A zene a részhez: http://www.youtube.com/watch?v=Wwgv811UCxU&feature=related
Nick szemszöge
A kisbabánk megszületése után az egész életünk megváltozott Aliccel. Szinte minden időnket a kicsire fordítottuk. Most mindkettőnk fontossági ranglistáján a baba tölti be az első helyet. Így nehezen, de szülői teendőimre fogva, kicsit hanyagolom a zenészi karrieremet. Lehet, hogy ez mások számára, értem itt a rajongóinkat, meg a szponzorainkat kicsit nehezen elfogadható állapot, de szerintem, ha valakinek gyermeke születik, akkor az a természetes, hogy igyekszik minél több időt vele eltölteni.
Másrészt nem is akartam az a fajta sztár apuka lenni, aki minden felelősséget csakis egyedül a feleségére hárít. Szerintem egy gyermek neveléséhez igenis két ember kell, bár bevallom, most még csak tanulgatom a kislányommal kapcsolatos teendőket. Mivel férfiként nekem nem állnak úgy kézre a dolgok, mint Alicnek.
Nem tudom, de lehet valami abban, hogy a nők genetikai állományába már születésüktől fogva bele van kódolva az anyaság tulajdonsága. Hiszen míg én több órát bíbelődtem az első pelenka cserémmel, addig Alice semmi perc alatt rárakta a babára. De a kezdeti kudarcok se tudtak eltántorítani egy szem lányom mellől. Sőt Alice, az elején még viccesen meg is jegyezte, hogy biztos nem fog sokáig tartani ez a lelkes apuka szerepem, mivel a büdös pelusokat valahogy egyik férfi se nagyon favorizálja, cserélni meg még annyira sem szereti őket. Ezért szerinte hamar ki fogok bújni a munka ezen rám eső „piszkos” része alól.
Most viszont egy hónappal később, Alice is bátram rám bízza kisbabánkat, mivel hiába fő állású anyuka, azért neki is vannak elintéznivalói.
- Látod kicsim anyu itt hagyott minket. – ringatom karomban nyűgös kislányomat, aki megérezvén anyukája távollétét, egyből hiszti fokozatra váltott. – Na szép, látom én már nem is vagyok neked jó. – erre egyből rám emelte hatalmas smaragd szemeit, hála istenek ezt az anyukájától örökölte – Igen most apával kell beérned. – azonban a sírást még mindig nem hagyta abba, ebből arra következtettek, hogy itt valami nagyobb és büdösebb dolog áll a háttérben. – Te kis kópé – simogatom meg kis babaarcát - ezt direkt csináltad ugye? – a válasz egy hangos visításban érkezik meg. – Na jó, akkor irány a fürdő. – éreztem én, hogy hosszú lesz ez a mai nap amit Winnievel együtt fogok eltölteni, de hogy ennyire, azt azért mégse hittem.
A fürdőbe belépve egyből kerestem egy alkalmas területet ahova le tudtam tenni a picit, míg a fűtést egy kicsit jobban feltekertem, hiszen Winnie nevéhez híven karácsonyi baba lett, és mint minden kis babát őt is óvni kellet a hidegtől.
- Na kicsim, most együtt fogunk pancsizni. – muszáj Winnivel együtt fürdenem, mert általában ha ruhástul akarom megfürdetni, akkor száz százalékos, hogy én is vizes leszek. Időközben szépen lefejtem róla a rózsaszín kis rugdalózóját, amit ha jól emlékszek még anyáéktól kapott, majd megszabadítottam a fölöslegessé vált pelusától is. – Na ugye, hogy jobb így? – gyorsan én is levetkőzöm, ne hogy véletlenül valami baja legyen a kicsinek. Majd miután mindketten felkészültünk a fürdésre, a picit ölembe helyezve lépek be a fürdőkabinunkba, majd úgy, hogy őt ne érje a víz, beállítottam a megfelelő hőmérsékletet. Miután ezzel is megvoltam szépen lassan helyeztem Winniet a vízsugár alá, nem akartam, hogy nagyon kellemetlen legyen neki a hirtelen ráeső vízcseppek. – Tetszik neked a víz? – szorítottam magamhoz erősebben Winniet, mivel a víz kellemes érintésétől teljesen megtáltosodott, és nagyokat rúgva ficánkolni kezdett. – Látom tetszik. Akkor most bekenlek téged a mami által választott olajokkal. – A fürdőzés elég jól sikerült, hála Winninek, aki imádja a vizet. – Nem is volt rossz. – bugyolálom be gyorsan egy vastag törölközőbe, majd a saját derekam köré és tekertem egy törülközőt. Ezután már gyerekjáték volt a picit bepelenkázni, és most arra is gondosan oda figyeltem, hogy a pelenka megfelelő része legyen elől, mert általában mindig ezt szúrom el. – Na Winnie, milyen színű kis ruhácskát válasszunk neked? – ilyenkor vagyok teljesen elveszve, mert az öltöztetés még nem megy annyira jól, mint a pelenkázás, de hát gyakorlat teszi a mestert alapon, nem baj ha többször is próbálkozom. – Mit szólsz ehhez? – tartok elé egy bézs színű rugdalózott, amin apró kis macik üldögéltek. – Szerintem jól nézz ki, úgyhogy most ezt adom rád.
