képek

Most megint csak képeket tudtam felrakni. Sajnálom de nem maradt másra időm, a testvéremet most engedték ki a kórházból kiderült hogy gluténalergiás , vagyis lisztérzékeny amibe ilyen idősen akár bele is halhatot volna. De mostmár jól van, úgyhogy nem sokára újra neki állok teljes erőbedobással írni.

Íme a képek:

23. rész


Nick szemszöge

Nem, ez nem lehet. Joe soha nem szúrna hátba. Ő a testvérem, nem, nem ez nem lehet igaz. Ismételgettem egyfolytában miközben, pontosan jól tudtam, hogy Kevinnek van igaza. Joe egy ideje furcsán viselkedett, először próbáltam nem észrevenni, másra fogni, de végén mindig csak ugyanoda lyukadtam ki, az igazsághoz.


- Tudtam róla. – igen már egy ideje sejtettem, csak könnyebb volt úgy tenni, mintha nem lenne igaz. Joe mindig is a bátyám volt és ennek ellenére az is marad. Alicet viszont semmi pénzért nem engedem át senkinek, még neki se. Nagyon szeretem Joet, sőt tisztelem, mert tényleg nem szólt erről, ahogy csak tudta titkolta, de ezt helyzetet tovább így nem lehet folytatni. Alice az én mennyasszonyom, és az én feleségem is lesz!


- Tudtad? – hökken meg Joe.


- Igen. – vallottam be keserűen. – Tudat alatt már rég rájöttem, csak próbáltam ezt eltemetni magamban. Tudod, amit az ember nem tud, az nem is fáj neki. Így azt gondoltam, hogyha nem gondolok rá, és szemellenzőt viselek akkor ez az egész nincs is. – hülye helyzet de ez van. – Megértelek Joe, és nem is haragszok rád, hiszen nálam jobban senki nem ismeri Alicet. Ő tényleg az a típus, aki tudtán kívül ragadja magával az embert. Egy varázslatos személyiség, elég csak a közelében lenni és garantált az összhatás. – tényleg még annak örülök, hogy Kevinnek van barátnője, mert a végén még őt is riválisként üdvözölhetném a klubban. – Viszont, ha tetszik, ha nem, Alice már választott, és nem téged. Mi komolyan gondoljuk ezt a kapcsolatot, te ellenben nem. Te nem lennél képes hosszú távon lezátonyozni egy lány mellett sem, csak gondolj vissza a régi kapcsolataidra. Meddig tartott a leghosszabb? Nem tovább, mint két hónap. Ezért mondom neked, hogy ne akarj értelmetlenül beleavatkozni egy jól működő kapcsolatba. Egy érzelmi fellángolás nem ér annyit, hogy tönkre tedd a családi békét és a bandát.


- Ez nem egy egyszerű fellángolás. – jelenti ki Joe, ezzel is rontva a jelenlegi helyzetét.


- Joe mennyire mélyek az érzéseid? Mennyivel érzel többet most Alice iránt, mint a többi barátnődnél a kapcsolatod legelején? – egyszerűen csak azt akarom, hogy rájöjjön ez sem más, mint a többi futókapcsolata. Joenál csak addig tart a szerelem, míg tart az újdonság varázsa, ahogy felfedezi a lány összes értékét már lapátra is teszi.


- Mi akar ez lenni?! Ne tegyél fel keresztkérdéseket. – na szép, még neki áll feljebb.


- Egyszerűen csak valld be az igazat. Nézd Joe, a jelenlegi helyzetben lehetnék örülten dühös és féltékeny is, de mindettől csak azt tart vissza, hogy ismerlek és tudom, hogy te nem gondolkodsz komoly dolgokban. Neked egy lány, olyan, mint másnak egy ruha, megtetszik, elviszed, és használod, aztán ha megunod, eldobod, de soha nem maradsz meg ugyanannál a darabnál. – érzéketlen hasonlat, de legalább célratörő. – Kettőnk közül én vagyok a jobb választás neki, és ha igazán szereted, akkor ezt te is belátod.


- Igazad van. –válaszol keserűen Joe, de azért érezni lehetet rajta a lemondás keserű fájdalmát. Tudom, hogy most még nehéz neki, de később még rosszabb lett volna ha rájön nem is szereti igazán.


- Ezek után jobb lenne, ha egy ideig nem találkoznátok. – jobb megtartani a távolságot, nem akarok semmilyen konfliktust, főleg nem most, amikor Alicnek is ennyi mindenen kell keresztül mennie.


- Nem megyek a közelébe, megnyugodhatsz. – Jobb is, ha nem teszi, nem akarok Joeval vitatkozni és harcolni.


- Remélem is. – vágok vissza, de a mobilom rezgése, azonnal elvonja a figyelmemet Joeról.






****************


- Hallo. – veszem fel azonnal a telefont.


- Szia Nick. Gyere be azonnal a kórházba Alice műtétjét váratlanul átették a mai napra. – ontja magából az információt Brad, Alice bátyja.


- Micsoda?- hördülök fel - De hát még is miért tették át? – ezt nem értem, egy ilyen műtétet nem rakosgatnak csak úgy ide-oda. Alice meg biztos nagyon fél, már tegnap is nagyon izgatott volt.


- Nem tudom, nem mondtak semmit, tudod milyenek az orvosok. Csak azt mondták, hogy félóra múlva elvégzik a beavatkozást. – fél óra, te jóisten, ekkora forgalomba még is hogy érjek oda, fél óra alatt?


- Kösz Brad, Azonnal ott vagyok. – csapom le a telefont.


- Mi történt?- kérdezik egyszerre a fiuk, biztos észrevették rajtam a felgyülemlett feszültséget.


- Sietnünk kell, Alicet félóra múlva fogják megműteni. – osztottam meg velük is a nem minden napi hírt, miközben már a mustang vezető felöli ülésére ültem.


- Ma? – kérdezték egyszerre a fiúk Big Robbal , miközben beszálltak az autóba.


- Igen. – válaszoltam idegesen- Én se értem. Csak úgy átrakták az időpontot mára.


- Tehetnek egyáltalán ilyet? – kérdezi Joe aggódva.


- Igen, ők az orvosok, ők mindent megtehetnek. – száguldoztam a délutáni csúcsforgalomban.


- Nick lassíts. – szólt rám Kevin – Szeretném még megélni az öregkórt.


- Nem érünk rá nyavalyogni Kevin, Alicet félóra múlva betolják a műtőbe, és én előtte még mindenféleképpen beszélni akarok vele. – Nem értem Kevin hisztizését, ha Daniella lenne ilyen helyzetben, akkor ő se menne kevesebbel.


- Nick ne hallgass Kevinre, inkább nyomd tövig a gázt. – na igen, Joeval most sajnos egy csónakban evezzünk. Most ó is ugyanúgy aggódik Alicért ahogy én, úgy ahogy csak egy szerelmes férfi tud aggódni a szerelméért.


- Ti mindketten totálisan teljesen meghülyültettek. – üvölt fel félve Kevin. – A szerelem elvakítani szokta az embert, nem szellemileg leépíteni. – bár Joenál már így se volt minek leépülnie, jegyeztem meg magamnak a mai nap után.


- Te csak maradj csöndben Kevin, nem tudom mit csinálnál ha Daniella lenne Alice helyében. – ezt hatott, végre csöndben maradt. – Szerintem te se ülnél a babérjaidon.


- Nem, de nem is vezetnék örült módjára csúcsforgalomban. – duzzogott tovább, mintha nem is ő lenne hármunk közül a legidősebb.


- Kevin. Fogd be. – tagoltuk érthetően Joeval együtt. Most már tényleg csöndben maradt egészen az út végéig.






*********


- Végre megjöttetek. – jön azonnal oda hozzánk Brad .


- Mi történt? Alice egyáltalán még a szobájában van? – kérdeztem azonnal Alice bátyát.


- Nem tudjuk, csak úgy átrakták mára a műtétet, képzelhetitek Alice mennyire megijedt. Egyébként mi is csak azért tudjuk, mert az orvos felhívott telefonon. – ez szép, ha nem hívnak, most azt se tudnám, hogy Alicet megműtötték.


- Aha, hát ez jó. Remélem, azért az időpont változtatás nem fogja a műtétet befolyásolni.


- Na, azt én is. Szép is lenne, ha ennyi felkészülés után közbe jönne valami műtéti hiba.


- Ne is mond. Alice bent van a szobájában?


- Igen, most adják be neki az altatót.


- Akkor gyorsan bemegyek hozzá, mielőtt még hatna a szer. –köszöntem el a fiuktól, hogy azonnal Alicenél lehessek.


- Szabad. – halottam meg Alice álmos hangját, miután kopogtam az ajtaján.


- Szia. – mosolyog rám azonnal, ahogy meglát, bár azért látszik rajta , hogy ideges a hirtelen időpont változtatástól.


- Szia. – köszönök neki én is, mielőtt még adnék neki egy szerencse csókot.


- Ezt miért kaptam? – kérdezi sunyin, miközben majd lecsukódnak a szemei.


- Azért, hogy szerencséd legyen. – mondtam viccesen.


- Hát erre nagyon kevés lehetőségem van. Tudod, milyen nap van ma? – ez most, hogy jön ide, nem értem.


