Megbélyegezve 33. rész

Jó  hosszú rész lett , és bocsi a kisebb nagyobb hibákért benne.

33. rész



Alice szemszöge






Annyira jó volt újra a réginek lenni. Nem gondolkozni semmin, csak egyszerűen tenni, amit akarok, anélkül hogy bármi elvonná a figyelmemet. Természetesen Nicknek is rengeteg programja akadt, amin nekem és részt kellett venne. Ilyen programnak számított, a koncert sorozatuk, az új album promóciós bemutatója, és a különböző zenei díjátadók. Amin rendszerint úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelán boltban. Valahogy kényelmetlen volt terhesen emberek közt lenni, kövérnek és csúnyának éreztem magam, és az sem segítette sokat, hogy minden ember úgy bámult rám mintha két szarvam és ufó szerű szemeim nőttek volna. Nick persze mindig megnyugtatott, hogy neki így is tetszem, és szerinte nagyon aranyos kismama pocakom van, sőt megjegyezte, hogy minden hülyeségemet, és minden kifakadásomat lejegyezte a naplójába, így ha túl leszek a szülésen és újra a régi önmagam leszek, akkor majd felolvassa nekem, de addig szolidaritásból nem heccel.


- Alice, kicsim merre jársz? – rázogatta meg karomat Nick – Kevin már vagy ötször megkérdezte, hogy a kiságy jó lesz –e ott középen.


- Ja, igen, hogyne. – ráztam meg a fejem, hogy ne tűnjek teljesen gyogyósnak. – Kicsit elkalandoztam bocsi.


- Tehát, akkor jó lesz itt, vagy tegyem máshova? – szegény Kevin nyakán már lassan kiszakadnak az erek a megerőltetéstől – Igen, persze nyugodtan ott hagyhatod.


- A többi bútort hova tegyük? – érdeklődik Joe körbe jártatva szemét a megmaradt üres területeken.


- A pelenkázós szekrényt szerintem nyugodtan odarakhatjátok az ablak alá. – ennek nem csak esztétikai okai voltak, és ahogy elnézem a fiukat erre ők is hamar rájöttek – a ruhás szekrény meg, mondjuk – néztem én is körbe – a baloldali fal mellé. - így gyorsan fel tudok majd pattanni az ágyikója mellől, ha át kell öltöztetni.


- A szőnyeget lerakom ide a kiságy mellé. – ezt is közösen választottuk ki Nickkel, mint mindent, és közös megegyezés alapján minden bútort fehérszínben vettünk meg, ahogy a kiegészítőknél is gondosan ügyeltünk arra, hogy minden letisztult, de ugyanakkor mégis kisbabás legyen. Például a kiegészítőknél nagyon nagy hasznát vettük Frankienek és Marknak. Hála nekik, Winnie biztos nem fog plüss hiányban szenvedni. Frankie és Mark az összes fehér, és bézs színű macit felvásárolták attól függetlenül, hogy az mekkora volt. Mondjuk nem akartam őket letörni azzal, hogy Winnie nem fog tudni majd azonnal játszani egy majdnem egy méteres plüss macival.


- A székedet meg ide teszem. – tette le a régi antik darabot Kevin a szőnyegre.


- A többit egyedül is el tudjátok pakolni. – rántotta magával Kevin a nyűgösködő Joet.


- Sziasztok. – köszöntük utánuk.


- Jól itt hagytak minket. – huppantam le a székre, mivel ennyi mozgás és álldogálás nekem bőven elég volt egy napra.


- Elfáradtál? – guggol le hozzám Nick.


- Igen. – szisszentem fel, mert a baba legalább egy Rittbergert ugrott odabent. – Áuuuu. – szorítottam rá kezemet pocakomra.


- Mi van? – nézett rám kétségbe esve kedvesem- Jön a babba? Hívjam a mentőket? Alice hova raktad a táskádat? - Nick annyira kétségbeesett, hogy még annak örültem, hogy nem most jön a baba.


- Szívem, nyugi nem jön a baba. - egyből abba hagyta jövésmenést.


