Alice szemszöge
El se hiszem, de végre sínen van az életem. Ott vagyok ahol lennem kell, az mellett az ember mellett akit szeretek, és aki viszont szeret, és ettől mondhatom el igazából , hogy a mennyben járok. Másrészt valóra vált egy másik álmom, amiről már egy ideje lemondtam, a járás. Csodával felérő módon sikerült a műtétem, amivel ugyan nem sikerült megtörnöm a bűvös péntek tizenhármas szerencse sorozatomat, de így is hálás lehetek a sorsnak, hogy nem haltam meg. Igen, később az altatásból felébredve értesültem róla, hogy majdnem feldobtam a pacskert, de mint mindig ezt is túléltem. Hihetetlen, de néha már én is kezdek azon gondolkozni, hogy előző éltemben nem-e egy macska lehettem, mert eszméletlen hányszor menekülök meg az emberi végzettől. Valahogy a halál mindig elkerül engem. Olyan érzés ez, mint amikor a pillangó túl közel repül a gyertya kanócához és ösztönösen megérzi a meleg miatt kialakuló veszélyhelyzetet, ezért még sem repül tovább, de ott marad az oltalmazó melegben. Én is valahogy így vagyok vele, két végéről égetem az egész életemet, de eddig még soha nem kerültem annyira közel a gyertya lángjához, hogy teljesen megégjek.
- Alice annyira szép vagy. – mondja elérzékenyülten Daniell, mintha nem is az ő esküvője lenne, hanem az enyém. Mondjuk a ruhám tényleg elég sokba került, de Dani kérésére vettem meg, mert kikötötte, hogyha nem ebbe jövők, akkor el se menjek az esküvőjére.
- Köszönöm, de te is lélegzetállítóan szép vagy. Kevin nem is találhatót volna szebb és okosabb feleséget nálad. – mondtam miközben beleigazítottam csodálatos franciakontyába a lágy esésű fátylat. – De valami még hiányzik.
- Mi? – nézz rám értetlenül miközben felsorolja az összes női kelléket, amiknek minimum ilyenkor meg kell lennie. – Alice ne ijesztgess, minden meg van. Kaptam egy régi karkötőt, mutatót egy tizennyolcadik századbeli rondaságra, amit ha jól tudom a mamája adott neki annak meg az ő mamája. Kaptam újat is- sorolja tovább- Kevin adta ezeket a fülbevalókat, tőled kaptam ezt a mesés nyakláncot, amit megegyeztünk, hogy csak kölcsönbe kapom, na és van kék is rajtam. – pírosodik el a mondat végére, mivel mindketten pontosan jól tudjuk mi a kék rajta.
- Igen, a hagyományoknak még felelsz, de nekem nem. – húztam elő egy szép diófából készült dobozt. – Tessék ez az igazi esküvői ajándékom. – nyújtottam át neki az ajándékomat.
- Mi ez? – néz rám kíváncsian.
- Csak egy kis apróság, de megtudod, ha kinyitod. – mosolyogtam, előre mert tudtam, hogy ezzel az ajándékommal bárkit lekörözők.
- Ó, Alice. – alig jut szóhoz a megdöbbenéstől – Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, ez rengetegbe kerülhetett. – csukja vissza a doboz fedelét.
- Ne gyerekeskedj Dani, a pénz amúgy sem számít, és életemben most először vagyok esküvői tanú, muszáj volt valami értékeset adnom, és ez nekem annak számít. – a doboz egy gyönyörű tiarát rejtett amit, az évek alatt sokan vettek és eladtak el, de igazi gazdája eddig még sose akadt. Másrészt én már láttam Kevin esküvői gyűrűjét és nem hiába választottam a kékszínű tiarát.
- De ez akkor is túl drága esküvői ajándék. – harapott bele vacillálva az alsó ajkába Dani.
- Nekem nem az. Egyébként is, te vagy az egyetlen barátnőm, és megérdemled, és most már egy szót se többet róla.
- Alice…
- Nem, nem viszem vissza. – fojtom belé a szót, mielőtt még el tudná mondani amit, akar.
