Ajánlott szám : http://www.youtube.com/watch?v=pzigAwCHgkw&feature=related (nem jb -és de kell a történethez)
Alice szemszöge (ugrunk az időben olyan 6 hónapot)
Elment. Örökre elment. Úgy halt meg, hogy még csak a kezemben sem tarthattam. Egyszer sem érinthettem meg. Itt hagyott, teljesen összetörve. Mikor megtudtam, hogy nincs tovább teljesen szétestem. A fájdalom marcangolt legbelül, de ennek is köszönhettem, hogy nem ment el az épp eszem és, hogy fel tudtam dolgozni, ami velem történet. A fájdalom vezetet át eddig minden egyes akadályon, amit az élet elém gördített, és ez a mostani tragédia sem volt kivétel. Ez a belső érzés adott elég erőt ahhoz, hogy újra és újra felálljak a padlóról, semmi nem tudott motiválni, csak az, hogy a belső fájdalom által, túl tudjak lépni azon a szakadékon, amit a saját fiam elvesztése okozott.
- Szívem megjöttem. – hallom meg Nick kellemesen mély hangját odalentről.
- Itt vagyok. – kiáltottam le neki.
- Hu Alice – nézz körbe a szobába amikor megérkezik - ez…. gyönyörű. – Tényleg az lett. A kisfiunk elvesztése után, csak a másik babára tudtam koncentrálni, a kislányunkra.
- Tetszik a színe? – kérdeztem meg azonnal, mivel sokat morfondíroztam a babaszoba színén, míg végül a mályva lilánál lyukadtam ki. Szerintem egy kislánynak pont ideális lesz, később pedig úgy is átfestjük másmilyen színűre, de most még mindenféleképpen lányos színt akartam választani. Nem akartam, hogy bármi is emlékeztessen Davidre, a másik kicsire.
- Nagyon. De neked most már nem szabadott volna ilyeneket csinálnod. – ró meg drága férjem - Múltkor is panaszkodtál a derekadra. – na igen néha tényleg nagyon fájdalmas ekkora pocakot hordani , de ettől eltekintve csodálatos érzés amikor a kicsi megmozdul, mert akkor érzem igazán, hogy odabent egy újabb élet növekszik.
- De most nem fájt semmim. – mosolygok rá ártatlanul.
- Persze, és szerinted el is hiszem? – nézett rám kárörvendően - Na, nyomás aludni. – terelgetet gyöngéden szobánk felé.
- Nem vagyok álmos. – akaratoskodtam az ágyon fekve.
- Szerintem meg az vagy. – bújt oda hozzám kedvesem, egyik kezét a pocakoma téve.
- Érezted? – élénkültem fel egyből, mert azért egy kicsit tényleg kifárasztott a szoba kifestése.
- Igen. – húzza végig ujjait a kisebb domborulatokon, ahol a pici lábait érzi - Nagyon eleven a kishölgy. Egész nap ilyen volt? – fordul felém mosolyogva.
- Aha, nagyon virgonc lett. Egyfolytában ide-oda mozog. Szerinted mit akar ezzel jelezni? – tettem burkolt utalást Nick főzési egyhangúságára.
- Nem tudom. – látom a szemein a tanácstalanságot.
- Talán már megunta a sok rántottát. – nevettek rá most először a vetélés óta.
- Végre, újra nevetsz. – csillannak fel a szemei reménykedve.
- A szobafestése közben csomó mindent átgondoltam. – simítottam végig Nick kezét a pocakomon – Rájöttem, hogy Davidet már nem tudjuk visszahozni, hogy ő meghalt. – eredtek el akaratlanul is a könnyeim - Eddig valami miatt nem tudtam tőle elszakadni, de szobafestés közben a halála teljesen valóságossá vált. Ahogy álltam ott a szoba közepén és elképzeltem a berendezését, nem láttam mást magam előtt, mint egy kislányszobát. Még csak el se gondolkoztam más kialakításon. Festés közben, jöttem rá milyen színt kevertem ki a sok közül, és akkor ütött szíven a felismerés, hogy ez csak Winnie szobája lesz, és senki másé.