- Biztos?- húzza össze szemöldökét kétkedve.


- Igen. Ezek csak Braxton – Hicks összehúzódások voltak. – vagyis nagyon remélem, hogy csak azok voltak, mert még nagyon nem akarok szülni.


- Hu, megnyugodtam. – törölt le egy izzadságcseppet Nick a homlokáról.


- Hahaha. – kacagtam fel Nick nyúzott arcán.


- Nevess csak, majdnem szívrohamot kaptam. – replikázott Nick felhúzva.


- Ha láttad volna az arcodat, te is nevettél volna saját magadon. – próbáltam visszafogni magam, de némi kuncogásra még így is futotta.


- Nem tudom, hogy akkor is nevetnél-e, ha jön a baba, és nincs itthon veled senki? – Nick agyon aggódja magát a semmiért.


- Szívem, már nyolc hónapja nem volt olyan pillanat, hogy akár egy másodpercre is, de egyedül maradtam volna. Nem hiszem, hogy ez a helyzet megváltozna, főleg nem pont akkor, amikor megindul a szülés. – mindig valaki volt velem, ha Nick nem ért rá. Vagy Dani vagy Danize , vagy éppen a bátyáim közül az egyik , de soha nem maradtam egyedül.


- Jó csak ideges vagyok, mert fogalmam sincs, mikor akar kibújni a pici. Folyamatosan attól rettegek, hogy nem leszek ott a nagy pillanatban. – nagyon igyekszik mindenhol helyt állni még akkor is, ha nem lehet.


- Nick, ha ez megnyugtat, te leszel az első, akinek szólók, ha jön a baba. Másrészt az első babák sose jönnek hamarabb, ez tudományos tény.


- Alice, én már csak akkor nyugszom meg, ha megszületik a baba és nem lesz semmi baj.






Nick szemszöge


Alice teóriája az első babákról valahogy nem győzött meg. Még hogy az első gyerekek késve születnek? Ugyan, egy tucat ismerősöm van, aki hamarabb születet, pedig első gyerek volt, köztük Kevin is. Ezért nem lehetek száz százalékosan biztos semmiben.


A másik dolog, ami nagyon nyomaszt, az maga az apaság. Egyáltalán milyen apa leszek? Lesz elég időm a saját gyerekemre? Nem fogom elhanyagolni a sok munka miatt? És még vagy ezeregy ehhez hasonló kérdést tettem fel magamnak az elmúlt hónapokban.


- Nick – szólít meg hátulról ölelve Alice, már amennyire nagy pocakja engedi az ölelést – mind gondolkoztál ennyire? – nézz rám aranyos cirmos szemeivel aggódóan.


- Azon, hogy vajon milyen apa leszek. - vallottam be kertelés nélkül.


- Én tudom. A világ legjobb apukája. – már éppen közbe akartam volna vágni, amikor a kezét a számra tette – Ne kérdőjelezd ezt meg. Akinek akkora szíve van, mint neked, az csak is az lehet. Biztos vagyok benne, hogy a kislányunk már most nagyon szeret, és ez akkor sem lesz másképp, ha felnő és tinédzser lesz. Sőt valahogy meg van azaz érzésem, hogy ő lesz apuci szemefénye. – ahogy a szemibe néztem, lassan de biztosan elámultak a hónapok óta fogva tartó kételyek. – Tudom, hogy mit érzel. Én is kételkedtem magamban az elején, ez mindenkivel megesik, de ettől nem kell félni. Sőt ez bizonyítja azt a legjobban, hogy felkészültél az apaságra. Nagyon sokan nem mérlegelik azt, hogy mekkora teher lehet egy gyermek vállalása a családban. Sokan nem gondolják át a következményeket, de te meg tetted, és szembe szálltál a saját félelmeiddel, és pont ezért gondolom azt, hogy megméretettél arra, hogy Winnie apukája lehess.


- Köszönöm, hogy megnyugtattál. – csókoltam meg gyengéden.