- Csak azt akartam kérni, hogy tedd fel nekem.
- Ja jó, azt még lehet. – mondom nevetve, miközben szépen a fejére igazítom a királynői ékszert. – Így ni, most már tökéletesen festesz. – néztem rá a tükrön keresztül és tényleg nála szebb mennyasszonyt még sose láttam. A mennyasszonyi ruhája csodálatosan állt rajta.
- Szerinted Kevin is annyira izgul, mint én. – kérdezte Dani izgatottan.
- A Jonas géneket ismerve biztos. – bár az se sokat segített a helyzeten, hogy egy hete nem találkoztunk a fiukkal, mert éppen egy turnésorozat végét lezáró koncerten voltak.
- Kíváncsi vagyok, milyen képet fog majd vágni Nick, ha észreveszi, hogy mankó nélkül is tudsz járni. – morfondírozott hangosan a leendő mennyasszony.
- Arra én is – mosolyogtam büszkén, mivel rengeteget güriztem azért, hogy most a két lábamon állhassak – de azért egy maratoni futóversenyre még ne nevezz be, talán csak jövőre. – tettem hozzá viccesen.
- Oké, már fel is írtam a naplómba, hogy el ne felejtsem. – nevettünk fel egyszerre.
- Ó, látom ti nem idegeskedtek. – bújt be Denizze és Dani anyukája.
- Hála Alicnek.
- Az jó, mert most már lassan indulnunk kell. A fiuk ott várnak a templomban és Kevin lassan ösvényt váj a padlóba. – jegyezte meg viccesen Denize.
- Oké, menjünk. – fújja ki még utoljára izgatottan a levegőt Dani.
Mikor oda értünk a templomhoz minden gyönyörűen fel volt díszítve. Pont az a kép fogadott amit Denizzel és Danival közösen megálmodtunk az esküvőre.
- Alice, most ne bambulj el, majd később nézelődhetsz. – szólt rám idegesen Dani. Úgy látszik őt is utolérte az esküvő előtti pánik.
- Jó, nem bambulok, ígérem. – nem akarom hátráltatni az esküvőt.
- Oké, akkor Frankie megy elől, ő viszi a gyűrűket, utána mész te Alice, majd végül Dani és Alen. – osztja az instrukciókat Danizze, mintha egy igazi esküvői szervező lenne.
- Akkor gyere Frankie megyünk. – mivel tényleg felcsendült az ilyenkor hivatalos nászinduló. Frankie előttem menetelt be peckesen a templomba, míg én öt másodperccel később követtem őt.
Áhá, látom elértem azt a hatást, amit akartam, szinte mindenki megkövülten figyel. Szerintem senki se képzelte azt, hogy már négy hónappal a műtét után járni fogok, de a kitartás és az akarat csodákra képes. Na meg az se volt mellékes, hogy találtam egy nagyszerű gyógytornászt, Alexet. Még emlékszek milyen fancsali képet vágott Nick, amikor szembesült Alexel.
/Visszaemlékezés/
Nick szemszöge
Végre újra itthon vagyunk, és újra láthatom Alicet. Nagyon szeretek turnézni, és zenélni, de az Aliccel töltött időt senki és semmi nem kárpótolhatja.
- Elmegyünk Alichez?- kérdeztem meg a fiukat, mert ők is nagyon kíváncsiak voltak Alice mozgásbeli fejlődésére.
- Felőlem oké. – vágta rá Kevin pedig ő is nagyon szeretné már látni Danit.
- Felőlem is. – teszi hozzá Joe, amiben egy percig sem kételkedtem.
- Jól van, akkor menjünk. – sóhajtok fel hangosan.
A musztánggal gyorsan oda érünk Alice házához, és amint kipattantunk a kocsiból azonnal a bejárati ajtóhoz siettünk csöngetni. A csöngetés után vártunk egy kis ideig, de senki se nyitót ajtót, pedig tudom, hogy itthon van. Alice nem szokott sehova se elmenni csak úgy kedvtelésből. Végül úgy döntöttem, hogy azzal senkinek sem ártunk, ha bemegyünk és szétnézünk.