- Csssssssssss. – csitítgat ringatva Nick, de hirtelen valami szöget üthetett a fejében, mert elhúzódott tőlem.
- Winnie? – nézz rám kérdőn.
- Igazából két nevet akarok neki. – harapok bizonytalanul az ajakamba.
- Csak mond, nyugodtan.
- Én az Elizabeth Winterre gondoltam. – ő csak bambán nézz, ezért folytatom tovább- Az Elizabeth azért tetszett meg egyből, mert egy régi név, és nagyon jól lehet becézni, nem mellesleg jól cseng a Jonas-al.
- És a Winnie? – most már rajta is látom az érdeklődést a nevek iránt, ami engem is a folytatásra ösztönőz.
- Ez igazából a festés közben jött. Olyan volt, mintha egy kis hangocska ezt mondogatta volna. – olyan volt mintha David mondta volna, vagy legalábbis én a szívem mélyén neki tulajdonítottam. – De a legfurcsább az egészben az volt, hogy amikor meghallottam ezt a hangot, elkezdett esni a hó, mintha csak valaki üzenet akart volna hagyni nekünk. – tényleg érdekes volt, de ahogy ott álltam és néztem az egyenletesen eső hópelyheket, egyből tudtam, hogy ez annak a jele, hogy valami új jön most az életemben, valami sokkalta jobb.
Nick szemszöge
Annyira jó Alicet boldognak látni. Amióta kifestette a babaszobát, belül valami megváltozott benne, most már tud örülni a babának teljes szívből. Sőt teljesen baba lázba került, mintha csak most szeretné bepótolni mind azt az időt, amit kihagyott kisfiunk gyászolása miatt.
- Na mit szólsz a nevekhez? – ébreszt fel révedésemből Alice csilingelő hangja.
- Mindkettő nagyon tetszik, ennél szebb neveket nem is kaphatott volna a kislányunk. – és tényleg így gondoltam, mindkettő név nagyon tetszik, bár nem tudom, valami miatt az én szívemhez a Winter név áll közelebb.
- Nekem Winne lesz. – jegyezte meg csacsogva Alice.
- Nekem is. Tetszik az Elizabeth is, de valahogy a két név közül a Winter az igazi.
- Akkor ezt eldöntöttük. – mosolyog elégedetten szerelmem. – Tudod kicsit féltem a válaszodtól, de örülök, hogy neked is tetszik.
- Nem kellett volna félned. Én már előre tudtam, hogy a legszebb neveket választod ki a picinek.
- Tényleg? – nézz rám megilletődve.
- Igen. – öleltem meg szorosan.
- Nick. - súgja álmosan.
- Igen? – kérdem tőle.
- Énekelnél nekem és a babának valamit? – most először kér ilyenre Alice, de hihetetlenül jó érzés, mert végre úgy érzem, hogy ketten várjuk a picit, és nem csak ő egyedül.
- Mit szeretnél mit énekeljek?
- Az ünnep voltot. (A Grincs száma és tudom nem Jonasos, de nagyon szép szám, és pont ide illik a szövege alapján)
- Oké. – kezdtem el halkan énekelni. Annyi érzelemmel, amennyivel csak tudtam, mert pontosan tudtam miért választotta ezt a számot Alice. Ezzel a számmal búcsúztunk el végleg a kisfiunktól.
Ünnep volt szép volt, rémlik, bár rég volt,
Évenként újból fáj, széthulló dallam,
Eltűnő emlék, jókedvünk elszállt már,
Más lett az élet, változtam véled, ünnepre vágyom így is még.
Emlékszem szép volt, úgy fáj, hogy nem jössz,
Hiába hívnám én, más lettem tényleg eltűnt a lényeg ezért kell fáznom szentestén
Ünnep lesz tán egyszer még, ünnep jön majd, álomszép,
Hogyha egy szív szeretni hív, akkor már fényesség és boldog ünnep vár.
Jöjj drága ünnep, érzem, hogy élsz még, és nem csak szent estén.
Egy édes dallam szól ismét bennünk,
Megdobban minden szív úgy hív,
Karácsony jöjj el, ismét vágyom rád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése