ajánlott szám a fejezethez : http://www.youtube.com/watch?v=vmrg9EfJoq0&translated=1 én erre írtam és az egyik kedvenc számom.
29. rész
Alice szemszöge
A Nickkel való esküvőnk óta lassan már eltelt egy hónap. Kemény egy hónap, amiben volt minden. Az elején veszekedés, utána boldogság, mézes hetek Ázsiában, és megint veszekedéssel folytattuk. Egyszerűen nem tudtam Nickkel megértetni a saját álláspontomat. Azt, hogy én igenis iskolába akarok járni, vagyis inkább csak akartam, most hogy itthon vagyok egyedül több mint két hete, már tényleg belátom, hogy jobb ha Nick mellett vagyok. Könnyelműen hoztam meg a döntésemet, elismerem, de akkor is szította bennem a haragot és a dacot Nick ellenállása, úgy éreztem, hogyha most nem állok ki magamért, akkor örök életre behódolhatok Nick akaratának.
A jogosítványról viszont nem mondtam le, duzzoghatott akárhogy Nick, nem érdekelt. Tudom, hogy rettentően dühös, és sértett Ő nagysága, de közlekednem még nekem is valahogy kell. Másrészt nem értettem mit pufog, amikor neki már tizenhat éves kora óta jogsija van. Ezért is, és a makacsságom miatt sem hagytam magam, és azonnal bejelentkeztem a leghamarabbi vizsgára, ami hála az égieknek kiválóan sikerült, utána a gyakorlati rész már piskóta volt. Így most büszkén kocsikázhatok akárhova anélkül, hogy bárki segítségét igénybe kellene vennem.
A jogsi megszerzése után döntettem el, hogy egyből oda repülők Nickékhez, mivel mostanában nagyon nem beszélgettünk, és rosszul eset az elválásunk előtti veszekedés is.
- Kisasszony megérkeztünk. – ébresztett fel gondolataimból a taxi sofőr mély hangja, mivel már elég késő járt az idő.
- Á, tényleg. – gyorsan kifizettem, és bőröndömet magam után húzva elindultam a hotel recepciója felé. A recepciónál egy elég érdekes úri ember állt.
- Jó napot. – köszöntem neki, hátha a kávészürcsölgetés közben felpillant egy másodpercre, de hát nem jártam sok szerencsével, ezért kicsit fokoztam a hangterjedelmemet – Jó napot! – ezt bezzeg meghallotta, és olyan haptákba vágta magát, hogy a hirtelen mozdulatának köszönhetően az eddig iszogatott forró ital az ingén kötött ki.
- Jaj, sajnálom. – gyorsan kerestem neki néhány papírzsepit a táskámban, mert azért leforrázni semmiképp nem akartam szegényt.
- Tessék. – nyújtottam át neki a monogramos kézzel varrott darabokat.
- Ó, köszönöm. – hökken meg kicsit, miközben elveszi felé nyújtott drága anyagot. – Miben segíthetek? – kérdezi meg végül.
- Nicholas Jerry Jonas szobaszáma érdekelne.
- Sajnálom, de a Jonas család nem nálunk szállt meg. – vágja rá egyből, mint egy beprogramozott gép.
- Tényleg - nézzek rá sunyin - ez érdekes, egy szóval se említettem a családot, csak Nicket. Másrészt a férjem nekem azt mondta, hogy itt szálnak meg. – ez már a kegyelemdöfés akart lenni, és arcából ítélve vette az adást.
- A férje? – kérdezi meg vörösödő fejjel, hitetlenkedve.
- Aha. – bólogatok, mosolyogva. – Nicholas Jonas.
- Nem hittem volna, hogy tényleg összeházasodtak, mármint csak olyan fiatalok, meg…
- Értem. – nem akartam még jobban zavarba hozni ezért rögtön a tárgyra tértem újra. – Szóval elárulja végre melyik az ő szobája?
- Igen, hogyne a 210- es a szobaszáma és a hatodik emeleten az lifttől balra található. – nyögi ki végül.
- Köszönöm. – ezután a lift felé vettem az utamat, ahol a 6.-os gombot megnyomva elindultam magam után hagyva az alsóbb emeleteket. Ahogy megérkeztem a hatodik emeletre egyből célba vettem a 210 –es szobát.
Nick szemszöge
Ma se hívott Alice, nyögtem fel hangosan, amire Kevin és Joe már nem is reagált. Szegényeket már végleg az őrületbe kergettem, amikor kétpercenként dührohamom támadt és haza akartam menni, jól beolvasni a feleségemnek. Végül mégse tettem semmit. Valami belülről azt súgta többet érek el, ha annyiban hagyom a dolgokat és csak várok. A türelem viszont nem a legnagyobb erényem, ezt elismerem, de csak azért sem fogom felhívni. Ő volt az, aki csak magára gondolt, én ezek után nem fogok neki könyörögni, hogy jöjjön vissza. Ha vissza akar jönni a saját szándékából, akkor jó, mert van miről tárgyalnunk, de addig én mosom kezeimet.
- Nick , öhm ….beszélhetnénk? – lopakodik hozzám Joe suttogva.
- Igen, de miért suttogunk? – kérdeztem viccesen.
- Mert nem kell mindenkinek hallania, amiről beszélnünk. – Joe egyre furább viselkedik ezen a héten.
- Értem. Mit szeretnél mondani? – kérdeztem tőle, miután eltávolodtunk a többiektől.
- Nickcseréljünkszobát. - ez most mi akart lenni? Egy árva mukkot se értettem.
- Joe most ismételd el lassabban, mert ebből a hablatyolásból semmit se értettem.
- Hát… szóval nem cserélhetnénk szobát? – kérdezi feszengve.
- Cseréljünk szobát, na de miért? – van egy sejtésem miért kell neki a szobám.
- Mert, nálam nincs dzsakuzi. – vágja rá egyből Joe az első eszébe jutó hülyeséget.
- Joe, ne kertelj, bökd ki miért akarod.
- Jó hát megismertem egy lányt, és jó lenne, ha a te szobádban lennénk, mivel az én szobámban nincs olyan panoráma ablak, mint a tiédben, na meg – vakarja meg a fejét, úgy látom, most jön a valódi indok- nálam nincs akkora rend, mint nálad.
- Joe végre összejöttél valakivel- nagyon örülök neki, sőt ha kell, egy egész hétre oda adom neki a szobámat, mert így végre nem az én feleségemről fog álmodozni, hanem valaki másról. – ez nagyszerű. Persze oda adom neked. – és a kezébe csúsztattam a kulcsokat, ahogy ő is az enyémbe.
Alice szemszöge
Végre megérkeztem. Esküszöm ez a hotel egy kész labirintus vagy ötször mentem el a 210-es szoba előtt, mire észrevettem, hogy pont a jó ajtó előtt vagyok. Az ajtó előtt mégis vagy két percig vacilláltam, hogy bemenjek-e vagy sem. Egyrészről féltem, hogy Nick nagyon mérges lesz rám a két hetes kényszerpihenőnktől, másrészt mégis csak este tíz óra van, nem törhetek csak úgy rá, még akkor se, ha ő a férjem (egy nagyon durcás férjem). Végül minden bátorságomat összeszedve halkan benyitottam, mert nem akartam felkelteni, ha éppen alszik.
Az ajtó épp, csak öt centire nyílt ki, amikor olyan kép tárult a szemem elé, amit legszívesebben örökre kitörölnék az emlékezetemből, de nem tehetem, mert az a kép olyan élesen ívódott bele a retinámba, hogy ezer év múlva is emlékezni fogok rá. A férjem, az én férjem, éppen egy másik nőt elégített ki a szenvedélyek teljes viharában, anélkül hogy egy percre is gondolt volna rám. Ahogy néztem őket szép lassan minden összeomlott körülettem, mint egy kártyavár, ami nincs biztos alapokra építve, így a legkisebb szellő is szétfújathatja az eddig felépített erős falakat.
Az én erős falaimat Nick törte apró darabokra, egy orkán erejével zúzta ketté mind azt, amit sikerült közösen felépítenünk.
*
Te akartad, te mondtad, hogy elengedsz, hogy váljunk el, hogy vége
te akartad, te hagytál el, te tépted az álmainkat félbe
száz szomorú kérdést felteszek még,
mi a vétkem, miért nem láthatlak esténként úgy, mint régen
mondd el, mi is történt, hogyan tovább, van-e visszaút hozzád.*
A könnyeim már az arcomat mosták, amikor minden büszkeségemet latba vetve fordítottam hátat Nicknek és az egész eddigi életünknek. Ha ő nem volt képes várni rám két hetet, akkor nekem se érdemes harcolni érte, a büszkeségemet pedig nem fogom föláldozni egy olyan házasságért, ami még az első nagy akadályt se bírta túl élni.
*
Búcsúzz szépen el
csak menj, ha menned kell
fáj, még sincs a szívemben vád
látod én könny nélkül nézek rád
búcsúzz hát, hisz elmúlt egy érzés, kihűlt a vágy,
hát vége, hát nincsen tovább, elszállt a boldogság.*
Már a liftben voltam, amikor teljesen összetörtem. A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak, de már ez sem érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy épp most ebben a pillanatban a férjem valaki mással éli át az a gyönyört, amit nem is olyan rég még velem érzett. Ennek hatására, áruló módjára még remegő lábaim is felmondták a szolgálatot, és összeesve, teljesen megsemmisülve nyüszítettem fel, a fájdalomtól, amit a szívemben éreztem.
*
Egyikünk sem hibás ebben, nem tudom, hogy mit is mondjak néked
elmegyek, mert így hozta az élet
más lettem, vagy más lett a világ
nem tudom, hogy mitől van ez, mondd ki vár, mi vár még rám.*
Amíg a liftben tartózkodtam, minden érzés átfutott rajtam először a megbántottság, majd a csalódottság, és legkésőbb pedig az őrjítő fájdalom, ami gonosz kígyóként ölelte körül testemet. A pokolbéli kígyó úgy hálózta be a szívemet, ahogy Évát üldözte a kárhozottak sorsára, letaszítva őt édenkert csodálatos világából.
*
Búcsúzz szépen el
és hidd el, hogy mennem kell
fáj, még sincs a szívemben vád
látod én könny nélkül nézek rád
búcsúzz hát, hisz elmúlt egy érzés,
kihűlt a vágy, hát vége, hát nincsen tovább
látod én könny nélkül nézek rád
búcsúzz hát, hisz elmúlt egy érzés,
kihűlt a vágy,
fáj, még sincs a szívemben vád
látod én könny nélkül nézek rád
Búcsúzz hát.*
A földszintre érve, emeletenként veszet el belőlem minden érzés. A hatodikon még mázsás súllyal nehezedet rám Nick tette, és az a leírhatatlan érzés, amivel összetört bennem mindent. Az ötödiken a fájdalom helyét átvette a harag, és az érzés, hogy muszáj valamit most azonnal porrá zúznom, így esett áldozatul haragomnak a liftben lévő fényes tükör. A tükör szilánkjai ezer darabbal szúródtak szét a liftben apró mély vágásokat ejtve arcomon és öklömön, de még ezek apró hegek se tudták túlszárnyalni azt a vágást, amit Nick metszet a szívemen. A negyediken stagnáltam és magamat hibáztattam mindenért. Biztos voltam benne, hogy csak magamnak köszönhettem azt, ami történt, ha én nem veszekedek vele, akkor minden úgy lenne, mint rég. A harmadikon teljesen kétségbe estem a rám törő ismerős érzéstől, a magánytól. Újra egyedül voltam, teljesen egyedül, egy házasságban. A második emeleten kezdtek el homályosodni a bennem dúló érzelmek, amit végül egy masszává alkotva zártam le agyam egy távolabbi rekeszébe, aminek a kulcsát jó messzire hajítottam el, hogy még véletlenül se találjam meg, ha mégis a keresésére indulnék. Az első emeleten újra lábra álltam, mind lelkileg mind testileg, és elhatároztam, hogy új éltet kezdek.
Egy Nicholas menteset.
:O erre azt hiszem nem sokan számítottunk...
VálaszTörlésÚgy érzem van benned tehetség,ne hagyd abba az írást! :)
A.