- Gyertek bemegyünk. – nyomom le kilincset aggodalmasan.
- Nick, talán jobb lenne, ha visszajönnénk később. – csakhogy az ajtó szezám tárulj, módra kinyílik előttünk.
- El van döntve, bemegyünk. – szögeztem le újra a tényt.
Miután bementünk és szétnéztünk a földszinten nem találtunk senkit, ezért fölmentünk az emeletre, hátha ha ott több sikerrel járunk Alice keresésével.
- Gyerünk Alice, nyomd még –hallom meg egy idegen pasas hangját, az én menyasszonyom felső emeleti szobájából. Tényleg nagyon kíváncsi lennék, mit tudnak csinálni, bár nem kell hozzá nagy képzelő erő a hangok alapján. Hihetetlen, azért ezt nem képzeltem volna Aliceről, elég csak kitennem a lábam, és már megcsal.
- Áh, ez már fáj. – hallom meg Alice fáradt hangját, biztos nagyon megerőltette magát az aktus közben.
- Gyerünk, nem végezhetünk fél munkát. – buzdítja az a semmirekellő.
- Na jó, de ez lesz mára az utolsó menet. – a pofám leszakad, és én még ehhez a lányhoz szaladtam haza.
- Tudod mit, csináljuk inkább az ágyon. – mellettem a fiuk is nagyot néznek erre a mondatra.
- Nem. – tiltakozik hangosan Alice- jobban megy ha itt csináljuk a földön. – na ez már mindenek a teteje, belőlem ne csináljon senki se hülyét, rontottam be gondolkodás nélkül a szobába. Ahol nem éppen az a kép tárult a szemem elé, amit vártam. Alice a földön feküdt egy polifon szőnyegen edzőruhában, míg fölötte szintén teljes edzői ruhában lévő férfi fogta a lábait.
- Sziasztok. –lepődött meg Alice a berobbanásunkon, ugyanis a fiuk is ugrottak utánam – Hát ti meg mit kerestek itt? Úgy tudtam csak később jöttök.– jó kérdés, és ég is a pofámról a bőr rendesen.
- Gondoltuk meglepünk. – és határozottan állítom, hogy ez fordítva is sikerült.
- Hát az sikerült. – mondja szkeptikusan, mint aki nem teljesen hisz a mi nagy belépőnknek. – Ja igen, ő Alex Green a gyógytornászom. – mutat rá az átlagosnak egyáltalán nem mondható férfit.
- Sziasztok. – néz ránk sunyi módon, mint aki pontosan jól tudja mire gondoltunk a legelső pillanatban, amikor betoppantunk. – Kezet fognék veletek, de sajnos tele van mindkettő. – a kis szemét még az orrom alá is dörgöli a hibámat.
/Visszaemlékezés vége/
Alice szemszöge
Tényleg vicces volt látni azokat a döbbent arcokat a szobámban, de ez a mostani helyzet még azt is messze túlszárnyalja. Nick minimum, úgy nézz rám, mint egy istenőre, mintha tényleg most lenne az esküvőnk nem pedig négy hónap múlva. Amit őszintén nem is tudom, melyikünk várja már jobban, de az biztos, hogy az lesz mindkettőnk életében a legfontosabb és legszebb nap. Amint ezen gondolkodtam meg is érkeztem Nickékhez.
- Fantasztikus vagy. –súgja a fülembe, de látom nem csak ő nézz rám úgy, mintha a világ nyolcadik csodája lennék, szinte az összes közös ismerősünk most dolgozza fel a tényt miszerint két lábon járó emberré avanzsáltam.
- Látom megleptelek. – súgom neki vissza, miközben azt is észrevettem, hogy kicsinek nem nevezhető dekoltázsom se hagyja éppen figyelmen kívül.
- De meg ám. – mosolyog rám vissza. – Már alig várom a mi esküvőnket. – csókol bele a nyakamba szenvedélyesen.
Dani esküvői ruhája
Alice ruhája
Alice ajándéka Daninak
Ez a részed nagyon szép lett, anynira jó h Alice végre tud járni =)
VálaszTörlésEncsii