Alice szemszöge


Nickkel való beszélgetésem óta, eltelt már másfélhét, de a teendők száma, nem hogy csökkent, hanem egyenesen nőtt. A fiuknak rengeteg programjuk volt, amivel én, ha akartam se tudtam volna lépést tartani. Egyszerűen a terhesség vége felé, kezdtem el érezni azt, hogy a baba elszívja minden erőmet. A lábaim bevizesedtek és eszméletlenül fájtak, a hátamról nem is beszélve. A derekam majd szétszakadt, és már nem akartam néha nagyon mást, csak azt, hogy pottyanjon ki belőlem a baba, lehetőleg minél hamarabb.


- Alice kicsim, anyu itt marad veled. – éppen egy koncert helyszínén voltunk, de nekem már az eljutás is egy készszenvedés volt, úgy éreztem magam, mint egy szkarabeusz bogár, akit ide –oda görgetnek. – Anya ne hagyd egyedül Alicet egy másodpercre se. – szegény Nick szerintem jobban aggódik értem, mint a koncertért.


- Szívem, nem fogok innen eltűnni, még járni se tudok egyedül. – a lábaim miatt muszáj, hogy valaki velem legyen, és segítsen.


- De mi van, ha most akar a baba megszületni? – Nick szinte minden reggel úgy kell fel, hogy ma fog a pici megszületni, így ha rá hagyatkozok, akkor már egy hónappal ezelőtt rég megszülhettem volna Winniet.


- Kicsim, van még másfél hetem. A baba nem most fog megszületni, ez tuti biztos. – nyugtattam le Nick felhevült idegeit.


- Anya szerinted, sincs semmi esélye annak, hogy ma szülessen meg a pici? – tessék erről beszéltem az őrületbe kerget az aggódásával. – Te még is négy fiút szültél, csak jobban tudod, mint mi.


- Szívem a baba bármikor megszülethet… - vágót Danize szavaiba Nick.


- Tessék ezt mondtam. – nézett rám kioktatóan.


- De annak hogy pont most, pont ma, szülessen meg a kicsi, elég kevés az esélye. – folytatta Danize a félbehagyott mondatott.


- Szóval ezek alapján el is mehetsz, és folytathatod a munkádat tovább. – elvégre minél hamarabb elkezdődik a koncert, mi annál hamarabb megyünk haza.


- Látod anyu milyen Alice. – mutatott rám viccesen. – Itt vagyok én, aki lesi minden kívánságát, és erre mit kapok cserébe, hogy lépjek le. Nekem van a világon a leghálátlanabb feleségem. – Nicknek egy komédia műsorba kellett volna fellépnie, olyan jól tudja eljátszani a szenvedő férjet.


- Látja, tisztára nyomorba döntelek téged. – erre mindketten hangosan felnevettek – De most már tényleg elmehetsz. Nem lesz semmi baj. – kértem őt szinte könyörgőre fogva.


- Na jó. – sóhajtott fel, mert tudom, hogyha tehetné, most kettészakadna, és itt maradna mellettem, és a koncertet is megtartaná, csakhogy a kettő nem megy egyszerre – Most elmegyek. – hajolt le a picihez, és csak neki suttogta a következő szavakat – de te szépen maradj odabent, ameddig apa vissza nem jön, mert csak akkor születhetsz meg, ha apa is itt van. – nyomott egy puszit a pocakomra. – Te meg nagyon vigyázz magadra és a babára. – nyomot egy csókot a számra.


- Betartjuk az összes parancsodat. Ígérem. – öleltem búcsúzás kép.


- Nem akar ő rosszat, csak nagyon aggódik. - szorította meg kezemet bátorítóan Danize , Nick távozása után.


- Tudom, és pont ezért szeretem. – mosolyogtam rá Denizzre.






A koncert elkezdődött, így mindketten a szobában lévő tévére szenteltük a figyelmünket. A fiuk nagyon jó voltak egyáltalán nem látszódott meg rajtuk a fáradtság legkisebb jele sem. Amiért a rajongók nagyon hálásak voltak, végig énekelték a fiukkal az összes számot. De ami tényleg nagyon tetszett, és amin mindketten Danizzel együtt elérzékenyültünk, az fiuk közös száma volt egy kislánnyal. Nick leguggolt hozzá és egyik karjával, amiben nem volt mikrofon, azzal megölelte a megszeppent kislányt, és felválta énekelték el a számot. Ahogy elnéztem Nicket a kislánnyal együtt, egyből az jutott eszembe, hogy egyszer majd a mi kislányunkkal fog ott állni főn a színpadon, és vele fogja elénekelni ugyanezt a számot, és erre a gondolatra hihetetlen büszkeség fogott el, mert a több millió nő közül én vagyok az egyedüli, akinek ez magadatot, hogy Nick Jonasznak gyermeket szülhessen.






- Anyu – jött be sírva Frankie , sérült kezét szorongatva.


- Kicsim, mi történt veled? – nézett végig Daniezze Frankién, akin elég sok seb ékeskedett.


- Elestem a rollerrel, és nagyon fáj a karom. – panaszolta el Frankie a balesete rövid történetét.


- Danizze vidd el Frankiet korházba, lehet, hogy eltörte a kezét. – tanácsoltam neki, mint leendő anyuka.


- Nem, nem hagyhatlak itt egyedül. – nézett kétségbeesve Danizze, mert Frankie tényleg elég ramatyul festet. Az egész oldala tele volt horzsolásokkal, míg a karja meghatározhatatlan szöget vett fel.


- Én meg leszek egyedül is. – bizonygattam hihetően. – Most Frankie a fontosabb.


- Kicsim mennyire fáj a karod? – vizsgálgatta meg a szemmel látható törést Danizze.


- Nagyon. – hajtotta le fejét Frankie, mert ő is pontosan tudta mekkora galibát okozott.


- Akkor mi lenne, ha velünk jönnél? – tette fel a mentő ötletet Frankie.


- Frankie, ahhoz hogy én megmozduljak, minimum egy tank kell. – vagy legalábbis egy férfikéz - Ha én is veletek megyek, csak a nap végére fogtok a korházba érni. – ez sajnos a kerek valóság, a mostani tempóm a fájós lábam miatt, megegyezik egy csiga végsebességével.


- Jaj mit tegyek? – kapott fejéhez idegesen Danizze.


- Majd én felhívom Danit, ő hamar ide tud jönni, és nem lesz semmi baj. – akkor miért érzem, magam ilyen furán? A pici akkorákat rúg, hogy úgy érzem, ki akarja magát szakítani a hasfalamon keresztül. A fájdalmat ellenben nem mutathatom ki, mert akkor marad a patt helyzet, és Frankie is itt marad sebesülten.


- Biztos nem lesz semmi baj? – nézz rám reménykedve Danizze.


- Biztos. – még az utolsó pillanatban fogtam be a számat, hogy fel ne szisszenjek. A kicsi nagyon aktív részese akart lenni a beszélgetésnek. Egyfolytában ficerget odabent, mintha nem találná a megfelelő helyet.


- Jó akkor mi Frankivel megpróbálunk sietni, hátha még a koncert vége előtt visszaérünk. – szedelöcködtek össze indulásra készen.


- Oké, de nem lesz semmi baj, menjetek csak nyugodtan. - nem hiszem el, hogy ezt én mondtam.


- Siettünk, ahogy csak tudunk. Gyere Frankie . – fogta meg Danizze Frankie ép kezét, hogy nehogy elvesszen a nagy tömegben.


- Csodás, egyedül maradtam. – sóhajtottam fel. – Na akkor felhívjuk Danit. – pötyögtem be mobilamba a megfelelő számot.


- Hallo Dani, Alice vagyok.


- Alice, szia.


- Dani, ide tudnál jönni a koncert helyszínére? – könyörgök, érj rá.


- Alice most nem érek rá, tudod, anyáméknál vagyok. - Mi? Pont most? Ez nem lehet igaz.


- Ó, értem. – közben a mobilom fura pityegő hangokat adott ki, megnéztem gyorsan a kijelzőét és nem azt írta ki az a vacak, hogy lemerült az akku.