Az öltöztetés után én is gyorsan magamra kaptam valamit, szinte nem is néztem, hogy mit annyira siettem, nehogy valami baj legyen Winnivel, hiszen elég csak fél percre félre néznem és egyből valami huncutságot csinál az én pici lányom.
- Na és most hogyan tovább? – hát ez igazán jó kérdés. Megfürdettem, új pelenkát kapott és új ruhát is adtam rá, de még mindig ébren van. Hogy lehet az, hogy én kész hulla vagyok, ő meg még mindig ébren van és egyfolytában mozog. – Mit csináljak veled kicsim? Tudod mit, megetetlek, a mami úgy is hagyott lent a cumisüvegbe anyatejet. – hátha ettől nem pilled el, akkor semmitől, de mielőtt lemennék, a konyhába a babát betekerem a biztonság kedvéért egy lepedőbe. – Na látod, én mondtam hogy a mami gondoskodott előre mindenről. – mivel a cumisüveg tényleg ott várt minket a konyha pulton, rajta egy címkével ”melegítsd meg”. Miután megmelegítettem a tejet, és a picit is sikerült a megfelelő szögben a kezembe vennem elkezdtem a kicsi etetését. Ahogy a kicsi elkezdett enni, apró kis kezeit azonnal az enyémre tette, és édes nyöszörgő hangot adott ki, ami azért is esett nagyon jól, mert némi biztosítékot nyújtott afelől, hogy nem baltázok el minden feladatot elsőre, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos. Igazából ha meg kellene neveznem a nap fénypontját akkor biztos ez lenne az. A kislányom a karjaimban, ahogy jóllakottan és elégedetten felpillant rám. – a büszkeség elmúltával azonban hangosan fújom ki a levegőt, mert most jön a puding próbája, a büfiztetés, amitől ha lehet még jobban félek , mint pelenkázásától. – Jól van kicsim. – helyeztem át Winnie súlypontját a karjaimból a mellkasomra, úgyhogy a feje lehetőleg a vállamon legyen egy kis törülközőn. Majd amikor már minden a helyén volt, gyenge kis paskolgatásokkal csaltam ki belőle egy kis böffentést, ami után már minden ment magától. - Most pedig a kishölgynek elérkezett alvás ideje. – amire természetesen megint elkezdett hangosan sírni.
- Jól van, jól van. – ringatom karjaimban, miközben szélsebesen agyalok a megfelelő megoldás után - Mi lenne ha apu énekelne neked valamit. – remélem arra elalszol.
- Tudod ezt a dalt én is az anyukámtól tanultam, és ő is ezt énekelte nekem kiskoromban. – kezdek bele a dallam dúdolgatásába, mire a kicsi szép lassan megnyugszik, és a karjaimban szuszog tovább.
Ne sírj most kedves, csak nyugodj meg,
A kezem fogd, szorítsd meg!
Megóvlak téged én minden bajtól,
Lásd, itt vagyok, ne sírj már!
Kicsi vagy még, de erőd van,
Biztonságban vagy itt a karomban!
A kapocs köztünk törhetetlen,
Lásd, itt vagyok, ó, ne sírj!
A szívem vigyáz Rád!
A szívem vigyáz Rád!
Mostantól és mindörökké már...
A szívem vigyáz Rád,
Hisz mindegy, ki mit mond!
A szívem vigyáz Rád!
Mindig...mindig.
Mire vége lesz a dalnak a picivel felérek a szobájába és mindenféle ellenkezés nélkül tudom őt lefektetni kiságyába.
- Na ezzel is megvolnánk. – dőlök le a kisággyal szemben lévő hintaszékbe fáradtan, és már a zár csörgésére se ébredek fel.
Alice szemszöge
Annyira ideges vagyok, hogy félpercenként az órámra nézek. Miért telik ilyen lassan az idő, sóhajtok fel hangosan.
- Alice nyugi. – nyugtatgat Dani. – Nick tud bánni Winnivel, és most itt a megfelelő alkalom arra, hogy egy kicsit többet legyenek együtt. – kicsit többet? Majdnem egy egész napot, az nekem egyáltalán nem tűnik kis időnek.