- Nem, nem tudom. – válaszoltam tanácstalanul.


- Péntek tizenhárom. – válaszolja mély sóhajjal.


- Alice ez csak babona, nem fog semmi rossz történi. – nyugtatgattam.


- Szerinted. De nekem az összes rossz emlékem ehhez a naphoz fűzhető. Erre mi van? Még ezt az átkozott műtétet is a mai napra rakták át. – dühöng félálomban. – Ez már maga egy rossz jel. – jaj nem is tudtam , hogy ennyire babonás.


- Akkor örülj, mert most töröd meg a balszerencse sorozatodat. - ja, én is jókor mondok ilyeneket, elég csak az újságcikkre gondolni, és már is igaza van Alicenek a mai nappal kapcsolatosan.


- Legyen neked igazad. – csukódik le végleg a szeme.


- Nekem lesz. Adok neki még egy bucsu csókot.


- Á, látom már el is aludt a páciens. –jön be egy ápolónő.


- Igen, pont most.


- Értem akkor én el is vinném a műtőben már csak rá várnak.


- Csak tessék. Á – jutott eszembe egy érdekes kérdés – körülbelül meddig fog tartani a műtét?


- Olyan két óráig, de nem kell aggódni, Alice a legjobb kezekben van. A főorvos úr a legjobb a szakágában. – végre valami biztató.


- Ez megnyugtató hallani. – engedtem el Alice kezét, hogy a nővérke el tudja vinni.


- Ne féljen, két óra múlva újra láthatja a barátnőjét.


- Azt én is nagyon remélem. – tettem hozzá nyomatékosan.




Kritikát


Ja és ha tudtok akkor szavazzatok rám ezen az oldalon köszi:) http://www.jonasbrothers-jb.gportal.hu/gindex.php?pg=30711959 (Alexa néven vagyok fenn ha valaki nem tudná. )

22.rész


Nick szemszöge






Mindannyian nagyon izgulunk Alicért, mert egy nap múlva műtik meg a lábát. Ha minden jól megy, akkor a beültetésnek köszönhetően újra működni fognak az elhalt sejtjei. Az orvosok mindenestre biztatnak minket, azt mondták, hogy Alicenek hetven százaléka van felépülni. Remélem sikerülni fog neki, mert ha nem, az hatalmas nagy kudarcként érné, már nagyon bele élte magát a műtét sikerességébe.






- Ezt nézzétek!- viharzik be a nappaliba Joe egy tucat szennylappal a kezében. – Ezt ma láttam meg az egyik újságosnál, és ezekkel van tele az egész város.


- Miért mi van benne? – kérdezte érdeklődve Kevin, míg én még mindig a holnapi napon törtem a fejem.


- Alice és Nick kapcsolta. – hogy mi?- Úgy látszik most neszelte ki a sajtó, és most minden újságban ti szerepeltek mindenféle hangzatos címekkel.


- Ezt nem hiszem el, hogy volt képük vájkálni az magánéletemben. – hüledeztem ezen a magas színű pofátlanságon.


- Várjatok, ez még nem minden. Állítólag veletek készítettek személyes riportot és ezt írták meg az újságokban.


- Velünk, és még is mikor? Tudjátok mit, én most azonnal elmegyek, és beperelem őket, ha nem írnak újat. Azért mindennek van határra. – ezt a pofátlanságot, nem elég, hogy írnak rólunk mindenféle sületlenséget, de ezt még képesek úgy előadni, mintha azt mi mondtuk volna saját magunkról.


- Egyet értek. Gyere, Joe menjünk segíteni Nicknek. – húzza magával Kevin.


Nem elég nekem most Alice miatt aggódnom, még itt van a nyakamban a fél sajtó. Miután kiderült az Aliccel való kapcsolatom azonnal mindenki megrohant.


Miután nagy nehezen elvergődtünk a szerkesztőség házához azonnal, a főszerkesztőt kerestük a fiukkal.


- Jó napot, az újság főszerkesztőjét keressük. – mentünk egyből a kinti titkárnőhöz.


- Van időpontjuk? – néz ránk kétkedve a gusztustalan szemüvege mögül.


- Nincs, de ha jót akar magának, akkor fogad minket. –dörmögi a hátam mögül BigRob.


- Várjanak szólok neki. –úgy látszik még, jó, hogy magunkkal hoztuk BigRobot, mert különben képesek és eltussolják simán az ügyet.


- A főnököm már várja önöket. – azt meghiszem, de azt nem fogja zsebre vágni, amit tőlem kap. Miután megérkeztünk a megfelelő ajtóhoz én kopogás nélkül rontottam be, elvégre minek legyek udvarias egy olyan emberrel, aki irántam a legkisebb tiszteletet sem mutatta a heti lapjában ?! Bent a szobában pont az fogadott, amit vártam, széles antik íróasztal mögötte egy harmincéves koravén pasas ült, aki azt hiszi övé a fél világ.


- Maga adta ki ezt a förmedvényt? Mert ha igen akkor most azonnal vonja vissza!- dobom az asztalra a szóban forgó cikket.


- Nem tehetem. – nem hiszem el neki áll följebb.


- És ugyan miért nem? – kezdi kihúzni nálam a gyufát.


- Mert, mint maguk is látják, már kiadtuk. Ezt már nem lehet visszacsinálni, az emberek többsége már elolvasta a cikket.


- Na ne mondja, ha most azonnal nem csinálja vissza olyan pert akasztok a nyakába , hogy a gatyája is rá megy. – most már végképp feldühödtem.


- Talán írhatnánk egy exkluzív interjút, ahol maga és a barátnője magyarázza el a dolgokat. – csillan fel a szeme.


- Arról ne is álmodjon- töröm le a szarvait- nem fogok a sikeréhez asszisztálni. Maga csak szépen írja meg címlapon, hogy én és a mennyasszonyom- hangsúlyozom ki a szót- semmilyen interjút nem adtunk maguknak. Ja és a bocsánatkérést se hagyják le az oldalról.


- Ezt nem tehetik. – áll fel székéből.


- Már hogyne tehetném. Ne feledje el, hogy kivel áll szemben, ha kell, a legjobb ügyvédeket szabadítom magára. A szánalmas újságáról nem is beszélve, elég csak egy interjút leadnom egy másik újságban és maguknak annyi. – remélem, ezután felfogja a csöpp kis eszével, hogy velem nem jó ujjat húzni.


- Jó legyen, már a holnapi ujjságban benne lesz. – esik vissza a székébe.


- Címlapon. – nézek le rá úgy, mint egy kis csótányra, amit legszívesebben eltaposnék most helyben.


- Címlapon. – nyögi ki izzadt homlokát törölgetve.


- Látom értjük egymást. – mosolygok rá elégedetten. – De ha még se lenne így, akkor ne engem hibáztasson a következményekért. – még jó, hogy visszavágok ennek a szerencsétlenek, megvárom a holnapi cikket, és utána keresek egy normális kiadót, ami tényleg az igazságot írja le, nem úgy mint ez.


- Viszontlátásra. – köszön el tőlünk miután látta, hogy az ajtó felé tartunk.


- A soha viszontlátásra. – még egyszer be nem teszem ide a lábam az is biztos.










- Nem is ment rosszul. – jegyzi meg nyugodtan Joe, végül is, nem az ő életét írták le elferdített tényekkel. Ráadásul olyan szavakkal, amin minden jóérzésű ember azonnal felhördülne.


- Ja nagyon jól ment. – válaszolók lemondóan.


- Ugyan Nick, nincs itt a világ vége. Eddig is írtak rólunk mindenféle sületlenséget, és ezután is fognak, ezt ne vedd úgy a szívedre. – kösz ezzel most aztán tényleg nagyon megnyugodtam Kevin.


- Kedves, hogy próbáltok nyugtatni, de előre szólók, hogy ez most nem fog menni. Elég csak azokra a cikkekre gondolnom és már is neki mennék valakinek.


- És mit szólnál, ha elmennénk meglátogatni Alicet? – ez talált, Joenak néha tényleg vannak jó ötletei, főleg ha használja az eszét. Bár mostanában kicsit sokat sündörög Alice környékén, valahogy mindig a legmegfelelőbb pillanatban tudott betoppanni.


- Jó ötlet Joe, el is megyek hozzá. – most is mintha csalódott lenne. Csak nem velem akart jönni?


- Azt hiszem elkísérlek, úgy is régen találkoztam vele. – most már határozottan kezdek kételkedni Joe szándékaiban - Meg sok sikert akarok neki kívánni a műtét előtt. – teszi hozzá Kevin lesújtó pillantása után.


- Fiuk mit rejtegettek? – valami nincs rendben velük.


- Semmit. – vágja rá Joe azonnal, de tudom, hogy hazudik, mert szinte könyörögve nézz Kevinre.


- Ki vele. Nekem elmondhatjátok. – ma már semmin nem tudok meglepődni.


- Nick, Joe szerelmes lett …- Ám Kevin nem bírta befejezni a mondatot , mert Joe egyenest behúzott neki.


- Fiuk, most már tényleg mondjátok meg az igazat. – Kevin még mindig nem tud megszólalni annyira ledöbbentette Joe támadása, na meg a vérző orra.