- Dani vészesen merülök, szóval le kell tennem. Szia.


- Szia.


- Ennyit arról, hogy nem maradok egyedül, és nem lesz semmi baj. – tettem kezem megnyugtatás kép pocakomra. Végül is, mi van, ha ez is csak hamis jelzés? Már rengetegszer voltak áll fájásaim, igen biztos ez is csak ilyen, és nincs is semmi baj. Nekem van még pontosan másfél hetem a szülésig. Nem is értem mit idegeskedtem eddig. Csakhogy hírtelen olyan éles fájdalmam nyílalt a hasamba, hogy sikerült megcáfolnia az összes eddigi megnyugtatónak szánt szavaimat.


- Nincs olyan nagy vész. Van még egy hívásom. Most nem tétováztam sokat azonnal hívtam az orvosomat.


- Halló. Allen én vagyok az Alice. – amióta megismertem azóta tegezem.


- Szia Alice, mi újság veled és a babával? –jól esett a megnyugtató hangját hallani.


- Éppen most akar világra jönni a pici , és nincs itt senki aki segíteni tudna , plusz a mobilom egy percen belül lemerül.


- Értem. Most azonnal küldök egy mentőt, csak azt mond meg nekem, hogy hol vagy?- nem tudtam oda figyelni a kérdésre, mert egy újabb fájdalom cikázott át a testemen, amit egy hangos loccsanás is követett. Atya úr isten néztem le a földre.


- Allen elfolyt a magzatvizem. –estem pánikba holott tudtam , hogy nem szabad.


- Alice nyugodj meg. Csak csináld azt, amit a terhes tornán tanultál és nem lesz semmi baj. Most pedig áruld el szépen hol vagy. – könnyű azt mondani.


- Itt vagyok a fiuk koncertjén. – alig tudtam összefüggő mondatokat mondani.


- Oké tudom hol van. Melyik szobában vagy?


- A… a 211- ben. – nyögtem ki egy újabb fájdalmas összehúzódásnál.


- Alen …- a fenébe megszakadt a vonal.


- Nyugodj meg kicsim, anyu kézben tartja a dolgokat – beszéltem folyamatosan a babának. - Most azt csináljuk, amit a terhes tornán mondtak mindig, megnyugszunk, és szép lassan vesszük a levegőt. – fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt – Oké így, megy ez. Most mérjük a fájások közti időközöket. A legelső a mai nap délelőtt volt a legutolsó egy perccel ezelőtt az azelőtti meg öt perccel ezelőtt volt. A fenébe ez nem így szokott lenni! – kiáltottam fel az erős fájdalomtól.






Nick szemszöge


Nagyon jó volt fent állni a színpadon, és énekelni, de most valahogy nem tudom miért, a szívem egyfolytában azt suttogta, hogy nekem ebben a percben nem itt van a helyem, hanem valahol más hol, a feleségem mellett. Ahogy tudatosult bennem az érzés, nem teketóriáztam tovább, engedtem az érzésnek és a szívemet követve ott hagytam csapott papot és futva megindultam Alichez. Az se érdekelt, hogy több ezren üvöltik, a hátam mögött , hogy hova megyek, beleértve Kevinéket és aput, én csak futottam tovább. A 211-es szoba előtt nem vacakoltam sokat azonnal kinyitottam az ajtót.


- Nick … úgy sajnálom. – Alice teljesen leizzadva feküdt a földön, és látszott rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét.


- Nincs semmi baj. – futottam oda hozzá azonnal erősen megszítva a kezét. – Most már itt vagyok, együtt megoldjuk.


- Nick a baba, valami baj van vele. – rázkódott meg Alice teste egy újabb görcshullámtól – Túl… gyorsak a fájások. – Még is mi a fenét csináljak? Én zenész vagyok nem bába!


- Jó Alice, megoldom, te csak tarts ki. - A plafonra emeltem a tekintettem és vettem egy mély lélegzetet, majd hozzá kezdtem a nedves ruhák lefejtegetéséhez. Amikor a bugyit is lehúztam Alice lábáról teljesen megdöbbentem, de nem a meghatottságától, hanem a pániktól. A kisbabának nem a feje volt felém, hanem a lába. Istenem csak most segíts.


