébként is, felnőtt emberek vagyunk, akik tudják mi a jó nekik, ráadásul jegyesek is. Akkor meg mi a gond?


- Mi a gond? – hüledeztem – Az, hogy megígértem valamit, és nem bírtam tartani az adott szavam.


- Jó, akkor csak egy valamire válaszolj nekem. Pontosan mikor is tetted le ezt a fogadalmat? – kérdezi cinikusan.


- Ez most nem lényeges. – vágtam ki magam a válaszadás alól.


- Á,á szerintem pont ez a lényeg. – jó van benne valami- Gyerünk ki vele.


- Ha ennyire tudni akarod, akkor tizenkettő voltam, amikor anya nekem adta a gyűrűt. – válaszra Alice szinte szóhoz se jut.


- Mennyit mondtál? Tizenkettő. Tizenkét éves korodban, téged rávettek arra, hogy fogadj szüzességi fogadalmat? Ez egyszerűen nevetséges. Már bocs Nick, de tényleg. Tizenkét éves korodban nem hiszem, hogy annyira érdekelt volna a nemi életed, mint most, és akkor még elég naivan tudtál dönteni egy ilyen kérdésben. De mond meg nekem, hogy most mit válaszolnál arra a kérdésre, amit akkor feltettek neked. Most is letennéd a szüzességi fogadalmat?- jó Alicnek sikerült néhány dologra rávilágítania , de ettől még a tények ugyanazok maradnak.


- Igen, azt hiszem újra meg tenném. – erre felszakad Aliceből egy lemondó sóhaj.


- Feladom, reménytelen eset vagy. – dőlt hátra az ágyban.


- Egyszerűen csak hű vagyok az elveimhez. – makacskodtam.


- Nick, nem akarok veled egy ilyen idióta témán vitatkozni. – húzza magára a takarót.


- Szóval neked ez csak ennyit jelentet? – dühödtem be a szavain. Neki lehet, hogy nem jelentet semmit a tegnap este, de nekem igenis nagy horderejű változásokat vitt végbe az életembe.


- Nick, ez nem igaz. Nekem is nagyon sokat jelenetet a tegnap este, de ez miatt nem bosszantom magam fölöslegesen. – kényelmesen magára tekeri, a takarót miközben felém fordult- Figyelj, ha ettől jobban érzed magad, akkor még ma elmehetünk a szüleidhez és megbeszélhetjük velük ezt az egész estét. Sőt bevallom a szüleidnek, hogy szándékosan csábítottalak el, és nem bírtál ellen állni a kísértésnek. – csókol bele a nyakamba érzékien. – Csak ne legyél már ennyire elkenődve, mert ezt nem bírom tovább nézni. – nézz rám kérlelően.


- A megbeszélős részben benne vagyok, de abban nem, hogy egyedül vidd el az egészet. Ketten voltunk, megtörtént és kész.






Alice szemszöge






Nick reggeli ébresztése kicsit váratlanul ért, nem mintha nem számítottam volna rá, de azért azt se hittem, hogy ennyire a szívére veszi a dolgokat. Főleg, hogy kiderült a fogadalmáról egysmás. Például, hogy Denizze tízen kétéves korában adta neki a szüzességi gyűrűjét. Milyen szülő képes erre? Ezzel a gyűrűs dologgal nem csak egy egyszerű gyűrűt adott Nicknek, hanem egy hatalmas nagy terhet is a nyakába, ami az évek múlásával, egyre nehezebbé vált számára. Tizenkét évesen, kellett döntenie a nemi életéről, ami szerintem némiképp vicces, mert ha valakit normális keretek közt neveltek, akkor tudja, hogy kivel bújjon ágyba és kivel nem. Ez az egész gyűrűs macera csak arra jó, hogy lelkiismeret furdalást okozón a viselőjének, és megnyugtassa a szülőket, hogy sikerült rövidpórázra fogniuk a hormonokban túltengő gyermekeiket.






- Alice szerintem, jobb lesz, ha egyenesen a lényegre térünk. – fogja meg Nick a kezemet, miközben a kétszemélyes kivégző osztagunk előtt ülünk.


- Mit akartok mondani? – jön le a lépcsőn Kevin és Danielle. Ami után én már tényleg kezdtem azt hinni, hogy csak egy rossz álomba csöppentem, amiből sehogy se tudok felkelni.


- Hogy tegnap este Nick megszegte a fogadalmát. De ez az egész az én hibám, ő tényleg nem tehet semmiről. – nyögtem ki vörösen a szégyentől, na meg a helyzet kényelmetlenségétől.


- Hogy mit tetettek? – dühödik fel Id. Kevin. Amitől én legszívesebben azt kívántam, hogy bár csak nyelne el a föld, még az is szebb látvány lenne, mint szembenézni Nick mérges apjával.


- Lefeküdtünk egymással. – ejti ki határozottan Nick.


- És ezt te csak így mondod? – pattan fel Nick apja a hajába túrva. – Ezt nem hiszem el. Ennyire félre neveltünk volna téged? – ha most a lelki hadviselést akarták kivitelezni, akkor isten bizony célba találtak. Szegény Nick már azt se tudja, mit tegyen.


- Egyáltalán nem nevelték félre Nicket. – védtem meg őt azonnal. Hiába ők Nick szülei, azt senkinek nem hagyom, hogy sértegesse, még nekik sem. - Ő ugyanaz a rendes fiú maradt, aki volt, ettől ő még nem lesz kevesebb. Ha pedig az önök szemében ez miatt Nick megváltozott volna, akkor nem bennünk van a hiba, hanem magukban. – itt a szülök, sőt még Nick is döbbenten pislantanak felém, de nem hagyom, magam megijeszteni, én igenis végig mondom, amit elterveztem. – Nézzék, Nick felnőtt értelmes férfi, aki azért lett ilyen, mert maguk így nevelték. Maguktól tanulta meg azokat az értékrendeket és normákat, ami minden tisztességes ember becsületére válhatna. Ezek után nem is értem minek kellett ez a gyűrű. Egy zálognak, vagy önigazolásnak maguk felé, hogy mindent rendben tettek? Csak tudják igazából a lényegre nem gondoltak, a fiaikra, hogy ez nekik valójában mekkora terhet jelenthet. Fél éve vagyunk együtt Nickkel, és nagyon szeretem őt, ahogy ő is engem, és tudják piszkosul nehéz volt nézni, ahogy szenved a fogadalmától. Mert minden egyes nap láttam mennyire be van börtönözve ebbe a fogadalomba, amit ha tehetne, legszívesebben kettétörne. Igen a szíve mélyén már rég megtette volna, de a maguk iránti tiszteletből mindig visszafogta magát. És igazából, ha őszinte vagyok, akkor direkt akartam szabotálni a maguk fogadalmát, mert így végre Nick, az lehet, aki igazából lenni akar. – lehet, hogy kicsit nyers voltam, de nekik is végre tisztán kellett látniuk azt, hogy a fiaik felnőttek, akiknek megvan a magukhoz való eszük, és képesek a helyes döntést hozni, még az olyan vitatott témában is, mint a szex.


- Mi … sajnáljuk – csuklik el Daniezze hangja – Mi nem akartuk , hogy ez miatt bűntudatod legyen. – könnyezik megtörten Nick édesanyja.


- Ugyan anya, nincs semmi baj- áll föl, hogy megvigasztalhassa Daniezzt - nekem már az is bőven elég, ha nem haragudtok ránk.


- Persze, hogy nem haragszunk rátok. - öleli át a fiát, amihez később Id. Kevin is csatlakozik, így megteremtve a családi békét.