megbélyegezve 26.rész

26. rész




Alice szemszöge



- Nem!!! Fehér virágot kértünk, nem sárgát. – halottam meg Denise kiabálását, ami őszintén szólva kicsit meglepett, mert eddig ezzel az énjével még nem találkoztam. – Mi? Milyen tört fehér? – tartja magától távol egy pillanatra a telefont, hogy lenyugodhasson, és kifújhassa a benntartott levegőt – Utoljára mondom el maguknak, hogy fehéret akarunk, nem tört fehéret, és nem is sárgát, ja és ha nem akarják, hogy bepereljük, magukat akkor most azonnal intézkednek. –csapja le hangosan a telefont.


- Nyugodj meg szívem – fordul felém mosolyogva, mintha az előző incidens meg se történt volna - minden olyan lesz amilyet elterveztél. – ahogy végig néztem Denisen erősen éltem a gyanúperrel, hogy neki kellene egy kicsit megnyugodnia, mert kettőnk közül ő esik mindjárt össze az idegeskedéstől.


- Denise, szerinted holnapra szereznek, annyi fehérvirágot amennyi nekünk kell? – tettem fel a szkeptikus kérdést.


- Nagyon remélem, mert még nem tudják kivel húztak ujjat, ha nem sikerül nekik. – egyre inkább kezdek megijedni Denistől.


- Oké, nézzük a dolgok jó oldalát, virágok nélkül már biztosan nem maradunk, elvégre van rengeteg sárga virágunk. – próbáltam pozitív lenni, de ezzel mintha csak olajat öntöttem volna az égő tűzre.


- Kevin. – ordította olyan hangosan mellettem Denise, hogy majd kiszakadt a dobhártyám.


- Igen anya, mit akarsz?– jelent meg előttünk sietve Kevin, bizonyára ő is hallhatta, hogy nem megy minden zökkenő mentesen a holnapi nappal kapcsolatosan.


- Jaj szívem, nem te az édesapád. – tájékoztassa a fiatalabb Kevint.


- Ő most nincs itt, elment a fiukkal a lemezkiadóhoz. – van egy olyan érzésem, hogy csak a Denise nevezetű frontvonaltól menekültek el.


- Aj, pont most, amikor minden kezd összedőlni. – sopánkodik összetörve a ház asszonya.


- Anya nincs semmi gond. – ül le Kevin Denise mellé, miközben átöleli édesanyját. – Alice is mondta van virágunk vagy nem?


- Igen, de nem olyan amilyet mi kértünk, és akkor az egyéb dolgokról nem is beszélve. Tényleg Alice az esküvői ruhád már itt van nálad?


- Igen. –nyugtattam meg, miközben igazából még mindig a varrónőnél van, mert valamilyen csoda folytán, hiába fogyókúrázok, a kilók nemhogy lemennének rólam, hanem egyenesen rám tapadnak.


- Hála Istenek egy gonddal kevesebb. – miközben én bűnbánóan Kevinre nézzek, hiszen ő Dani révén pontosan jól tudja, hogy a ruha még mindig a varrónőnél van .


- Kevin, Joe merre van? – kérdeztem meg hirtelen, mert a mai nap folyamán muszáj volt elintéznem egy fontos dolgot, jobban mondva a ruhával együtt kettőt, de mivel sürget az idő, jobban szeretném a kettőt egyszerre nyélbe ütni.


- Itt vagyok. – jön be fájdalmas arccal a szobába. – Miért kerestél?


- Szeretnék még elmenni valahova, és ha nem gond, akkor örülnék neki ha elvinnél. – hiába tanultam meg újra járni a jogosítványom ettől még nem lett meg, habár már elhatároztam, hogy a közeljövőben megszerzem.


- Felőlem akár már most is mehetünk. – int az ajtó felé, miközben tudomást sem vesz Kevin figyelmezető szemvillanásáról.


- Oké, akkor majd jövünk. Sziasztok. – láttam Kevin arcán, hogy legszívesebben közbelépne és maga vinne el, de Denise jelenlétében nem akart látványos jelenetet rendezni.










Joe szemszöge






Már vagy öt perce ülünk a kocsiban némán, és nekem fogalmam sincs, merre kellene mennünk. De nem is akarom megkérdezni, mert annyival is tovább élvezhetem Alice társaságát. A független, házasság nélküli társaságát, vallottam be keserűen. Hiába telt el a Nickkel való megállapodásunk óta, több mint négy hónap, én ugyanúgy, ha nem jobban vágytam Alicere.






Alice az eltelt négy hónapban teljesen kibontotta az eddig elhervadnak hitt szirmait, és most ezerszer szebben adja tudtára mindenkinek, hogy feltámadt hamvaiból, mint egy igazi főnix. Az én igazi főnixem.