- Kicsim nem szabad nyomnod, még akkor, se ha kell. – én is jó tanácsokat adok.


- Nick, hívtam Alent… azt ígérte nem sokára itt lesz. – akkor jó lenne, ha csipkedné magát. Közben Alicen megállíthatatlanul vonultak végig a fájások, és nekem fogalmam se volt mit tegyek.


- Nick … nem … bírom nyomnom kell. – ordított fel Alice a fájdalomtól.


- Nick . Alice! – érkezetek meg a többiek döbbenten.


- Apa, segítened kell a baba farfekvéses. – kiáltottam rá az ajtóban állókra kétségbeesve.


- Alice !!!- hála Istenek pont a megfelelő pillanatban robbant be Alen is.


- Végre. Mit tegyek? – kérdeztem meg a nőgyógyásztól.






- Az öledbe kell venned Alicet, majd tárd szét a lábát. – én gyorsan végrehatottam Allen utasításait.


- Alice most kicsit vizes leszel, de semmi esetre se nyomj. Értetted? Nem szabad nyomnod! – Alice fáradtan, de bólintott. – Nick szorítsd erősen, és ne enged neki, hogy nyomjon. – Alice a mellkasomnak nyomódott így teljesen átérezhettem a benne végbemenő folyamatokat.


- Alice nagyon ügyes vagy, most csak lélegez mélyeket. Jó, így jó lesz. – Alice mélyeket lélegzett, próbált felkészülni a következő fájásra. – Alice most nagyon gyors leszek, megpróbálom lehúzni a másik lábát a babának. Nick fogd erősen és ne hagyd nyomni, különben bajok lehetnek a köldökzsinórral. – a következő pillanatra nemhogy Alice, de még én se voltam felkészülve. Úgy szorítottam Alicet ahogy csak bírtam, és közben megpróbáltam nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Alice eközben halkan szuszogót, majd hírtelen fejét hátra hajtva teli torokból felkiáltót.


- Ez az, Alice remekül csinálod. – nyugtatta Alen is elfáradt kedvesemet – Csak még egy kis ideig tarts ki.


- Alice kicsim, lélegezz. Már nem tart soká. – Alice csak halkan motyogott valamit, ami a nyomáshoz hasonlított.


- Ne, nem szabad nyomnod, érted Alice ne nyomj, tudom hogy fáj de tarts ki, nemsokára itt lesz kötünk Winnie. – suttogtam nyugtató szavakat kedvesem fülébe.


- Alice, Alice nézz le – mondtuk egyszerre Alennel. Alice lenézett és nem látott mást, mint Alen kezét, ahogy a mi kisbabánkat húzza ki a szülőcsatornából. Amikor a kicsi feje is kibujt egyszerre kiáltottunk fel Aliccel. Itt van, megszületet a kislányunk. Alen gyorsan elvágta a köldökzsinórt, és egy szívóval megtisztította Winnie orrát és száját, majd alaposan megtisztította az egész testét a magzatmáztól. Amikor mindent teljesen megfelelőnek talált, oda fektette Alice karjaiba a picit (egy takaróba tekerve.) Majd segített még a méhlepénynek is világra jönni.


- Nick. – nézett rám ködfátyolos szemekkel szerelmem.


- Nagyon szeretlek mindkettőtöket. – a kisbabánk hangosan sírt fel, tudtára adva a világnak, hogy ő bizony megérkezett, és itt van.


- A mi kis csodánk. – érintette meg Winnie puha kis baba arcát Alice.


- Igen, a mi kis csodánk. – néztem szembe kislányom idéző smaragd szemivel. – Üdvözölök közöttünk Elisabeth Winter Jonas.

nekem a a második sor második szobája tetszett és ez alapján is írtam le a babaszobát , de úgy voltam vele, hogy teszek fel több képet, hátha valaki máshogy képzelte el.

                                                 A képek pedig a karácsonyi ajándékaim :)