- Nincs semmi. – nyugtatgat álszent módon Joe- Kevin csak össze visszabeszél. Ugye Kevin? – néz rá egy újabb jobb egyenes ígéretével, ha nem azt mondja, amit mindannyian hallani akarunk.


- Tudod mit Joe? Eddig falaztam neked, de most már ne számíts rám. Főleg ezek után ne. Nick – fordul felém.


- Joe legnagyobb titka az, hogy beleszeretet Alicebe.

Muszáj volt írnom , mert ez elvonta a figyelmemet a hétkönapi valóságról, és rádöbbentett arra , hogy az írás mennyire felszabadít.

21. rész


Nick szemszöge / a szülinap utáni reggel/

Másnap kábán tértem magamhoz. Amin igazából nem is csodálkoztam, a tegnapi este után, sőt leginkább úgy éreztem magam, mint akin át ment egy úthenger. Aliccel viszont tényleg egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, ennek ellenére, én még is úgy érzem, hogy ennek még nem kellett volna megtörténnie. A fogadalmam olyan szinten lökőt a lelkiismeret legmélyebb bugyraiba, hogy képtelen voltam Aliccel egy ágyban maradni.


- Nick, mit csinálsz? – naná, hogy nem tudtam halkan meglógni.


- Csak, a fürdőbe akartam kimenni. – azt mégse mondhattam meg neki, hogy esz a fene a fogadalmam miatt.


- Ühm, menjél csak nyugodtan. – még biztos álmos volt, mert azonnal visszadőlt aludni. – Miután végeztem a mosdós tevékenységemmel gyorsan visszamentem a szobába teljesen felöltözni. Ezután még egy kicsit elszöszmötöltem és a tegnap estén gondolkodtam, miközben Alice is kezdett újra éberré válni.


- Szia. Jó reggelt. – nyújtózik nagyot, mire a paplan széle szép lassan lecsúszik a válláról, így megmutatva a csodálatosan szép telt kebleit. A fenébe, már csak a látvány hatására is újra éled bennem a vágy, és az határozottan nem jó.


- Alice szeretnék veled beszélgetni a tegnap estéről. – na meg próbáltam más fele is nézni, hiszen ha az ő szexi testét nézem, akkor nem tudok sokáig komoly dolgokra koncentrálni.


- Igen és miről?- nem hiszem el, hogy nem tudja miről.


- A fogadalmamról, tudod, amit a szüleimnek tettem. – látom kezdi kapizsgálni, ezért mintha egy kicsit jobban összehúzná magán a takarót.


- Oké beszéljünk. –sóhajt egy nagyot beletörődően.


- Szóval jól éreztem magam tegnap este és egyáltalán nem bántam meg semmit, csak..


- Csak bűntudatod van. – fejezi be helyettem Alice a mondatot.


- Igen. – hajtom le a fejem a két kezem közé.


- Nézd Nick, szerintem nem kellene bűntudatot érezned. Megtettük, mert meg akartuk tenni. Ennyi, ezt nem kell agyon ragozni. Egyébként is, felnőtt emberek vagyunk, akik tudják mi a jó nekik, ráadásul jegyesek is. Akkor meg mi a gond?


- Mi a gond? – hüledeztem – Az, hogy megígértem valamit, és nem bírtam tartani az adott szavam.


- Jó, akkor csak egy valamire válaszolj nekem. Pontosan mikor is tetted le ezt a fogadalmat? – kérdezi cinikusan.


- Ez most nem lényeges. – vágtam ki magam a válaszadás alól.


- Á,á szerintem pont ez a lényeg. – jó van benne valami- Gyerünk ki vele.


- Ha ennyire tudni akarod, akkor tizenkettő voltam, amikor anya nekem adta a gyűrűt. – válaszra Alice szinte szóhoz se jut.


- Mennyit mondtál? Tizenkettő. Tizenkét éves korodban, téged rávettek arra, hogy fogadj szüzességi fogadalmat? Ez egyszerűen nevetséges. Már bocs Nick, de tényleg. Tizenkét éves korodban nem hiszem, hogy annyira érdekelt volna a nemi életed, mint most, és akkor még elég naivan tudtál dönteni egy ilyen kérdésben. De mond meg nekem, hogy most mit válaszolnál arra a kérdésre, amit akkor feltettek neked. Most is letennéd a szüzességi fogadalmat?- jó Alicnek sikerült néhány dologra rávilágítania , de ettől még a tények ugyanazok maradnak.


- Igen, azt hiszem újra meg tenném. – erre felszakad Aliceből egy lemondó sóhaj.


- Feladom, reménytelen eset vagy. – dőlt hátra az ágyban.


- Egyszerűen csak hű vagyok az elveimhez. – makacskodtam.


- Nick, nem akarok veled egy ilyen idióta témán vitatkozni. – húzza magára a takarót.


- Szóval neked ez csak ennyit jelentet? – dühödtem be a szavain. Neki lehet, hogy nem jelentet semmit a tegnap este, de nekem igenis nagy horderejű változásokat vitt végbe az életembe.


- Nick, ez nem igaz. Nekem is nagyon sokat jelenetet a tegnap este, de ez miatt nem bosszantom magam fölöslegesen. – kényelmesen magára tekeri, a takarót miközben felém fordult- Figyelj, ha ettől jobban érzed magad, akkor még ma elmehetünk a szüleidhez és megbeszélhetjük velük ezt az egész estét. Sőt bevallom a szüleidnek, hogy szándékosan csábítottalak el, és nem bírtál ellen állni a kísértésnek. – csókol bele a nyakamba érzékien. – Csak ne legyél már ennyire elkenődve, mert ezt nem bírom tovább nézni. – nézz rám kérlelően.


- A megbeszélős részben benne vagyok, de abban nem, hogy egyedül vidd el az egészet. Ketten voltunk, megtörtént és kész.






Alice szemszöge






Nick reggeli ébresztése kicsit váratlanul ért, nem mintha nem számítottam volna rá, de azért azt se hittem, hogy ennyire a szívére veszi a dolgokat. Főleg, hogy kiderült a fogadalmáról egysmás. Például, hogy Denizze tízen kétéves korában adta neki a szüzességi gyűrűjét. Milyen szülő képes erre? Ezzel a gyűrűs dologgal nem csak egy egyszerű gyűrűt adott Nicknek, hanem egy hatalmas nagy terhet is a nyakába, ami az évek múlásával, egyre nehezebbé vált számára. Tizenkét évesen, kellett döntenie a nemi életéről, ami szerintem némiképp vicces, mert ha valakit normális keretek közt neveltek, akkor tudja, hogy kivel bújjon ágyba és kivel nem. Ez az egész gyűrűs macera csak arra jó, hogy lelkiismeret furdalást okozón a viselőjének, és megnyugtassa a szülőket, hogy sikerült rövidpórázra fogniuk a hormonokban túltengő gyermekeiket.






- Alice szerintem, jobb lesz, ha egyenesen a lényegre térünk. – fogja meg Nick a kezemet, miközben a kétszemélyes kivégző osztagunk előtt ülünk.


- Mit akartok mondani? – jön le a lépcsőn Kevin és Danielle. Ami után én már tényleg kezdtem azt hinni, hogy csak egy rossz álomba csöppentem, amiből sehogy se tudok felkelni.


- Hogy tegnap este Nick megszegte a fogadalmát. De ez az egész az én hibám, ő tényleg nem tehet semmiről. – nyögtem ki vörösen a szégyentől, na meg a helyzet kényelmetlenségétől.


- Hogy mit tetettek? – dühödik fel Id. Kevin. Amitől én legszívesebben azt kívántam, hogy bár csak nyelne el a föld, még az is szebb látvány lenne, mint szembenézni Nick mérges apjával.


- Lefeküdtünk egymással. – ejti ki határozottan Nick.


- És ezt te csak így mondod? – pattan fel Nick apja a hajába túrva. – Ezt nem hiszem el. Ennyire félre neveltünk volna téged? – ha most a lelki hadviselést akarták kivitelezni, akkor isten bizony célba találtak. Szegény Nick már azt se tudja, mit tegyen.


- Egyáltalán nem nevelték félre Nicket. – védtem meg őt azonnal. Hiába ők Nick szülei, azt senkinek nem hagyom, hogy sértegesse, még nekik sem. - Ő ugyanaz a rendes fiú maradt, aki volt, ettől ő még nem lesz kevesebb. Ha pedig az önök szemében ez miatt Nick megváltozott volna, akkor nem bennünk van a hiba, hanem magukban. – itt a szülök, sőt még Nick is döbbenten pislantanak felém, de nem hagyom, magam megijeszteni, én igenis végig mondom, amit elterveztem. – Nézzék, Nick felnőtt értelmes férfi, aki azért lett ilyen, mert maguk így nevelték. Maguktól tanulta meg azokat az értékrendeket és normákat, ami minden tisztességes ember becsületére válhatna. Ezek után nem is értem minek kellett ez a gyűrű. Egy zálognak, vagy önigazolásnak maguk felé, hogy mindent rendben tettek? Csak tudják igazából a lényegre nem gondoltak, a fiaikra, hogy ez nekik valójában mekkora terhet jelenthet. Fél éve vagyunk együtt Nickkel, és nagyon szeretem őt, ahogy ő is engem, és tudják piszkosul nehéz volt nézni, ahogy szenved a fogadalmától. Mert minden egyes nap láttam mennyire be van börtönözve ebbe a fogadalomba, amit ha tehetne, legszívesebben kettétörne. Igen a szíve mélyén már rég megtette volna, de a maguk iránti tiszteletből mindig visszafogta magát. És igazából, ha őszinte vagyok, akkor direkt akartam szabotálni a maguk fogadalmát, mert így végre Nick, az lehet, aki igazából lenni akar. – lehet, hogy kicsit nyers voltam, de nekik is végre tisztán kellett látniuk azt, hogy a fiaik felnőttek, akiknek megvan a magukhoz való eszük, és képesek a helyes döntést hozni, még az olyan vitatott témában is, mint a szex.