- Joe el kell menünk a ruhámért. – fordul felém izgatottan Alice.


- A ruhádért?- nézek rá egy pillanatra felhúzott szemöldökkel.


- Igen. Az esküvői ruhámért. – miért fáj ez a szó ennyire, miért nem tudom végre elfogadni Alice döntését?”Ő nem téged választott.” csenget fel újra Nick szavai a fülemben, mit már annyiszor hallottam ahányszor csak bűnösen gondoltam Alicre.


- Értem. – válaszoltam elnyűtten, miközben legszívesebben a legmesszebb vinném a ruhaszalontól és Nicktől is.


- Ott fordulj be balra és meg is érkeztünk. – válaszolja boldogan Alice. Végül is, ő nem tehet arról, hogy mit érzek iránti, ezért nem lehetek rá mérges mondogattam magamnak.


- Joe bejönnél velem?- na ne. Kezd nagyon elegem lenni ebből a napból, és akkor még a holnapi napról nem is beszéltem. – Tudod te mégis csak férfi vagy és meg tudnád mondani, hogy áll rajtam a ruha. – nézet rám ártatlan boci szemekkel, amire nem hogy én, de senki se tudna nemet mondani.


- Bemegyek. – nagyszerű, saját magam teszem a bárd alá a fejem a kivégzésemen.


- Tudtam én hogy te vagy az én emberem. – milyen kár, hogy erre csak most jöttél rá, és nem hamarabb Alice.


- Akkor bemegyünk?- néztem rá elszántan. Elvégre mit nekem egy esküvői ruhába öltözetett Alice?


- Persze. – esküszöm ha nem ismerném Alicet, akkor azt gondolnám , hogy ezt most direkt csinálja.


Amint beléptünk az üzletbe szinte elleptek minket az eladók a segítségükkel.


- Á . Alice drágám eljöttél a ruhádért. – jött oda hozzánk mézesmázosan egy vékonynak jóindulattal sem mondható eladónő.


- Igen. Remélem sikerült rajta az összes igazítást elvégezni. – én személy szerint jobban örültem volna egy nemleges válasznak, a mai nap sikertelensége után, de hát elég hamar szembesültem a pozitív válasszal.


- Természetesen, és garantáltan állíthatom, hogy nálad szebb mennyasszony nem lesz a környéken. – az ilyen mértékű seggnyalástól szoktam én rosszul lenni, és ahogy elnézem Alicenek se nagyon jön be a túlzott dicshimnusz.


- Akkor ha nem nagy gond, szeretném még egyszer felpróbálni a biztonság kedvéért.


- Csak nyugodtan.


- Joe mindjárt jövök, addig várj meg itt. – legalább fel tudom magam készíteni a holnapi napra. Végül is, még mindig jobb itt szívinfarktust kapni Alice látványától, mint a templomban.


- Esetleg megkínálhatjuk egy kávéval Mr. Jonas? – jött oda hozzám az egyik cicababa, aki elvileg a pénztáros akart lenni.


- Nem köszönöm. – válaszom közbe leültem az egyik fotelbe, mert úgy vettem észre, hogy ez a ruhapróba nem két perc lesz.


- És esetleg valami mást adhatok? – lehet félre értettem, de ez most úgy hangzott mintha felajánlkozott volna valamire.


- Nem. Nem kérek semmilyen szolgáltatásából. – szögeztem tisztán és érthetően. Egyébként is, hol van ez a nő Alichez képest? Sehol. Miután szépen kiosztottam a nőt, fújtatva ment el beszámolni a többi kolleganőjének, biztos elmondta mekkora bunkó vagyok, hogy nem kezdtem ki vele.


- Khöm, khöm . – halottam meg valaki torokköszörülését, de amint felpillantottam olyan látványban lett részem, hogy örültem, hogy ülök, és nem állok, mert a látvány azonnal ledöntött volna a lábamról. Alice állt előttem a maga teljes valójában.


- Szerinted Nickenek fogok így tetszeni? - kérdezte kétkedve, mint aki tényleg nincs tudatában milyen csodálatosan néz ki.


- Nick padlót fog, ha meglát. – közöltem még mindig bambán, mint akit elvarázsoltak.


- Akkor jó, mert lassan már én se tudom mennyiszer kellett átigazítani.


- Szerintem csodálatosan áll rajtad. - forgattam meg tört a szívemben.


- Bízom benned Joe, úgyhogy mindjárt jövők és mehetünk is.


- Oké. – még nézelődtem egy kicsit mire megérkezett Alice is, most már a rendes hétköznapi ruhájában öltözve, karján a ruhás zsákkal.


- Megjöttem, mehetünk is tovább. – milyen hosszú lehet még ez a nap?


- Úgy tudtam csak ide akarsz eljönni.


