Karácsonyi ajándék

Ezt a mini kis előzetest egy kérésre írtam , amely arról szólt , hogy egy karácsonyi hangulatú történetet vagy novellát kell írni.




A hó csendesen lágyan szálingózott az este csöndjében, a gyerekek legnagyobb örömére, akik már alig bírták kivárni az első hó eljövetelét, ellenben a szüleikkel, akik a hátuk közepére se kívánták a karácsonyt és a vele járó hercehurcákat. A férfiak megállás nélkül panaszkodtak a hólapátolásra és a fájós derekukra, míg a ház asszonyai nem győzték egyszerre több felé figyelni, hogy a megfelelő pillanatban minden kész legyen az ünnepi vacsorára.






Nem volt ez más a Jonas családban sem, itt is mindenki másképpen fogadta a Karácsony beköszöntét. Az idősebbek természetesen a hagyományokat és a családot részesítették előnyben, míg a fiatalabb inkább a kint hulló hópelyheket.


- Na anya. – könyörgőt édesanyjának egy hatéves kislány, miközben bevetette az összes báját – Nem. Nem Winter. Nem mehetsz ki. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően édesanyja.


- Na de anya! – toppantott egyet apró lábaival toporzékolva.


- Kicsim, hideg van, meg fogsz fázni, majd holnap reggel kimentek apával hóembert építeni. – nézett le csemetéjére a fiatalasszony.


- De az már nem az első napi hó lesz, hanem a második. - érvelt karba tett kézzel Winni, mire édesanyja csak hangosan felnevetett.


- Winni szívem, hó attól még ugyanolyan marad, nem fog egy éjszaka alatt eltűnni. – hajolt le kislányéhoz a nő, hogy megsimogassa a veszekedéstől kipirult arcát.


- Honnan tudod? Lehet, hogy a téli manók újat varázsolnak holnapra, és az már nekem nem ugyanaz. Nekem a mostani kell! – érvelt a kislány a legjobb tudása szerint.


- Legközelebb nem hagyom, hogy Frankie mesét olvasson neked. – morogta magának idegesen az anyuka. Még hogy manók? Ezt mégis, hogy magyarázza meg neki. Manók nincsenek, legfeljebb csak a mesékben.


- Szívem manók nincsenek, csak a mesékben. – erre a híre a kislány szája kezdett lefelé görbülni. Tudta ő mennyire megrendítő hír lehet ezt most fölfogni, de egyszer sajnos el kellett neki mondani.


- Akkor a Mikulás se létezik? – nézet kétségbeesve gyermeke szemébe. Most mit mondjon? De hála Istenek a felmentő sereg megérkezett a férfiak személyében.


- Hogy van az én hercegnőm? – hajolt le kérdőn a fáradt apuka, miközben felesége próbált neki elmutogatni a helyzetet.


- Rosszul. – érkezett a tömör válasz.


- Mi lenne, ha kimennénk a fiukkal és építenénk egy hatalmas hóembert a maminak? - hozta fel a kérdést a fiatal apuka, hátha így elterelheti gyermeke figyelmét - Addig ő is tudna dolgozni a konyhában.


- A mami nem engedte meg, szerinte hideg van. – hajtotta le buksiját a kislány, miközben szája széle már mosolyra húzódott, mivel tudta édesanyja úgyse mondana ellent apukájának.


- De a mami nem tudja úgy értékelni az első havat(hót), mint mi. – kapta fel kislányát megpörgetve, mire a kicsi éles vidám hangon felkacagott.


- Néha azt érzem, hogy nem egy, hanem két gyerekem van. – mosolygót zsörtölődve a ház asszonya.


- Jaj szívem, ez az első hó. – nézett feleségére kérlelően, bevetve a kiskutya szemeket is.


- Jó, de ha beteg lesz, te viszed orvoshoz. – fordult a férje felé oktatóan - Ja és minimum sapka, sál, kesztyű a kisasszony kiegészítő öltözéke. – erre a kislány szenvedően elhúzta a száját.