- Mi … sajnáljuk – csuklik el Daniezze hangja – Mi nem akartuk , hogy ez miatt bűntudatod legyen. – könnyezik megtörten Nick édesanyja.


- Ugyan anya, nincs semmi baj- áll föl, hogy megvigasztalhassa Daniezzt - nekem már az is bőven elég, ha nem haragudtok ránk.


- Persze, hogy nem haragszunk rátok. - öleli át a fiát, amihez később Id. Kevin is csatlakozik, így megteremtve a családi békét.

20. rész




Nick szemszöge /Alice születésnapján, ez is a visszaemlékezés részén belül van/

- Alice, hozzám jössz feleségül?- tettem fel azt a kérdést, amit már a kezdetektől fogva fel akartam neki tenni. Lehet, hogy ez egy külső szemlélő számára túl gyors vagy elhamarkodott döntésnek lenne, de nem nekem. Én már kiskoromtól kezdve tudtam, hogyha megtalálom az igazit, akkor azt, ott és azonnal érezni fogom, és nem csalódtam, Ámor nyila tényleg mentehetetlenül eltalált, amikor betoppant az életembe Alice, mondhatni első látásra bele szerettem. Ezek után már a családom se lepődött meg, amikor előálltam a nagy ötlettel, miszerint Alice tizennyolcadik születésnapján, ha törik, ha szakad, de megkérem a kezét. Most pedig itt térdelek előtte és a válaszára várok. Remélem igent mond.


- Igen. – tényleg igent mondott, el sem hiszem. Na most ünnepélyesen megfogadom magamnak , hogy a világ legboldogabb feleségévé teszem Alicet.


- Köszönöm Alice. Nagyon szeretlek. – és szavaim közben felhúzom az ujjára azt a gyűrűt, amit egy egész hétig kerestem.


- Én is nagyon szeretlek. – húz magához közel, egy csók erejéig. Majd hangos taps és fütty koncertet kapunk a barátainktól és a rokonoktól.


- Hát öccsi, Aliccel megnyerted a főnyereményt – stíröli végig Joe, az én mennyasszonyomat, bár azt el kell ismerni , hogy Alice szemet kápráztatóan néz ki , de akkor se bámulja meg senki.


- Joe te csak legeltesd máson a szemed. – hiába próbálom visszafogni magam, a hangom mégis elárul.


- Nézd már. – nevet fel hangosan Joe- Két perce se jegyezted el, és már is, féltékenységi jelenetet rendezel. Öccsi, szerintem lassíts a tempón, mert a végén még szívinfarktust kapsz az idegességtől. – nevet a képembe Joe.


- Ugyan Nick, Joe csak irigykedik. Ugye Joe?- néz rá fenyegetően Kevin, mint aki többet tud a kelleténél.


- Igen Kevin, igazad van, csak irigy vagyok. – vág vissza kegyetlenül- De van is miért. - ezt most mire értette? Na mindegy, megkérdezni már úgyse tudom , mert a válasz után egyből lelépett. Ezután anyáék jönnek ide hozzánk gratulálni.


- Jaj szívem, olyan szép volt minden. – fordul felém anya, hogy átölelhessen - Te pedig Alice nagyon vigyázz az én Nickemre.


- Ez csak természetes. Ígérem, nem töröm össze a szívét, ha őse az enyémet. – tudtam, hogy azért lesz egy mellék megjegyzése. Észrevettem, hogy nagyon szeret csipkelődni.


- Ámen. – szól közbe viccesen apa, amire mindenki nevetve válaszol, hiszen apa amúgy is lelkész. (lelki pásztor , vagy nem tudom Amerikában hogy van )


- És mikor lesz az esküvő, csak hogy el tudjunk intézni mindent? – kérdezi anya teljesen bezsongva.


- Én a műtét és a rehabilitációs kezelések után akarom, mert mindenféleképpen állni akarok az esküvőmön. – egyetértek Aliccel mert tudom mennyire fontos ez neki.


- Akkor legyen jövő év tavaszán. Neked, hogy tetszik Alice?- guggolok le mellé.


- Nekem jó, szeretem a tavaszt, és addigra ha minden jól megy, akkor már járni fogok.


- Oké, akkor nektek van még nyolc hónapotok. – tudom, miért retteg anya, mert most minden az ő nyakába szakadt a szervezgetéssel. – Kevinék viszont öt hónap múlva esküsznek meg. Az olyan gyorsan elszáll, a végén meg már csak ezt vesszük észre Kevinnel, hogy egyedül maradtunk.


- Jaj anya, már hogy maradnátok egyedül , mi mindig ott leszünk nektek. – öleltük meg Kevinnel. – ezután Bradék jöttek ide hozzánk gratulálni.


- Hát Nick, te tudsz valamit, mert neked sikerült azt elérned, amit nekünk nem.


- És ugyan mit? – nézett fel szúrós szemekkel Alice.


- Azt, hogy Alice a döbbenettől elnémuljon. – vágják rá azonnal egyszerre.


- Kac-kac nevesetek, csak aztán majd meglátjuk kaptok-e meghívót. – egyből elnémultak.


- Úgyse hagynál ki minket belőle. – néznek ránk boci szemekkel.


- Erre azért ne vegyetek mérget. – ez az én Alicem, minden pillanatban képes visszavágni.






Alice szemszöge






Nagyon jól éreztem magam, mindenkivel tudtam beszélgetni egy két szó erejéig. De az amit a mai naptól igazából vártam, még nem kaptam meg. Azt akartam, hogy Nickkel végre kettesben maradjunk. Nagyon szeretem a többieket is, nem erről van szó, csak már nagyon hiányzik Nick közelsége, eddig csak vele tartottam tartósan a kapcsolatot, nap, mint nap, és ezért feszélyez a nagy tömeg.






- Mi az Alice, még mindig rossz a kedved? – jött oda hozzám Dani.


- Kicsit, amúgy kösz a partit.


- Semmiség. De miért rossz még mindig a kedved?


- Szeretnék végre csak Nickkel lenni, de többieket sem dobhatom csak úgy ki a házból, meg feszélyez ez a nagy tömeg.


- Értem, de azért ne búsulj, fél óra múlva szerintem mindenki le fog lépni, és akkor azt csináltok Nickkel, amit csak akartok. – kacsint rám mindentudóan.


- Öhm … Dani kérdezhetek valami személyeset? – már egy ideje barátok vagyunk, de ezt még sohase mertem tőle megkérdezni.


- Persze csak nyugodtan.


- Szóval te meg Kevin, érted …voltatok már úgy együtt?- pirultam el a mondat kérdezése közben.


- Vagyis?- ó de meg tudnám most fojtani.


- Lefeküdtetek már egymással? – el se hiszem. de csak kihúzta belőlem.


- Igen, de csak az eljegyzés után. – szabadkozik előttem - Tudod a fiuk gyűrűje igazából az esküvőig szól, de … mint látod nem bírtuk ki ódáig. – én megértem őket, már hogyne érteném meg őket. Nap, mint nap találkozom ezzel a hülye gyűrű rendelet szabállyal. És ami a legrosszabb az egészben, hogy nem is nekem a legnehezebb türtőztetni magam, hanem Nicknek. Tényleg gyakran veszem észre rajta, hogy neki ennél több kell. Már neki se elég a csók a simogatás és az ölelések.


- Szóval, ha most elkapna minket a hév, szerinted nem tagadnák ki Nicket a családból? – próbáltam lényegre törő lenni, elvégre csak a nemi életünket tárgyaljuk ki.


- Nem, de azért ne is hangoztassátok. Mi is Kevinnel alig mertünk oda állni Denizzék elé. Komolyan mondom, az volt életem legcikisebb pillanata. – pirult el.


- Értem, akkor két lehetőségünk van. Egyik, hogy türelmesen várunk és kész idegroncsok leszünk az esküvőre, vagy meg tesszük, és vállaljuk a következményeket. Szerinted melyik a rosszabb?- fordultam Dani felé, azért ő még is csak tapasztaltabb.


- Jó kérdés. Szerintem te is tudni fogod, ha eljön az ideje. – nagyon jól ki lettem segítve.


- Akkor két rossz közül a kisebbik rosszat választom. – mosolygok rá csalafintán.


- Hé, most ezzel utalni akartál valamire?


- Én, - mutattam magamra értetlenül- ugyan, nem. Egyébként kösz a segítséget, sokat segítettél tényleg.


- Utálom, amikor ilyen vagy. – durcáskodik.


- Miért? Most nem is csináltam semmit. –sanditok rá ártatlan boci szemekkel.


- Jaj borzasztó vagy.


- Tudom, de valld be, hogy pont ezért szeretsz.


- Van benne valami. – vág gondolkodó fejet. – De nézd csak, mintha Denizzék elköszönnének. Biztos Frankie álmos lett és ezért mennek haza.


- Te nem akarsz elmenni Kevinnel és Joeval? – néztem rá könyörögve. – Létszi.


- Komolyan mondom, nálad rosszabb házigazdát még nem láttam. – miért nem én hívtam meg őket - De mivel te vagy a szülinapos, ennyit megtehetek érted. – na persze, mintha ő nem lenne szívesen együtt Kevinnel, főleg,úgy hogy az egész napot velem töltötte.


- Már csak a testvéreimet kellene valahogy haza paterolnom. A többiek, meg felőlem úgy mennek el, ahogy akarnak.


- Látom menthetetlen vagy, de azért segítek neked. A testvéreidet viszont rád hagyom.






Így, jó egy óra múlva, tényleg idegen mentesnek tekinthettem a saját házamat. Igazából, ha azt nézem, még a testvéreimet volt a legegyszerűbb lekoptatni. Elég volt csak annyit mondani nekik, hogy kapnak egy meghívót, ha most azonnal fogják a sátorfájukat és haza mennek.






- Végre egyedül. – jön oda hozzám Nick, és gyorsan megcsókol. – Alice ígérj meg nekem valamit. – vág bele gyorsan mondandójába két lég vétel között.


- Mit? – szakadok el tőle nehezen.


- Soha többé ne vegyél fel ilyen szexi ruhát, legfeljebb ha csak kettesben vagyunk. – olyan aranyosan mondja, hogy kénytelen vagyok őt meg csókolni.


- És mit kapok cserébe, ha ezt megteszem neked? – nézek rá incselkedve, amiből könnyedén kitalálhatja mire vágyók a legjobban. Végül is mától kezdve jegyesek vagyunk, és ez már csak bizonyít valamit Danizéknek. Egyébként is, mért bűn az, ha két ember testileg is kívánja egymást? Én teljes szívemből szeretem Nicket, és tényleg nem kezdeményezném a dolgot, ha nem látnám rajta, hogy titkon mennyire szeretné.


- Alice, ne játssz a tűzzel, mert könnyen megégetheted magad. – nem értem minek visszakozik, amikor ő is ugyanúgy akarja.


- És mi van akkor, ha én már most tűzben égek. – muszáj adnom alá a lovat, mert különben sose jutunk túl a holdponton. Sőt, ráadásként még jobban kihúzom magam, amitől a ruha anyaga még észveszejtően tapad a testemre, jobban mondva a melleimre. Á látom, ez hatásos volt, szegénynek majd kiesnek a szemei.


Figyelem 18 jelenetek lesznek, ezután akinek nem tetszik vagy egyéb gondja vannak, az ne olvassa el!


- Akkor mindketten a pokol tűzében égünk el. – ejti ki szenvedélyesen a szavakat, miközben a nyakam mögötti érzékeny részt hinti apró csókokkal. Majd amikor már majdnem azt, hinném, hogy visszakozni akarna, egy gyors lendülettel ölbe kapott és az emeleti hálószobák egyikébe vitt.


- Alice megőrjítesz, nem tehetek róla. – tesz le puhán az ágyra, hogy utána kezeivel barangolhassa be testemnek azon részeit, amit a ruha eltakar. Először csak félénken ér hozzám, mint aki fél a tetteti következményeitől, de amikor az én kezeim is felfedező útra indulnak az ő testén, mintha egy kicsit megtáltosodna.


- Ahj. – szakad ki a számon az akaratlan hang, amit Nick nyelvének köszönhetek, annak ellenére, hogy szűz nagyon ért az előjátékhoz. Elég volt egy két perc, és a testem olyan hőhullámokban kezdett égni az érintésétől, mint még soha. Ezért cserébe én is merészebb lépésekre szántam el magam. Azt akartam, hogy ő is érezze, mennyire jó lehet a testi kapcsolat, és nincs ebben semmi rossz, főleg ha olyan tesszük, akit szeretünk. Szép lassan szinte észrevétlenül kapcsoltam ki az övet. Ő tényleg nem vett belőle észre semmit, legalábbis eddig, még nem mutatta a tiltakozásnak a legapróbb jelét sem. Az öv kicsatolása után, lehúztam róla farmernadrágot a bokszerjével együtt, amik már alig várták, hogy megszabadítsam őket Nicktől. Ezután már Nick se tagadhatta le, hogy mennyire kíván , mert ékes bizonyítékát tartom éppen a kezeim közt. Ahogy hozzá érek, mintha egy kicsit megdermedne az egész teste, ezért várok, hogy ne legyen kényelmetlen vagy szokatlan neki, majd erősebb ütemet diktálva kezdem el újra kényeztetni, egészen a végső gyönyörig. Azt akarom, hogy az én nevemet üvöltse a beteljedés édes pillanatában.


- Aliccccccceeeeee. – hörög fel gyötrődve, és már érzem nincs messze attól az érzéstől, amit annyira el akarok érni. Ezért ha lehet, még intenzívebben mozgatom az ujjaimat, a végső mindent elsöprő gyönyör érdekében. Oh, igen ez az.


- Alicceee, szeretlek. – nyögi a fülembe mielőtt, végleg rám hanyatlana. Néhány másodperc után legördül rólam, hogy újra kezdje a testeink közötti a csatát. Ezért én, mint alázatos katona, most a lövészárok mögé bújok, hogy hagyjam a maga valójában kitejesedni Nicket, aki minden kétséget kizáróan a vezető szerepét vívta ki magának ebben néhány másodpercben.


Nick először csak kezeivel majd szájával vette kezelésbe melleimet, amit előtte gondosan megszabadított fölöslegessé váló ruhadaraboktól.


- Gyönyörű vagy. – simogat végig csillogó szemivel is, ami azért esik kifejezetten jól, mert a balesetem után nem egy heg maradt rajtam.


- Tényleg?- remeg meg a hangom, mivel a jobb keze egy kicsit lentebb vándorolt. Olyannyira lentebb, hogy a válaszadás után már nem is találtam magamon a tangámat.


- Igen. – kezd bele több felől is a kényeztetésembe, miközben én megszabadítottam őt a feleslegessé váló ingjétől.


- Ahh – szakad fel a kis hang két ajkam között, mivel Nick sem kímél, kegyetlenül és kamatostul visszaadja, amit az előbb csapásként rámértem. A kezével és ajkaival is egyaránt ingerel, míg el nem ért ajkaival gyönyöröm pulzáló kelyhéhez.


- Nick. – kérem könyörgően, mert majd felemészt a vágy annyi impulzus éri hirtelen a testemet. Nick kezei, mint egy inda öleli körbe a testemet, míg nyelvével édes ostorcsapásokat mér a legtitkosabb pontjaimra, egészen addig pontig, ahol érzem már nincs vissza út. A kényeztetés hatásaira testem apró hullámokban kezd el hullámozni, ahogy elérem azt a gyönyört, amit egyedül csak is Nicknek köszönhetek.


- Szeretlek. – húzom fel magamhoz, egy szenvedélyes csokra. Amivel nem csak mai estét, de az előttünk lévő egész közös életet akarom megpecsételni, mint egy fogadalmat, hogy örökké együtt maradunk, ebben a szeretetben, és szerelemben, amiben most vagyunk.


- Én is szeretlek. – éreztem meg meleg leheletét a fülemnél, mielőtt még testeink végleg egyesülhettek volna.


Nick szemszöge


Egy színes örvénybe kerültünk hirtelen, ami elmosott a körülöttünk lévő világot és elvitt mindkettőnket egy olyan helyre, ahol nem volt más, csak mi ketten. Ahol nem zavart minket semmi, ahol olyannyira szabadjára engedhettük vágyainkat, ahogy nekünk jól esett.


Testeink összefonódottak, akár a kecses indák, amelyek soha nem engedik el egymást. Felemelő, izzó és vad vágy járta át minden porcikánkat. Az egyre gyorsabb tempót diktáló vágy nem akart egy percre sem lankadni. Hiába éltünk külön testben, lelkünk eggyé vált ezen az éjszakán mindörökre.






„… kilépsz önmagadból, mindenből. Megszűnnek a határok, az idő. A két test annyira összegabalyodik, hogy azt sem tudod már ki kicsoda, és mikor az édes zűrzavar odáig fokozódik, hogy azt hiszed, meghalsz, szinte meghalsz, magadra maradsz a saját testedben. De a szerelmed ott van veled. Ez kész csoda! Eljutsz a mennybe és visszajössz élve, megint vissza, amikor csak akarsz, azzal, akit szeretsz…” (A kétszáz éves ember)


Kritikát!!!!!