- Tudom. De kérlek értsd meg, Winnie éppen csak egy hónapos, mi van ha valami baja lesz , vagy Nick nem nézz oda és le esik valahonnan, és akkor még a médiáról nem is beszéltünk. – iszonyatosan nehéz szülőnek lenni, annyi elvárás van, hogy lehetetlen mindegyiknek megfelelni, holott te magad egyfolytában arra törekedsz. És ha ez nem lenne elég nekünk, még a média is a nyakunkba szakadt, mintha csak górcső alatt élnénk, egyfolytában kukkolnak minket. Komolyan azt várják, mikor bénázunk el valamit. Oké fiatal szülök vagyunk, ezt elismerem , de azért össze se lehet minket téveszteni Britney Spears családjával vagy Victoria Beckhamékkel, azért én annyira nem hanyagolom el a saját gyermekemet, mint ők.
- Megértelek, vagy legalábbis megpróbállak. – ő is eléggé el van csigázva, tudom még ha nem is mondja, de rosszul esik neki Winnie látványa. Ő és Kevin az esküvő óta próbálkoznak a baba projektűkkel, de eddig még valahogy nem jártak sikerrel. – Tudod míg titeket Winnie miatt zaklatnak, addig minket a nem létező baba miatt. – Dani szavai egy ideig üres csengtek a levegőben.
- Nem lehet, hogy túl görcsösen próbálkoztok? – szerintem könnyebben menne nekik, ha nem a baba iránti vágyuk töltené ki a napjuk 99 százalékát. – Miért nem mentek el valahova kettesben? – mondjuk ez rám és Nickre is rá férne, de nekünk most itt van Winnie, miatta nem hagyhatunk csak úgy itt csapot papot.
- Szerinted ez lenne megoldás? – nézz rám kétkedve.
- Szerintem igen, és a lényeg a spontánságon van. Nem kell mindent fejben előre eltervezni. Mi se terveztük el Nickkel a jövőnket, de most nagyon boldogok vagyunk így hármasban. – néha hamarabb érünk célba, ha nem erőltetjük a dolgokat, és csak hagyjuk őket megtörténni. Szerintem ez a módszer célravezetőbb lenne számukra is.
- Akkor meggyőzöm Kevint, és ha szerencsénk van, akkor még az időjárás is kegyes lesz hozzánk. – Dani nagyon belelkesült, és ez már önmagában fél siker, ha továbbra is ilyen lesz, akkor biztos meg lesz az a baba.
- Biztos jó lesz. – de akkor se tudok megfeledkezni Winniékről. Vajon mi van velük?
- Alice mindjárt haza érünk. Könyörgöm legalább addig ne vágj ilyen elkeseredet képet. Nézd a dolgok jó oldalát, mindent elintéztünk.
- Végül is igazad van. A keresztelővel kapcsolatos dolgokat elintéztük, a korházban is voltunk a rutin vizsgálatokon és még új ruhákat is vettünk a picinek. Tényleg nem fecséreltük el az időnket. – soroltam fel azokat a dolgokat, amiket ma mindenféleképpen el kellett intéznünk.
- Ehhez képest te másodpercenként nézted az órádat. – tette hozzá elfojtott nevetéssel Dani.
- Jó elismerem, egy kicsit többet aggódok a kelleténél, de te mit tennél a helyemben? Nick még csak kezdő apuka, komolyan én már annak is örülök, hogy tisztába tudja tenni Winniet. Ezek után szerinted mit reméljek, ha haza érünk? – a mondat végére már az én szám is mosolyra görbült.
- Valószínűleg lesz egy kisebbfajta felfordulás, de ennyi. Winnie egy kisbaba, nem egy mini tornádó. –na erre azért nem vennék mérget. Winnie sajnos az én csökönyös viselkedésemet örökölte, amivel már most tudom, hogy gondok lesznek.
- Nézd már meg is érkeztünk, és ahogy látom még nem dőlt össze a házatok. Ezt akár vehetjük egy jó jelnek is. – kacag fel hangosan Dani.
- Nagyon vicces, majd meglátom, milyen képet vágsz, ha Kevin marad otthon először a ti gyereketekkel. – tuti nem nevetne így. De már nem is érdekel az egész, ahogy megérkezünk és Dani leállítja az autót, én úgy pattanok ki, mint akit puskából lőttek ki.
- Alice várj már, lassíts, a végén még beletöröd a kulcsot a zárba. – komolyan lassan lecsapom Danit.
- Piszt. – intem őt csendre, mivel valami nagyon különöst éreztem. – Te Dani nem fura neked valami?
- Mi? – nézz rám bambán.
- Túl nagy a csend. – ejtem ki lassan minden egyes szót tagolva, majd mindketten egyszerre indulunk el a gyerekszoba felé. Az ajtó előtt szinte meg se állunk csak, úgy ahogy voltunk berontottunk.
- Ezek jól kiütötték magukat. – szólalunk meg egyszerre, mivel mindkét Jonas az igazat-álmát aludta.
Szerintem nagyon jó rész volt nekem tetszett főleg ahogy Alice aggódik a kisbabáért. :)
VálaszTörlés