- Igen, de van egy hely, amit meg akarod veled is osztani, és jó lenne beszélgetni is.










Alice szemszöge






Nem egészen jött össze a tervem. Azt akartam, hogy az esküvői ruhával végleg észhez térjen Joe, de nem igazán értette meg a szándékom jelentését.






- Itt vagyunk. – álltam meg a park szélénél, ami Amerikába érkezésem után a kedvenc helyem lett. Itt minden olyan békés nyugodt volt egyáltalán nem lehetett érezni azt a nyüzsgést, ami az ittenikre oly jellemző. A park tele volt helyi virágokkal, ezzel ellentétben nekem mégis sokkal jobban tetszett a japán cseresznyefákkal ültet ősvény.


- Szép hely, bár még mindig nem értem miért jöttünk ide.


- Tényleg nem? Még csak, sejtésed sincs? – ezt azért nem hiszem. Egész nap szinte csak úgy bombáztam őt az esküvővel.


- Nem. Nem tudom. - nem az fáj, hogy tetti hülyét, hanem azt, hogy nem meri nekem elmondani, ahogy a többiek se. Szerintük én teljesen vak vagyok vagy mi?


- Joe, emlékszel mivel kezdtük a megismerkedésünket?


- Bemutatott minket egymásnak Frankie, mintha te az ő barátnője lennél.


- Nem erre a gondoltam. Az elsőre.


- Mi, te emlékszel? Miért nem mondtad? – jó terelés, de nálam nem jön be.


- Igen, de nem ez a lényeg, hanem az, amit akkor mondtam.


- Mit mondtál?- látom rajta, hogy tudja.


- Az igazságról. Arról, hogy utálom, ha a szemembe hazudnak, és te lépten, nyomon ezt teszed. – fakadtam ki – Legalább most mond el, amit eddig nem tudtál elmondani. Szeretnék tisztalappal nyitni veled és az egész családoddal, de ez lehetetlen, ha miattad feszélyezve érzik magukat. És nehogy azt merd mondani, hogy ez nem igaz, mert igenis így van. Kevin és Nick is pikkel rád valami miatt, sőt a szüleid is elég érdekesen néznek rád mostanában.


- Mert mind tudják… azt.


- Mit?- utálom, hogy mindent harapófogóval kell belőle kiszedni.


- Azt- vesz egy mély levegőt mielőtt a szemembe néz – hogy beléd szeretem. – végre kibújt a szög a zsákból.


- Végre kierőszakoltam ezt belőled, tudod milyen rossz érzés volt minden egyes nap látni ahogy rám és Nickre nézel? Nagyon rossz. Végig árulónak éreztem magam egy olyan bűnért, amihez közvetlen igazából semmi közöm sincs. Nagyon szeretlek téged, de ez a szeretet soha nem fogja megközelíteni azt a szintet, amit Nick felé érzek. – fájó volt az én számból hallani ezeket a szavakat, és bizonyára Joet is eléggé kellemetlenül érintette, de az igazság számomra még mindig is fontosabb volt, mint a kegyes hazugság.


- Most biztos gyűlölsz ugye? Elég kiábrándító, amikor az embert szembesítik saját magával.


- Nem, nem gyűlöllek. Igazából pont ez tetszik benned, hogy mindig elmondod, amit őszintén gondolsz. – hitetlen még ezek után is ugyanúgy tud rám nézni.


- Akkor remélem azt is értékelni fogod, ha azt javaslom, keres egy másik lányt. Én tényleg Nicket szeretem, és nem akarom, hogy bármelyikünk is rosszul érezze magát ez miatt. Persze tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, és nem is ezt kérem tőled, csak azt, hogy ha tényleg találkozol egy kedves lánnyal, akkor adj neki egy esélyt, és ne küld el őt azonnal.


- Ennyit megígérhetek.


- Jó én már ennek is örülök, és természetesen ez a beszélgetés köztünk maradhat, ha nem akarod, hogy a többiek megtudják.


- Esélytelen lenne, hidd el, Nick már a haját tépi az idegességtől, mert fogalma sincs hol vagyunk.


- Nem hiszem. Ő ennél nyugodtabb természetű.


- Azért kíváncsi vagyok, hogy fognak minket haza várni. – na jó, talán nem ölbetet kézzel ülnek , de nem is fognak össznépi gyűlést szervezni, elvégre csak holnap lesz az esküvőnk Nickkel.


- Akkor remélem, ezt az ügyet végleg letisztáztuk. – jobb így bekerülni a családba. Nagyon nem szeretném azt érezni, hogy miattam szakad ketté egy minta család.


- Igen, végleg. – ez az egyetlen pozitívum a mai napon, de legalább annyit elértem, hogy nyugodt szívvel várom a holnapi esküvőmet, és nem érzek lelkiismeret furdalást Joe miatt.