19. rész




Alice szemszöge

A Nickkel való kapcsolatom lassan fél éve tart, és nagyon boldog vagyok. Ennél boldogabb már nem is lehetnék. Nick tényleg nagyon ki tesz magért, amikor csak teheti, velem van. Sőt volt olyan alkalom is, amikor elkísért a tornámra. Amivel tényleg nagyon meglepett, mert sose kértem ezt tőle, és még is, egy szó nélkül betoppant, és némán a sarokban üldögélve végig nézte az egész gyakorlatot. Vagy volt amikor, este képes volt egy szelet sütivel meglepni, mert tudta mennyire egyedül vagyok ebben a nagy házban. És igazából ezért szeretem őt annyira, mert mindig van egy kisapróság, amivel meg tud lepni, amivel éreztetni tudja, hogy igenis én vagyok a legfontosabb számára.






De az összes meglepetése közül a tizennyolcadik születésnapomra tervezet ajándéka viszi a pálmát. Emlékszek nagyon el voltam kenődve, mert egésznap arra vártam, hogy egy kis időt együtt legyünk, ennek ellenére ő úgy viselkedett mintha a föld nyelte volna el. A végén már oda jutottam, hogy Daniellel, Kevin barátnőjével mentem el ruhákat venni, mert minő váratlan, ő valahogy tudott rám időt szakítani. Egyébként vele nagyon jóba lettem, mondjuk lehet azért, mert mindig egy rugóra jár az agyunk, és azonos a természetünk. Szóval hála Nicknek, szereztem magamnak egy igazi barátnőt is, akit még félévvel ezelőtt biztos nem akartam volna megismerni, de hála a fiuknak, ez is gördülékenyen ment.






Visszaemlékezés






Daniellel az egyik legjobb Amerikai szalonban voltam. Amit azért szeretettem különösen, mert már ismertek a helyi eladók és nem néztek ferde szemmel rám a testi hiányosságaim miatt. Itt nyugodtan szétnézhetünk, sőt az eladók még segítettek is, a ruhák felpróbálásában, ha éppen azt kértem tőlük.






- Jaj, Alice most egész nap ilyen savanyú képet fogsz vágni? Gyerünk, ha másért nem, legalább értem legyél egy kicsit boldog. – mosolyog rám bíztatóan Danielle.


- Kicsit nehéz boldognak lennem- vágtam magam előtt durcásan keresztbe a kezem - miközben Nick úgy eltűnt el, mint szürke szamár a ködben. Egyáltalán ha már itt tartunk, te tudod hova tűntek a fiuk? Tegnap még nem mondtak semmit, ma meg már nem lehet őket elérni. Nicket is vagy százszor hívtam és szerinted visszahívott egyszer is? Nem. –tudom rossz emberen vezetem le a dühömet de akkor is mérges vagyok.


- Bármilyen hihetetlen, de nekem se mondtak semmit. – ingatja együtt érzőn a fejét.


- Csak tudnám, mit csinálnak- töprengtem hangosan- főleg úgy, hogy még a mobiljukat is kikapcsolták. Eddig azt hittem, hogy nem tudnak nélküle élni.


- Hát igen, szerintem valami fontos dolguk van. Lehet, hogy egy új szerződést kötnek, emlékszek múltkor is kikapcsolták a telefonjaikat. – és ezt csak most jut eszébe?!


- Jókor mondod, én meg egész nap itt idegeskedtem.


- Ezért mondom neked egyfolytában, hogy lazíts. Nézd, itt van ez a rengeteg dögös ruha és csak arra vár, hogy fölpróbáljuk őket. – na igen, legalább egy pozitívum van ebben a napban. – Ó azt nézd, az pont a te stílusod. Kicsit merész, de nagyon kényelmes. – mutatott egy fekete egybe ruhára, ami tényleg nagyon tetszett, csak volt vele egy kis bajom.


- Tényleg jól néz ki, csak nekem egy kicsit rövid, ha leülök benne, kivan belőle mindenem.


- És nem ez a lényeg? – nevet fel hangosan, mire az összes eladó hirtelen felénk néz- Jó csak vicceltem. – mutatja fel mindkét kezét a megadás jeleként- Egyébként meg ne túlozz, nem is annyira rövid, ha meg igen az se baj, nagyon szép formás lábaid vannak. Nick szerintem szívinfarktust kap, ha ebben a ruhában meglát. Egyszer csak nem halsz bele, ha felveszed. – Végül is van benne valami, veszteni valóm nincs. A ruha amúgy is úgy vonzott magához, hogy már most tudtam, akkor is megveszem, ha nem jó rám.


- Egye fene, felpróbálom, de akkor neked kell segítened.


- Oké megegyeztünk. – így lettem gazdagabb egy új szexi parti ruhával. Mivel miután felpróbáltam a ruha úgy nézett ki, mint amit direkt csak nekem terveztek. Igaz a hossza időközben még mindig nem nőtt meg, de így is nagyon tetszett, mert tényleg az előnyös oldalamat domborította ki. Felül ezüstláncok tartották meg a mellrészét, amik egyben meg is adták a ruha lágy esését, így felül hullámosan hullott a ruha a mellkasomra, míg a deréktájban már kicsit passzosabban tapadt a testemre. Alul pedig éppen csak combközépig ért, ezért is tiltakoztam az elején többek közt a ruha viselése ellen.


- Alice istenien nézel ki benne. – ugrált örömében kedves barátnőm.


- Jó elismerem, de nincs hozzá semmim, tudod nem szoktam ilyen ruhákban flangálni.


- Kifogás, kifogás hátán. – sopánkodott Danielle- Na gyere, ezt a ruhát és a cipőt is megveszem neked a születésnapodra. – nem felejtette el, ütött szöget a fejemben. Pont két hónappal ezelőtt beszélgetünk erről, hogy kinek mikor van a születésnapja, névnapja.


- Nem felejtetted el. – gyúlt gombóc a torkomban, régebben a családtagjaim is elfelejtették- Köszönöm.


- Szívesen. – néz rám szeretetteljesen, mintha tudná, mit élek át ebben a percben. – Na gyere Alice, érzelgőségre most nem érünk rá- oktatót ki viccesen, most is mint mindig, könnyedén feloldotta a hangulatot, mert Danielle mindig tudja mikor milyen a kedvem és ehhez méltón tud velem beszélni- meg kell találnunk neked a legszebb fekete magas sarkút.


- És veled mi lesz? Te nem is néztél magadnak ruhát.


- Én …én hát most nem. – lesz hirtelen zavart- Tudod mennyi ruhám van. – hát jó, ha nem hát nem.


- A cipőd viszont nem fog magától előkerülni, úgyhogy siessünk, mert nem érünk rá egész nap. - hova siettünk? Még csak délután négy óra van.


- Dani neked randid lesz, vagy mi? Úgy futsz, egyik üzletről a másikra mintha kergetnének. – most csak nem zavarba hoztam.


- Nem… nem de..nézd ott van az a cipő ami neked kell. – mutatott a szomszédos butik felé. Érdekes mintha egy kicsit szét lenne esve, általában nem szokott dadogni.


- Jó, akkor menjünk és vegyük meg. – hála istenek megint csak szerencsém volt, mert pont volt az én mütyür lábamra is méret. Hát igen, akinek harminchatos lába van, annak nem fenékig tejfel az élet.


- Oké akkor ezt is letudtuk. – nyugtázza le magában a láthatatlan listáját Dani. – Mi kell még? Meg van. - kiállt fel- A kiegészítők. – ezért visítót fel olyan hangosan? Ha csak ez a baja, én meg tudom nyugtatni.


- Dani, nyugi vannak fekete kiegészítőem. Ha haza megyünk, akkor megmutatom neked, szerintem biztos tetszeni fognak a fülbevalóim.


- Miért? – vált át megint hiperaktív üzemmódba.


- Múlt héten vettem, elég drága volt, de megérte. Fekete drágakő van a tetején és az alján meg ezüst kígyók tekeregnek.


- Hu, az akkor biztos jól nézhet ki. Én mért nem fogok ki ilyen ékszereket. – keseredik el.


- Tudod mit, neked adom, ha tetszik.


- Nem, nem tartsd csak meg, amúgy is kell az új ruhádhoz. – ez mondjuk igaz, de úgyis neki adom. – Egyébként, hu, én nagyon elfáradtam. – tette kezét fáradtan a homlokához – Nem mehetnénk már haza?


- Felőlem oké. –bár meg tudom érteni egészen idáig úgy viselkedett, mint akit felhúztak, egyik helyről húzott a másikba, csak azért, hogy másfél óra után kijelentse, ez a bolt neki nem tetszik.


- Akkor irány haza. - jelentjük ki egyszerre fáradtan.






Otthon a megszokott rend fogadott minden ugyanúgy volt, ahogy reggel hagytam, és ez őszintén szólva kicsit lelombozott. Nem mintha valami meglepetést vártam volna Nicktől, nem, de annak nagyon örültem volna, ha a mai napot együtt tudjuk tölteni ketten. Ehhez képest ma még csak nem is találkoztunk.






- Már megint rossz a kedved. - Dani már megint észrevette a hangulatváltozásomat, és szerintem ezért is lesz jó társa Kevinek, mert ő is ilyen kis gondoskodó. Kevinnel egyébként már el is jegyezték egymást, aminek én örültem a lgjobban, mert Dani személyesen kért fel tanújának.


- Nem tehetek róla, ma ilyen kedvem van. – húztam el a számat.


- Na gyere durcika , szépen felöltöztetlek , kisminkelek , sőt extra szolgáltatásba még a hajadat is megcsinálom.


- Ki tud ellenállni egy ilyen ajánlatnak? Amúgy nem vagyok durcika. – tettem hozzá csak azért is. Most meg minden okom meg van rá, hogy morcos legyek.










Dani szépen felöltözetett a vadonatúj szerzeményembe, majd segített a tincsimet is a helyes irányba terelni. Ezután arcbőrömet vette kezelésbe, vagy félóráig ügyködött megfeszített türelemmel és precizitással, míg készen nem lett. Ahogy végzett egyenest a tükörhöz tolt, hogy ott nézhessem meg a kreálmányát.






- Dani …ez – alig jutottam szóhoz a döbbenettől.


- Szörnyű – fejezte be kétségbeesve a mondatomat, miután az arclemosóhoz nyúlt.


- Nem , nem, pont ellenkezőleg hihetetlen, bámulatos. Neked arany kezeid vannak. Elmehetnél profi sminkesnek.


- Tényleg? – kérdezi izgatótan.


- Naná. – vágtam rá azonnal- Én, ilyen sminket életemben nem hoztam volna össze egyedül. – és meg kell hagyni tényleg nagyon szépen kifestett. Az arccsontom mentén, enyhe barackos színű alapozót vitt fel, míg a szemhéjamat, a ruha színéhez hasonló, ezüstös színű szemhéjfestékkel emelte ki, ami csak úgy ragyogott a zöld színű szemem mellett. A számat egy egyszerű, átlátszó gyémántfényű szájfénnyel festette ki, úgy, hogy az összhatás azért mégis csak tökéletes legyen.


- És hol vannak azok a mesés fülbevalók? – szakít ki Dani saját magam bámulásából.


- Ott, mutatok a komód tetejére. Még nem volt időm elpakolni őket.


- Alice – sikkant fel aranyosan, mint egy kisgyerek, aki megtalálta álmai plus maciját. – ez nagyon szép.


- Azért vettem meg. De mondom, a tiéd lehet.


- Nem. – jelenti ki, miközben látom majd veszik azért a fülbevalóért- Ez nagyon drága lehetet, amúgy is, ehhez a ruhához más fülbevaló nem passzol, tartsd meg.


- Uh , jól van , de majd ha látok egy ehhez hasonlót, akkor megveszem neked. Mondjuk az esküvödre. – gondolkodok el- Mit szólsz hozzá?- az esküvőre mindig ellágyul, mint most is.


- Oké, akkor majd elfogadom. – mosolyog rám. – Na de akaszd be a füledbe, én addig elmegyek és iszok egy pohár vizet, mert úgy kitikkadtam. – lép le fél másodperc alatt, még azon csodálkozok, hogy kondenzcsíkot nem húzz maga után.






Már lassan tíz perce várok rá, hogy Dani visszajöjjön, amikor eldöntöm, hogy utána megyek. Mert azt kötve hiszem, hogy tízpercig iszik egy pohár vizet.






/itt jó ha hallgatjátok ezt a számot is :
 http://www.youtube.com/watch?v=ggrSSLZMUEg&feature=related


De ekkor megállított egy olyan hang, amit ezer közül is fel is merek. A hang pontosan a hátam mögül érkezett, kintről a kertből, és egy csodálatos dallamot énekelt.






Ők jönnek és mennek, de nem tudják,


Hogy te vagy az én szépségem.






Megpróbálok közelebb kerülni hozzád


De azt mondják, nem tartozunk össze.






Jaj el se hiszem, tényleg ő áll kint a kertemben és szerenádot ad nekem. Olyan aranyos volt miközben énekelt. Tényleg teljesen levett a lábamról, mert a dal mellett látszott, hogy mennyire igyekezett. Igazából az egész kertemet teljesen, úgy ahogy volt, átvoltoztatták, amit egyáltalán nem bánnók, mert tényleg nagyon gyönyörű lett. Kínai rizspapírból készült lampionokkal borították el az egész eget, amik úgy fénylettek, mint az apró szentjánosbogarak. A fákat és a bokrokat fehér rózsák borították mindenütt. A kedvenc virágom a kedvenc színemben. De itt még nincs vége a felsorolásnak, a medence szélét is tele rakták finom illatos gyertyákkal, természetesen itt is az én igényeimet vették figyelembe, mert a levegőbe szagolva, akaratlanul is megéreztem a levendula hamisíthatatlan illatát.






De én ott leszek örökké


Meglátod ez jobb lesz


A reményeink és az álmaink valóra fognak válni.


Nem fogok csalódást okozni


Ott leszek neked végig.


Az idők végezetéig


Kérlek légy az enyém.






Néha nem szeretlek, néha igen


Próbálom megtalálni, ha ez tényleg igaz.


Hogyan tudnám bizonyítani a szerelmemet


Ha mind azt hiszik, nem vagyok elég jó.










A dallam hallgatása közben vettem észre, hogy a kert egy távolabbi pontjában, felállítottak egy nagy fehér sátrat. Amiben ha jól sejtettem, a többiek bújtak meg. És igazából csak most esett le, miért is kapom ezt az egészet. Hát persze, én hülye. Egész nap azért siránkoztam, mert Nick nem keres és nincs velem, miközben életem egyik legszebb, születésnapi partiját hozta össze nekem.






De én ott leszek örökké


Meglátod ez jobb lesz


A reményeink és az álmaink valóra fognak válni.


Nem fogok csalódást okozni


Ott leszek neked végig.


Az idők végezetéig


Kérlek légy az enyém.


Ahogy elért a refrénhez, szép lassan kigyulladnak a háta mögött lévő lámpák, és egyesével mindegyik egy- egy szót világított meg a rizspapír felületén. Az elsőn, ha jól olvastam ki a girbegurba betűket az Alice név állt. Igen, az írás alapján, ezt csak is egy kezdő író irthatta, így egy rövid következtetés után, levonhattam, hogy Frankie keze nyomát látom viszont a papíron. A következő lampion a leszel szót rejtette, amit finom kecses vonásokkal vittek fel az érzékeny papírra, ezért, ha az érzékeim nem csalnak, ezt csak is egy nő írhatta. Sok valószínűséggel Daniezze, rávallanak a lágy nagy hurkok az l betű tetején. Ezután megérkezett a harmadik szó, ami igazából csak egy betű volt, az a , de ezt is olyan rondán írta fel valaki, hogy nem is csodálkozom, mért csak ezt engedték meg neki. Ezért halhatatlan érzékeimre hagyatkozva, Joera tippeltem, mert azt nem hiszem, hogy id. Kevin ilyen rondán bírna írni, Kevinről nem is beszélve. A következő szót, csak a dal végén tudtam meg, bár lassan így is kezdett kialakulni a mondat vége.


Nem tudom megakadályozni, hogy essen az eső.


Nem tudom megakadályozni, hogy a szívem téged hív.


Ez hív téged.


Nem tudom megakadályozni, hogy essen az eső.


Nem tudom megakadályozni, hogy a szívem téged hív.


Ez hív téged.


Nem tudom megakadályozni, hogy essen az eső.


Nem tudom megakadályozni, hogy a szívem téged hív.


Ez hív téged.






De én ott leszek örökké


Meglátod ez jobb lesz (sokkal jobb)


A reményeink és az álmaink valóra fognak válni. (valóra fognak válni)


Nem fogok csalódást okozni


Ott leszek neked végig.


Az idők végezetéig


Kérlek légy az enyém.


A dallam befejeztével felvillant az eddig oly nagyon várt utolsó szó is, amellyel összeállt az egész mondat. Az utolsó szót, egy tűz píros lampionra festették fel, fekete betűkkel, melyek nem igazán voltak lágyak, de rondának se. Éppen olyan férfias volt, mint amennyire az írója nekem szánta. Nick írta nekem az utolsó szót, ezt az írása nélkül is tudom, és tudni fogom örökre. Az utolsó szó, amit lampion rejtett a feleségem volt.


Nem hiszem el. Nick tényleg feltette azt a kérdést, amire minden nő élete során vágyik.


- Alice – térdel le előttem Nick, miközben kihúzott az egyik zsebéből egy bársony dobozt – hozzám jössz feleségül? – a válaszom előtt kinyitotta előttem az aprócska kis dobozt, amely tényleg a világ egyik legszebb gyűrűjét tartalmazta. A gyűrű szára fehérarany volt, középen pedig sok apró kis gyémánt között, mint egy dobogó szív emelkedett ki zöld smaragd.


- Igen. – vágtam rá gondolkodás nélkül.


itt vannak a ruhák és az egyéb kiegészítők

na nem pont ilyen amit leírtam de valamai hasonló

és íme a gyűrű

Valamint leírom , hogy  a dal amit felhasználtam nem az enyém és nem is én fordítottam. A dal a Jonas fiuké, a magyar fordítás pedig Bujcusé.

Kritikát!!!!!!!!