- Na de anya, akkor olyan leszek, mint egy bohóc. – kérte ki magának a rettentő bánásmódot család legifjabbika.


- Vagy így vagy sehogy. Tudod szívem ez az első hó ára. – nézett kislányára kérdőn.


- Na jó. –sóhajtott fel színpadikusan Winnie.


- Gyere te kis só zsák. – kapta fel édesapja a vállára csapva, majd a felesége felé fordult és a fülébe suttogta – Nem sokára jövünk csak elalvás előtt a fiukkal lefárasztjuk egy kicsit.


- Jó, de vigyázattok rá nagyon. – kérte gyöngéden férje szemébe nézve.


- Vigyázni fogunk. – csókolta meg végezetül, mint mindig, ha elköszönnek egymástól.


Másfél óra hancúrozás után a kis csipetcsapat is megérkezett teljesen elázva és elpilledve a sok futkározástól.


- Mami, mami- futott be a konyhába nagylendülettel Winnie – építettünk apával egy egész hóember családot, mivel nem akartuk szegényt egyedül ott hagyni. – újságolta izgatottan a kicsi.


- Tényleg, ez kedves volt tőletek. – nézett mosolyogva túl buzgó gyerkőcére, és kárörvendően a lefárasztott férjére, mivel szemmel láthatóan ő fáradt el hamarabb és nem Winnie. – Viszont a kishölgynek most azonnal pancsolnia kell, mert különben biztos megfázik.


- Vízi csata, juhé!– sikkantott föl lelkesen – Apa ugye jössz? – nézett fel ellentmondást nem tűrőn.


- Igen, de most én leszek a cápákkal. – válaszolt nagy komolyan az apuka.


- Az nem jó, akkor biztos te nyersz. – gondolkozott el hangosan, miközben szülei huncuttan egymásra néztek. – De okos enged, szamár szenved, alapon benne vagyok. – vágta ki magát a szorult helyzetből.


- Anya lánya. – legyintet elnézően a családfenntartó.


- Na sipirc. – hessegette ki őket, a fürdőszoba felé az anyuka.


Míg fent dúlt a vízi csata, addig a ház asszony mindent gondosan kikészített a karácsonyi ünnepi asztalra. Elsőként természetesen főfogásként pulykát tálalt, ami az egész napi gondos odafigyelésnek hála, finom illatokat árasztott az egész házban, így csalva az asztal köré az éhes rokonokat.


- Hüm, Alice ez istenien néz ki. Ha íze is annyira jó, ahogy kinéz, akkor elrabollak Nicktől. – jön le viccelődve a lépcsőn Kevin, Nick bátya.


- Jobban jársz, ha a feleséged kosztját dicséred ennyire, nem pedig az enyémet. – dorgálta meg előzékenyen Kevint.


- Ugyan Daniellával soha nem vesznénk össze ilyen apróságokon, másrészt ő nem szeret annyira főzni, mint te.


- Ezt jó tudni, de azért ne hangoztasd túl gyakran előtte.


- Mit ne hangoztasson? – érkezik meg a nő legjobb barátnője, Danielle.


- Semmit. Anyáékat hol hagytad? – igazából férje szülei iránt érdeklődött, mivel a saját szülei már évekkel ezelőtt meghaltak egy autóbalesetben.


- Mindjárt jönnek, csak becsempészik az ajándékokat a házba. - halkította le a hangját, nehogy valamelyik gyerek véletlenül meghalja.


- És Frankie merre van?- kérdezte Danielle.


- Joeval együtt átöltözik. Winnie és Nick teljesen elláztatta őket. – tájékoztatta feleségét a kinti hó csata eredményeiről Kevin.


- Na nem ér a kisebbre fogni! – háborodott fel apja és lánya, amikor kézen fogva ünnepi ruhában jöttek le a lépcsőn.


- Persze, persze ezt a kisebbséget használtátok ki, minden egyes alkalommal, amikor Joet meg akartátok dobni hógolyóval. – vádaskodott a legidősebb testvér.


- Csak a véletlen műve volt az egész. – játszotta el az ártatlant Nick.


- Véletlen, mi? – futottak be Frankiek is a konyhába – Egy tonna hó lapult a nyakamban, amikor átöltöztem. - háborodott fel Joe is.


- Jaj fiuk, ne veszekedjetek, szenteste van. – lépett közbe békülékenyen mindannyijuk anyukája.


- De akkor is anya? Winnie és Nick mindig orvul hátba támadtak minket. – védte a saját igazát Joe.


- Ez a harc lényege. – világosította fel középső fiát id. Kevin.


- Akkor szerintem asztalhoz is ülhetnénk. – állította meg Alice a további perpatvart.


- Nyami, farkas éhes vagyok. – hangzott fel együtt Winnie gyomorkorgása is, ami a szavai valódiságát támasztotta alá, és amire a többiek hangosan nevettek fel.


- Gyere te kis haspók. – kapta ölbe apukája, hogy kényelmesen el tudja helyezni a neki fenntartott székben kislányát.


- És ki mondja idén az asztali áldást? – kérdezte id. Kevin miután mindenki helyet foglalt a saját helyén.


- Én. Én szeretném az idén. – ajánlkozott azonnal Winnie.


- Oké. – válaszolták egyszerre a többiek, minden figyelmükkel a kicsire emelve.


- Édes Jézus, légy vendégünk, - nézett körbe egyenként szerettein a kislány szeretetteljesen - Ki asztalt terítesz az égi madárnak.


Teríts asztalt, teríts, szegénynek és árvának.


Nyújtsd ki atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet.


Adj a koldusnak is tápláló kenyeret.


Ételben, italban legyen bőven részünk.


Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk. Ámen. (székely asztali áldás)


- Hu Winnie ez nagyon szép áldás volt. – dicsérte meg anyukája azonnal, egy puszi kíséretében.


- Nem hiába az én unokám. – hangzott fel id. Kevin dicsérő hangja, aki a fiuk menedzselése mellett, a lelki pásztori munkáját sem hanyagolta el.






Ezután mindannyian elfogyasztották a finomabbnál finomabb falatokat a desszerttel bezárólag, ami Alice nemzeti mivoltára utálva gyümölcsös kosárkákból állt.


- Várjatok még, ne álljatok föl. - szólt rájuk azonnal Alice, mivel látta rajtuk hogy távozni kívánnak a családi asztaltól.


- Szívem belém már nem fér több, és szerintem a többiekbe se. – szólt jó lakottan férje.


- Nem készültem több fogással, nyugi.


- Akkor? – néztek rá kérdőn a többiek.


- Csak szeretnék feleleveníteni egy nagyon régi Angol karácsonyi szokást. – vett kezébe egy henger alakú kis csomagot.


- Az meg mi, mami? – nézett érdeklődve Winni a nagynak tűnő szaloncukorra.


- Ez kérlek szépen a Christmas cracker, avagy hírhedtebb nevén a karácsonyi játékpukkantó. Angliában a 19. században vezette be egy novellaárusító, hogy jobban vegyék a francia műveket. A játék lényege az, hogy a henger egyik részét te fogod meg, a másikat pedig a melletted ülő, és a henger szétszakadásánál egy pukkanó hangot ad ki, majd láthatóvá válik a benne rejlő vicc és ajándék.


- Ez nagyon tetszik, én szeretném elsőnek ki próbálni. – csillant fel Winnie szeme.


- Oké. – adta kezébe a csomag egyik felét. – Most húzd meg kicsim. – a húzás hatására a játék tényleg hangosan felpukkant, kiszórva magából az apró cetlit és a kerámia angyalkát. – Tessék itt van az ajándékod. – adta oda az angyalkát gyermekének.


- És mi a vicc? – kérdezték a többiek.


- Móricka nagyon boldog, hogy ma van karácsony. Megkérdezi, anyját:


Ugye nagyon sok ajándékot kapok?


Nem hallottál még arról, hogy sokkal jobb adni, mint kapni?


Jó akkor adjál! –olvasta fel Alice a cetlike tartalmát, mire a többiek hangosan felkacagtak.


- Ez tényleg jó kis szokás. – csatlakoztak a többiek is a hagyomány felélesztéshez, majd mindannyian a külső nagy nappali felé vették az irányt, ahol már várt rájuk a karácsonyfa feldíszítése.






A fa feldíszítésében mindenki részt vett. A kicsik választották ki a díszeket, a nagyobbak pedig segítettek elhelyezni őket a megfelelő helyen. Miközben karácsonyi és saját számokat énekeltek. A végső karácsonyfacsúcs felakasztásánál pedig, közösen nyomták meg az izzok kapcsolóját, ami így ezer színben ragyogta be a szobát.






- Most viszont a kisasszonynak aludnia kell. – nézett az órájára Nick.


- Ne, még maradni akarok. – akaratoskodott a pici, de lecsukódó szemeinek már nem tudott ellent mondani.


- Majd én felviszem a szobájába. – kapta karjaiba az álomba szenderedő kislányát Nick.


- Akkor mi viszont mennénk is. – álltak fel sorjában a vendégek a kényelmes kanapéról. – Frankie is álmos hiába tagadja. –simított végig édesanyja a legkisebb fia göndör fürtjein.


- Akkor további szép és boldog karácsonyt nektek , és sok sok ajándékot, főleg neked Frankie. – ölelte meg egyenként a rokonait.


- Neked is Alice. – búcsúztak el tőle szerettei.


- Sziasztok. – integetett nekik az ajtóban állva, mikor a többiek elhajtottak.


- Hát a többiek hova lettek? – jött le az emeletről férje.


- Haza mentek, el akartak tőled is köszöni, de Frankie fáradt volt, és nem tudták mennyi ideg leszel fent Winninél.


- Aha, értem. Most viszont jobb lesz, ha mi is elmegyünk aludni. – ölelte meg feleségét.


- Lehet, igazad van. – ásított egy nagyot Alice.


- Nekem mindig igazam van. - válaszolt vissza fellengzősen Nick. – Egyébként se lenne jó megzavarni a Mikulást. – a felesége másképp gondolta, de már túlfáradt volt egy újabb vitához. A szobájukba érve azonnal átöltöztek, és holt fáradtan bedőltek az ágyba.






Az éjszaka közepén apró neszek zengtek fel a házban. Egymás után lehetet hallani ajtó nyitódását, a parketta reccsenését és apró szitokáradatot a fényhiány miatt, majd apró lábdobbanásokat, amik az emeletről tartottak egyenesen a zaj kiváltója felé.






Ahogy a kislány leért, az első, amit megpillantott, egy hatalmas alak volt, aki neki háttal állt, és hatalmas puttonyából pakolt ki, különböző nagyságú és színű dobozokat, a karácsonyfa alá.






- Te vagy a Mikulás? – osont oda a kislány az alak mellé, meglepve őt kérdésével, aki erre majdnem elejtette a kezében tartott ajándékot.


- Ó… igen. - hallatszott egy ismerős hang a hatalmas szakáll alól.


- Fura, - csodálkozik el a kicsi - hasonlít a hangod az egyik rokonoméra.


- Tényleg? – jött a kelleténél mélyebb hang.


- Igen, de ő nem lehet a Mikulás, mivel őt Joenak hívják és nem Mikulásnak. – erre a Mikulás halkan kifújta a levegőt.


- Teljes mértékben igazad van – értett egyet azonnal a Mikulás - de most menj szépen visszaaludni, mert különben nem kapsz semmilyen ajándékot. – hessegette el a kislányt, aki a gyenge fenyegetőzésnek bedőlve, felszalad az emeletre, de nem a sajátjába, hanem a szüleihez.


- Anya, apa itt van a Mikulás! – ugrott rá kiabálva szüleire. – És megfenyegetet, hogy nem kapok ajándékot, ha nem jövök fel.


- Joeeeeeeeeeeeeeee! – ordítottak fel hangosan a kedves szülök egyszerre gyermekük szavaira.