18. rész


Alice szemszög


- Barátként semmiképp. – Soha nem gondoltam arra, hogy újra barátaim legyenek. Egészen addig, míg nem találkoztam a Jonas családdal, mert ők szép lassan észre vehetetlenül belopóztak a szívembe. Barátokat viszont nem akartam, jelentettem ki kategorikusan. Éppen elég barátom volt az eddigi életemben, és köszönöm szépen, de nem kérek belőlük az elkövetkező húsz évre.


- És mi van akkor, ha én nem a barátod akarok lenni?- Nick nyílt tekintette mindent elárult, a küzdést, és a dacosságot, hogy ő ebbe ilyen könnyen nem akar beletörődni, és ha rajta múlik nem is fog. Látszott rajta az elszántság, azt a fajta tekintetét mutatta felé, amivel képes volt még őt is megingatni abban a hittében, hogy ő nem kell senkinek. De hát mit is képzel?! Ő még mindig az a béna mozgáskorlátozott Alice Shellman volt, aki két lépést nem tudott megtenni segítség nélkül, míg Nick előtt még ott volt az egész élet. Ő híresség volt, egy igazi géniusz a zene szakmában. Ezzel szemben ő mit mutathat fel eredményként? Semmit, és ez fájt a legjobban. Az egész élete vakvágányra terelődött, a szülei, és a baleset következtében, de azt semmiképp nem akarta, hogy mások élete is tönkre menjen. Tudta milyen lenne Nickkel az élet, mert ebben az egy hétben volt ideje fantáziálgatni, mesébe illő jövőt elképzelni, de aztán mindig jött a felismerés, hogy ezek csak álmok, és az álmok, csak álmok is maradnak. A valóság pedig összeegyezhetetlen az álmokkal.


- Mire célzol ezzel? – mégis mit áltatom magam, még a hülye is rájönne, mit akar Nick. Akkor meg minek kínzom még mindig? Mert szeretnéd, ha kimondaná, ha kimondaná azt az egy szót, duruzsolt belül egy ördögi kis hang.


- Te is pontosan jól tudod. – miért nézz rám így, és miért ilyen torokszorítóan bársonyos a hangja?


- Azt hiszem, nem tudom. – makacsoltam meg magam, amire biztos nem számított, mégis olyan hangosan nevet fel, hogy a konyhában lévő összes serpenyő beleremeget. Látom, nem adod könnyen magad. – mosolygott rám úgy, mintha a becserkészésre váró oroszlán az áldozatára. – Legyen akkor úgy, ahogy te akarod. – Mi? Mit akarok? Én nem akarok semmit. De, de bólogatott nagyokat a kisördög, aki igenis Nick pártján állt és nem az enyémen. Nick olyan gyorsan hajolt le hozzám szinte észre se vettem, annyira lekötött az ostoba belső hang kántálása. – Tudott mit, inkább megmutatom. – mire a szavak eljutottak az agyamig, már nem maradt időm tiltakozni, csak élvezni azt a szenvedélyes csókot, amit Nick Jonastól kaptam. Látod, még többet is kaptál, mint amire vágytál. Minek neked a szavak, ha érezheted is? Az biztos, értettem először egyet a belső rejtett hangommal. Nick ezzel a mostani első csókjával mindent elmondott. Viszont a félelmeim megint előjöttek, és nem hagytak békén. A szemeim előtt megállás nélkül Nick derékba tört karrierje lebeget. Nem, ezt tehetem meg vele. A saját életemet már tönkre tettem, Nickét viszont akarom magammal rántani a semmibe.


- Nem, sajnálom, de ez nem tehetjük. – szakadtam el az ajkaitól.


- Alice, nem akarlak megsérteni, de te is ugyanúgy akartad, ahogy én. Ezek után, nem értem mi a gond? – mi a gond? Na vajon? Ezt egyáltalán még kérdezni kell.


- Minden. – fakadtam ki – Nick én nem vagyok a fiuk bálványa, még egy évvel ezelőtt sem voltam az, nem hogy most. Egyszerűen csak néz magadra és utána rám.


- Alice ugye most nem a lábaidra célzol? – talált süllyedt, még jó hogy arra gondolok.


- Pedig igen. – csattantam fel dühömben.


- Alice ez engem egyáltalán nem érdekel - vágja rá kerekperec- és mondhatsz bármit, ez akkor sem fog változtatni a tényeken. Fogad el, hogy szeretlek. - mi a fenéért ilyen csökönyös? Hát nem ezt akartad, végre kimondta, amit annyira szerettél volna hallani. Szeret! Csakhogy azóta megjött az eszem, és tisztán látom Nick jövőjét.


- Nick hiába erőlködsz, mi közöttünk nem lesz, soha semmi. – most az elevenébe találtam a keménységemmel, de nem tehetek mást, ha elgyengülök, akkor mindenek vége. Gyerünk Alice, gondolj Nickre.


- Miért? – kérdezi ingerlékenyen- Csak mondj egyetlen értelmes indokot. Alice… te egyszerűen csak félsz. De mitől? Tőlem vagy magadtól? – könnyű lenne ha csak ennyi lenne a bajom.


- Én nem félek! – ezt olyan határozottsággal ejtettem ki, hogy Nicknek szemernyi kétsége se legyen az ellenkezőjéről.


- Jó, nem félsz. – ezt olyan szenvtelenül ejtette ki, mintha mellékesnek is találná ezt az információt- Még is menekülsz előlem.


- Egyáltalán nem menekülök senki elől.


- Akkor nem értem mi bajod van. – Úgy látszik, csak akkor fog végre felhagyni ezzel a járjunk együtt dologgal, ha elmondom az igazat.


- Nem szeretnék veled együtt lenni- sütöttem le a szemeimet, mert képtelen vagyok a szemeibe mondani ezt az égbekiáltó hazugságot - mert félek, hogy tönkre tenné a karrieredet ez a kapcsolat.


- A karrieremet? – néz rám megütközve, mint aki tényleg nem hisz a fülének.


- Igen, biztos tönkretenné. – érveltem, mint egy jó védőügyvéd.


- Alice – nevetett fel hangosan-te tényleg csak ezért nem akarsz velem járni? – most ezen mi olyan vicces? Én egyáltalán nem látom viccesnek a helyzetet. Őt tönkre is tehetik az újságírók, és erre mit csinál, csak jóízűen nevet az én aggodalmamon.


- Igen. – vörösödtem el - Nick szerinted mit szólnának hozzá, ha hírtelen egy nyomorékkal kezdenél el járni?- nyomorék szónál közbe akar vágni, de én gyorsan folytatom, mielőtt még meg tudná szakítani a lendületemet - Mert szerintem sokan elítélnének. Én nem akarom, hogy ez miatt téged hátrányosan ítéljenek meg.


- Először is, Alice, ne nevezed magad nyomoréknak, mert nem vagy az!- Ezt nagyon határozottan mondta, miközben a dühét próbálta palástolni. –Másodszorra egyáltalán nem érdekelnek mások véleményei. A zenémet nyugodtan kritizálhatják, de a magánéletemet nem. – egyre inkább belelovalja magát, és ez az arcán is tükröződik. A homlokán apró ráncok jelenek meg, miközben a szemei apró szikrákat szórnak a dühtől. - Harmadszorra meg sokkalta fontosabb vagy nekem, mint hogy ilyen apróság miatt elveszítselek. Ha kell, akkor inkább lemondok a zenélésről és a bandáról is, de rólad nem! – mi ütött belé. Háborodtam fel, miközben igenis örülnöm kellene, hogy képes föladni azt, ami eddig az egész életét jelentette.


- Nem, ezt nem akarom, pont ezt nem akarom, nem érted? Nem akarom, hogy miattam megváltozzon az egész életed. – most már az én szemeim is olyan dühös lehetek, mint az övé, de nem érdekel- A testvéreim élete is egy csapásra megváltozott, a tieddel nem akarom, hogy ez legyen.


- Alice, erről nem te döntesz, egyébként is, ha valakit szeretünk, akkor olyanak fogadjuk el amilyen. Én így szeretettelek meg. Ha tudnál járni, akkor se tudnálak jobban szeretni, mert már most teljes szívemből szeretlek. Mások sekélyes véleménye pedig egyáltalán nem tud érdekelni, mert ők, csak azt a külső bábot látják, ami elrejti előlök azt a gyönyörű pillangót, aki te valójában vagy. – az utolsó mondatra kicsordultak a könnyeim is. Végre találtam valakit, aki úgy fogad el amilyen vagyok. Aki nem akar minden áron megváltoztatni, akinek én vagyok a tökéletes. Ennyi idő kellett arra, hogy rájöjjek mekkora baklövést követtem volna el, ha elüldözöm magam mellől Nicket.


- Még ezután is szeretsz?- néztem fel a szemébe. Ahol a kétségbeesés helyét átvette a határtalan öröm.


- Jó hogy. – mosolyog rám száz wattos mosollyal. – Ilyen könnyen amúgy se tudnál eltaszítani magadtól. Jó lesz, ha valamit megjegyzel.


- Mit?- remélem, nem azt akarja azt mondani, hogy a kapcsolatban ő akarja viselni a nadrágot, mert akkor én a falra mászok.


- Azt, hogyha én valamit eldöntök, az úgy is lesz, és az egy életre szól. – csókol meg újra talán még az előzőnél is szenvedélyesebben.